ha [1]
ha [1] határozószó, kötőszó és főnév
I. határozószó
I. határozószó, kérdő (kiegészítendő kérdésben, hangsúlyos szóként) (régies) Mikor? Vajon mikor? Nyájas szerelme szűz Jolám szivének, | Ha ömlesz át az édes ajkakon, Ha fognak égni csókid arcomon …? (Vörösmarty Mihály) Fog-é zendülni még költői lantja? | S ha fog zendülni síkon, bérceken? (Arany János) Kétséged az útad: ha fogsz lenni célnál? (Arany János) || a. (régies) <Állító alakú, tagadó értelmű kérdő mondatban:> vajon mikor …? [= sohasem]; vajon … -e? [= nem]. Oh, nemzetem, ha fognád elfeledni, [Széchenyi] Hogyan viselte súlyos nyavalyád? (Arany János)
II. határozószó, kérdő (eldöntendő kérdésben, főleg függő kérdésben, a kérdés találgató voltának, a választással járó kételkedésnek a kifejezésére; rendsz. -e v. vajon kérdő határozószókkal együtt) (irodalmi nyelvben, népies)
A. (önálló mondatban) Ha … -e?, (ritka) vajon ha …-e?: … -e?, vajon … (-e)? A gyermeki kor, ha ő-e valóban a legboldogabb szaka életünknek? (Kazinczy Ferenc) Ha meleg-e még ajka, kebele? | Oly régen nem beszéltem már vele! (Tompa Mihály) Hadd látom …, mennyit ér A welszi tartomány … S a nép, az istenadta nép, Ha oly boldog-e rajt’, Mint akarom, s mint a barom, Melyet igába hajt? (Arany János) – <Megismételt kérdésben, érzelmileg színezett mondatban.> Az ugyan nem megvetendő szerencse lesz, ha odaadják [a leányt feleségül]. – Ha odaadják-e? S vajjon miért ne adnák oda? (Jókai Mór) Na és nyomnak-e valamit az apróságok? Ha nyomnak-e valamit? Ha apróságok-e? (Mikszáth Kálmán)
B. (függő kérdésben, kötőszó-szerűen)
1. <Egyszerű függő kérdésben:> hogy vajon … (-e)? Azt nem is kell kérdezni, ha szeretem-é kedet [= kegyelmedet]. (Mikes Kelemen) Belépett a szobába, megtudandó, ha alszik-e a szultán? (Jókai Mór) Pernye … csak néha fordult hátra megnézni, ha nem maradtunk-e el. (Mikszáth Kálmán) Hát egyszerűen megszerzem magamnak [a kanárit] anélkül, hogy kíváncsi volnék, ha vajjon az is megszeretett-e engem. (Mikszáth Kálmán)
2. <Választó függő kérdésben, főleg állítás és tagadás szembeállításában:> Ha … -e vagy (…) nem (sem): hogy vajon … -e, vagy (…) nem (sem). Forgács úr elhagya bennünket. Nem tudom, ha az idevaló lakást únta-é meg, vagy Bercsényi úrral nem lakhatott egy városban. (Mikes Kelemen) || a. (ritka) <Állítások szembeállításában.> Ha …, vagy … (?): vajon … -e, vagy … (?) Mondd meg, te esti szél: Férjem, fiam, ha él? | S van-é a messzi pálma Hüsében édes álma? | Vagy mindkettő pihen | Tenger halk mélyiben? (Arany János)
III. határozószó (hangsúlytalan) <Az állítás korlátozott voltának és a kételkedés mozzanatának kifejezésére.>
1. <Megszorító értelemben, gyak. összesen, mindössze, legfeljebb határozószóval nyomósítva, annak kifejezésére, hogy némileg még a megszorított állítás érvényességében is kételkedünk:> csak, legfeljebb (, de lehet, hogy még annyi sem, még annyira sem, még úgy sem stb.). Mindössze ha egy-kettő megmenekült. Az életet már megjártam. | Többnyire csak gyalog jártam, Gyalog bizon … Legfölebb ha omnibuszon. (Arany János) Hát persze, hogy ideadta [a doktor a csontvázat]: neki legfeljebb ha tíz koronájába került. (Gárdonyi Géza) A … hegyek csak hallgattak … A napfényes mezőkről … mit tudnak ők … Nekik legföljebb ilyenekről ha a föllegek beszélnek. (Tömörkény István) –11 (főleg irodalmi nyelvben) <A ha a megszorítást tartalmazó alany, tárgy, határozó után áll.> Csak elvétve ha találkozunk. Elmegyünk ugyan vadászni, de… fél óráig ha keresünk valamit, a többi unadalom [= unalom]. (Mikes Kelemen) Hajh! de minden században Ilyen szív ha kettő van! (Kisfaludy Sándor) Az ebédlőben tíz ember ha ült. (Gárdonyi Géza) Még élni sem élte az életet, | egy bátor pillantást ha vetett | s az ég, a föld mind ránevetett. (Babits Mihály) Ó fösvény, dölyfös élet, Hisz asztalaid morzsáit ha kaptam! (Juhász Gyula)
2. (ritka) Ha nem több(et) is, legalább …; bár. Ha csak egy-két Pillantást szánjon megnézésére … (Fazekas Mihály)
