hagyomány
hagyomány főnév -t, -ok, -a
1. (gyak. többes számban) Régebbi korokból, néha írott feljegyzésekben fennmaradt v. íratlanul, többnyire nemzedékről nemzedékre szálló és vmely közösségben továbbra is érvényesülő szokás, erkölcs, ízlés, felfogás. Családi, nemzeti hagyományok; a diákság, a munkásosztály, a parasztság hagyományai; ® haladó hagyományok; ragaszkodik a hagyományokhoz; (nem) tiszteli a hagyományokat; szakít a hagyományokkal. Még egészen közrendű polgárcsaládoknál is hagyomány, hogy minden héten legalább egyszer hal vétessék. (Tömörkény István) || a. Olyan szellemi alkotások összessége, amelyeket vmely közösség a maga termékeiként ismer, őriz és ad tovább későbbi nemzedékeknek. Homéroszi hagyomány; ® irodalmi hagyomány; mondai, népzenei hagyomány. Én elhivém a bércek belsejének, Amit felőlök tart ős hagyomány. (Vörösmarty Mihály) Művészetben aligha nélkülözhetők a hagyományok: hisz a művészet lényege maga hagyományszerű momentumokon alapul. (Babits Mihály)
2. (ritka, költői) Az, ami vmely folyamat, történés nyomaként visszamaradt. A puha földből … sívó ördögfi csoportok Búttak elő … oly fölösen, mint … vizár iszapos hagyományain a serevény fűz [= kosárkötésre való fűz]. (Vörösmarty Mihály) Körötte Semmi, csak a korhadt pusztúlás bús hagyományi. (Arany János)
3. (jogtudomány) Az(oknak) a vagyontárgy(aknak az összessége), amely(ek)et az örökhagyó rendelkezésére nem az egyetemes örökös(ök) kap(nak) meg, hanem vmely, az örökhagyótól külön megnevezett személy. || a. (ritka, régies) Hagyaték (1). Laczkovics … hagyománya az ő rendelése [= rendelkezése] alatt fog kiosztatni. (Kazinczy Ferenc)
Szóösszetétel(ek): 1. hagyománylevél; hagyománytisztelet; hagyománytisztelő; 2. néphagyomány; szájhagyomány; szóhagyomány.
