hajdan
hajdan határozószó és főnév
I. határozószó
1. (kissé választékos) A nagyon régi múltban; egykor nagyon régen. A magyarok hajdan kitűnő lovasok voltak. Volt hajdan egy öreg asszony, Özvegy volt, s egy rossz fija volt. (Fazekas Mihály) Hajdan a termő föld, míg birtokká nem vált, Per és lárma nélkűl annyi embert táplált. (Csokonai Vitéz Mihály) Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott. (Petőfi Sándor) A Visztulánál hajdan s ma is Tréfás, dalos halászok ülnek. (Ady Endre)
2. Valamikor régen <rendsz. úgy értve, hogy az adott lelkiállapotban a beszélő viszonylag távoli múltra gondol>. Igazi kis beamter [= hivatalnok] lett ebből a hajdan friss, betyáros … fiúból … (Kaffka Margit) Hajdan, szepességi úrfi-koromban, másféle foglalkozásom is volt. (Krúdy Gyula) Imrusnak az az utazás jutott eszébe, amit szegény apival [= apukával] tett meg hajdan Pestre. (Babits Mihály)
3. (ritka, régies) A messzi jövőben; egykor majd. Az új Róma falait volt felépítendő, mely hajdan ura legyen az egész világnak. (Jókai Mór)
II. főnév -t (csak egyes számban) (költői) Távoli múlt, régi kor. És mi az emberiség története? vérfolyam, amely Ködbevesző szikláibul a hajdannak ered ki. (Petőfi Sándor)