II. kötőszó (rendsz. hangsúlytalan; állítmányi mellékmondatban nem haszn.)
I. <Feltételes mellékmondat és feltevést is tartalmazó nem megengedő mellékmondat kötőszavaként.>
A. <Feltételes mellékmondat kötőszavaként, nem ritkán a mellékmondat belsejében. A főmondatban gyak. akkor v. ritk. úgy rámutató szóval.> Általában feltéve (azt az esetet), hogy …
1. (jelentő módú igével) <A beszélőnek nincs előre (határozott) véleménye arról, hogy áll-e v. beáll-e a feltétel.> Ha esik, (akkor) nem megyünk sétálni. A gyűlés határozatképes, ha a meghívottak fele jelen van. (szójárás) Ha jöttök ¬, lesztek, ha hoztok, esztek. A királyok leányinál nincsen boldogtalanabb. Ha hat közül egyet eladnak, a többinek valamely klastromban kell megkóródzani [= elszáradni]. (Mikes Kelemen) Bemutatom a fiút, megdicsérem, ha valaki megsérti, kiállok érte. (Mikszáth Kálmán) Kötelességünk egymáson segíteni, kivált ha valamelyikünk leroskad az élet terhe alatt. (Gárdonyi Géza) –11 <A főmondatot mellékhangsúlyos akkor vezeti be.> Ha együtt utazunk, akkor neked is megváltom a jegyet. Ha, leányka, te vagy a mennyország, Akkor én csillaggá változom. (Petőfi Sándor) –12 <A főmondatot kiemelő hangsúlyos akkor vezeti be.> Akkor beszélj, ha kérdeznek. –13 <A főmondatot mellékhangsúlyos úgy szó vezeti be.> Hogyha már nem szeretsz, Az isten áldjon meg, De ha még szeretsz, úgy Ezerszer áldjon meg! (Petőfi Sándor) Ha győz, úgy derék fi. (Arany János) S ha van öröm, úgy néki ez öröm … (József Attila) –14 <A főmondatot, amely rendsz. megelőzi a mellékmondatot, s gyak. értékelést tartalmaz, rendsz. kiemelő hangsúlyos úgy szó vezeti be.> Úgy szép a lány, ha tiszta. Csak ugy virág, ha tarka, Csak ugy asszony, ha barna. (Petőfi Sándor) A krumpli úgy nő, ha kapálják! (József Attila) –15 <Kettős v. többszörös feltevésben.> Holnap már minden a mienk lesz, Hogyha akarunk, ha merünk. (Ady Endre) || a. <Állandósult szókapcsolatokban.> Ha jól tudom, ha nem tévedek, ha szabad kérdenem, kérnem: <állítás, kérdés, kérés bevezetésére, szerénykedő beszédben>; ha igaz: <némi kételkedés, bizonytalanság kifejezésére>; ha esetleg ¬; ha netán; ha talán. Megköszönöm, ha netán így van … (Petőfi Sándor) Babos uram szőlőt vásárolt, amin bor is termett, ha igaz. (Jókai Mór) Valamelyik pajzán menyecske (ha jól tudom, a csintalan Pataky Istvánné) egy hógomolyát gyúrt, és megdobta vele a vicispánt. (Mikszáth Kálmán) || b. Ha ugyan: <annak kifejezésére, hogy utólag vmely ellenkező eset, vmely kizáró ok lehetősége is felmerült tudatunkban, de nem arról, hanem a kedvezőbb esetről beszélünk>. Vasárnap kirándulunk, ha ugyan nem esik az eső. Kedden fölkereslek, ha ugyan még itthon leszek akkor. || c. (elavult) Ha ki: ha valaki; ha mi: ha valami. Ha ki akar látni egy nyomorult lelket, Nessze [= Nézze] az én árva keserves fejemet. (Balassi Bálint)
