hajol
hajol tárgyatlan ige -t, -jon (gyak. irányt jelölő határozóval)
1. <Személy> magától görbült testtartást, helyzetet vesz fel, v. bizonyos időn át ilyen mozdulatot végez, ill. ilyen helyzetben van. ® Földig hajol; ® kétrét hajol; ® hétrét hajol. Társa füléhez hajolt. Mind a térkép fölé hajoltak. Ha hajolok, fáj a derekam. [Ottó] Melindának lecsüggő keze után hajol, s azt hosszasan homlokához nyomja. (Katona József) Fehér köpenyben | egy orvos a górcső fölé hajolt. (Kosztolányi Dezső)
2. <Vmely tárgy, dolog külső erő hatására> görbült helyzetbe jut; hajlik. A fák ágai földig hajoltak a gyümölcs terhe alatt. [A hajó] elkezde … féloldalt hajolni. (Jókai Mór) Vihar keletkezik, remegve hajolnak földig a fák. (Karinthy Frigyes)
3. (átvitt értelemben, költői) Hajlik (2–3). Lilla! míg ingó kegyelmed Tiszta szívemhez hajolt, S alva tartott szép szerelmed Boldogabb nálam ki volt? (Csokonai Vitéz Mihály) Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt. (Arany János)
Igekötős igék: aláhajol; áthajol; behajol; elhajol; előrehajol; hátrahajol; kihajol; lehajol; meghajol; odahajol; összehajol; ráhajol; széthajol; visszahajol.
hajló; hajolgat.