2. <A beszélő tudja, hogy megvan v. beáll a feltétel, s a feltétel tényként való megállapításával tulajdonképpen csak nyomatékosabbá teszi és motiválja a főmondatbeli állítást, kérdést v. felszólítást.> Ha éppen ¬; ha éppen ¬ tudni akarod; ha éppenséggel ¬. Ha akkor nem tetted meg, most már késő. Ha már ebből az ügyletből … nem lehetett pénzt csinálni, hogyan lehetne legalább egy kis vért ereszteni … (Mikszáth Kálmán) Bizony későn érne a ladik, ha hirtelen nem ugrik a vízbe Thököli Mihály. (Tömörkény István) || a. <Utána következő határozatlan névmással v. határozatlan határozószóval, a mellékmondat többi részének elhallgatásával; vmely tény nyomatékos megállapítását tartalmazó főmondattal kapcs.> Ha valaki, hát ő (igazán) mindent feláldozott a népért. Ha valaha, most igazán boldog vagyok. Ha valahol, hát itt aztán meg kell találnom. Ha valaha, most érzem magam is … (Kazinczy Ferenc) –a1 <Felszólító főmondattal kapcs.> Megpendítem, régi lantom, Megpendítem húrjaid… Ha valaha szépen szóltál, Most legyen szép éneked. (Petőfi Sándor)
3. <A beszélő tudja, hogy a feltétel nem való v. nem következik be; rendsz. mindkét mondatban feltételes móddal.> Ha volna pénzem, megvenném ezt az órát. Ha tudtam volna, hogy kisüt a nap, könnyebben öltöztem volna. Ha még tovább fonnám e fonalat, Szivem repedne a nagy kín alatt. (Petőfi Sándor) Ha lapokat olvasnál, akkor tudnád, hogy a … főispán megbukott. (Mikszáth Kálmán) Dani … elgondolta, hogy is volna, ha ő még egyszer gyerek vón idehaza. (Móricz Zsigmond) Ha föld volnék, mit kapás vénje tört, | csicsókás volna az a krumpliföld. (József Attila) –31 <A mellékmondatból hiányzik a feltételes módú igei állítmány, de oda érthető.> Be más lenne itt az élet, Ha egy ifjú feleség … (Petőfi Sándor) Én is gyűlölöm … azt a férfiút, Hisz épen őrült is volnék, ha nem. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) –32 <A mellékmondatban, jelentő módú igével.> Ha én ezt tudom, nem csapott volna be! Oly nehéz most a szegénynek, Tán jobb volna, ha nem élnek. (Vörösmarty Mihály) Jobb lett volna, ha anyám világra sem szül. (Arany János–Shakespeare-fordítás) –33 (népies) <A főmondatban jelentő módú igével.> Ha ezt előre tudtam volna, dehogy fogadom a házamba ezt a kölyköt! Ha Noszty Feri annyit csuklott volna, ahányszor e napokban emlegették…, a doktorok bizonyára nem eresztik útnak tél közepén. (Mikszáth Kálmán) –34 (kissé népies) <Mindkét mondatban jelentő módú igével.> Ha én vagyok az ő helyében, bizony hogy jól v. másképp élek! Szegény atyánk! ha ő ugy nem bizik Az emberekben: jégre nem viszik. (Petőfi Sándor) Megöl a disznófejű Nagyúr, | Éreztem, megöl, ha hagyom. (Ady Endre) –35 <A mellékmondatban felszólító módú igével.> (tájszó, elavult) Ha (ne) legyen: a) ha (nem) lett volna. Bezzeg ez [= Jászberényi Pál], ha Isten éltesse, és az enyedi kollégiumban… lejöhessen [Angliából], feltámasztja vala Keresztúri Pált és Apáczai Jánost. (Bethlen Miklós) b) ha (nem) lenne, ha (nem) volna; ha (nem) lett volna. És ha talán Toldit soha meg ne lássa: Beállhat idővel szive gyógyulása. (Arany János) || a. <Szerény, félénk kérdésben.> Egy kéréssel jöttem volna, Ha miatta meg nem szólna. (Vörösmarty Mihály)
4. (feltételes v. jelentő módú igével) <A beszélő tudja, hogy a feltétel a közlés v. kérdés idején nem áll, de lehetségesnek v. valószínűnek tartja, hogy bekövetkezik.> Ha keres(ne) valaki, mondd meg, hogy mindjárt visszajövök. Hazátokkal mit tennétek vajon, Ha az ellenség ütne rajtatok? (Petőfi Sándor) Én majd őrt állok az úton, és figyelmeztetlek, ha közelednék valaki. (Mikszáth Kálmán) –41 <A főmondatban felszólító módú igével.> Ha mégse fogadna szót, csak szóljatok nekem (, majd ellátom a baját). || a. <Fenyegetésben: a feltételes tagadó mellékmondat feltétlen felszólítás helyett áll.> Kidoblak (megpofozlak stb.), ha azonnal el nem hallgatsz. || b. (bizalmas, ritka) <Hangsúlyos szóként, főleg párbeszédben, a felelet kételkedésmozzanatának érzékeltetésére:> nem hiszem ugyan, hogy úgy lesz, de ha mégis úgy lenne, akkor lehetséges az is, hogy … [Ha eljössz hozzánk ma este, érdekes élményben lesz részed.] – Ha elmegyek, bizonyosan úgy lesz.
5. (túlzó, néha tréfás) <Nyomatékos állítás kifejezésében, olyan fogadkozásban, esküdözésben, átkozódásban, amelyben a beszélő vmi rosszat kíván magának arra az esetre, ha a feltevés érvényes:> a) <tagadással, nyomatékos állításként>. Itt süllyedjek el, ha nem igaz. Vesszek meg, ha nincs igaza. (Mikszáth Kálmán) b) <állítással, nyomatékos tagadás kifejezésére>. Ne érjem meg a holnapot, ha én loptam el az órát. S verje meg az Isten a verejtékünket, | Verje meg veréssel egész életünket, Ha tovább tengődünk ilyen kábult-árván. (Ady Endre)
6. <Kirekesztő, megszorító állítással egyértékű körülírásban, kérdő mondat utáni feltételszerű tagadás kötőszavaként:> ki (mi, hol stb.) …, ha nem ő (ez, itt stb.): kizárólag csak ő (ez, itt stb.). Hol érezném jól magam, ha nem itt (nálatok)? Kiben bízhatnánk, ha nem benned? Segíts, Szerelem! … | kínt is kéjjé olvasztva erőt ki adna, ha nem Te nekünk? (Babits Mihály)
B. <Olyan időhat mellékmondatban, amelynek tartalma feltevésnek is tekinthető.>
1. <Olyan jövőbeli cselekvést, folyamatot, állapotot, állapotváltozást tartalmazó mellékmondat kapcsolására, amely vagy közvetlenül megelőzi a főmondatbelit, vagy ritk. egyidejű azzal; gyak. vmely időhatározóval együtt:> amikor (majd). (Majd) ha készen leszel a munkáddal, játszunk. (Majd) ha eljön az ideje, felköltelek. Majd ha fagy (, hó lesz nagy): Ott [a harc mezején] szedjék össze elszórt csontomat, Ha jön majd a nagy temetési nap. (Petőfi Sándor) Majd utánad küldöm a fiadat, ha fölébred. (Mikszáth Kálmán) –11 (ritka) <A jövőben befejezett cselekvést, történést múlt idejű igealak fejezi ki:> miután … (majd). Uram barátom, várjon egy kicsit: Itt egy vitéz bajtársa keresi, S ha végezett, elvárjuk vacsorára. (Vörösmarty Mihály) Ősi joggal, ősi házban Éltemet ha elpipáztam: Mennybe visznek angyalok. | Én magyar nemes vagyok. (Petőfi Sándor) || a. <Fenyegetésben, rendsz. erős meggyőződést tartalmazó kifejezésben.> Civis-urak, nagy baj lészen majd akkor, Ha vörösen bejön a Délibáb. (Ady Endre)
2. <Olyan cselekvést, folyamatot, állapotot, állapotváltozást tartalmazó mellékmondat bevezetésére, amely rendsz. megelőzi a főmondatbelit, amely rendsz. együtt jár vele:> olyankor, (mindig), amikor …; valahányszor; amikor … Árva gólya áll magában … El-elúnja egyik lábán, Váltogatja, cserélgeti, … Ha beléun, ujrakezdi. (Arany János) Fogattam volna galócát a Vágban …, ahogy szoktuk, ha nevezetes férfiú vendég van. (Mikszáth Kálmán) [A Hortobágy poétája.] Ha virág nőtt a szivében, A csorda-népek lelegelték. (Ady Endre) Hazudtam, ha a | szemébe néztem: csak mutattam; és | ha kezét fogtam, nem azt fogtam. (Szabó Lőrinc) –21 <Felszólító főmondattal kapcs.> Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel. (Kölcsey Ferenc) || a. (régies) Ha mikor, ha midőn: valamikor (csak); valahányszor. Élj s folyjon csendes özennel [= özönnel] | A Duna lábad alatt, ha mikor hídjára menendesz. (Vörösmarty Mihály) Ha mikor én álomba botlok …, Mindig aféléket képzelek, | Hogy az Élet ízlik a számban. (Ady Endre)
3. <A főmondatbeli állítmánnyal egyidejű mellékmondat kötőszavaként, főleg tartós állapotot, tartós változást jelentő mondatban:> olyankor, amikor … Mondjátok-e, ha estebéd után Beszélgetéstek meghitt és vidám, …: | Hát a mi Sándorunk most mit csinál? (Petőfi Sándor) Erdőben a fák is oly egyformák, kivált ha sötét is van. (Gárdonyi Géza) –31 <A kötőszó a mellékmondat belsejében.> Szeretem a beteg rózsákat, Hervadva ha vágynak, a nőket. (Ady Endre)
C. <Okozati összefüggésben levő v. ilyennek tekinthető tagmondatok, mondatok közt.>
1. <A mellékmondatban körülírt, meghatározott esetből okozati összefüggés alapján következtetjük azt, amit a főmondatban állítunk.> [A gyerek sír.] – Ha sír, akkor biztosan valami baja van. Ha már a szobában is befagyott a víz, akkor nagyon hideg van.
2. <Magától értődő okozati összefüggés kifejezésében, belenyugvást, beletörődést jelentő főmondat mellett, gyak. már, egyszer szóval nyomósítva.> Ha már (v. ha egyszer) így áll a dolog, nem tehetünk semmit. No isten álgya, gazduram! … Mán mi nem érjük utól, ha így befogott. (Móricz Zsigmond) || a. <Magától értődő okozati összefüggés kifejezéseként, felszólító főmondat mellett; már, egyszer szóval nyomósítva is.> Ha egyszer v. ha már beteg vagy, maradj az ágyban. Ha az idő annyira elhánt-vetett egymástól, amennyiben tőllünk telik, álljunk boszút rajta. (Mikes Kelemen) Ha férfi vagy, légy férfi. (Petőfi Sándor) Ha per, ugymond, hadd legyen per! (Arany János) Ha már egyszer idegenbe, Valamikor ide bujtál, Rohanj jól kimelegedve. (Ady Endre) –a1 <A főmondatban nincs kitéve a felszólító módú ige.> Magad uram, ha szolgád nincs. || b. <Méltatlankodás kifejezésében.> Nyöghetek-e, ha már nem káromkodhatom? (Vas Gereben)
3. (népies) <Kérdés, főleg vminek a célját tudakozó kérdés magyarázatszerű megokolásában, motiválásában, gyak. egyszer határozószóval:> mikor; hiszen. Miért (v. minek) bolondítod azt a fiút, ha nem akarsz hozzámenni? Minek az a pörge kalap, Ha a legény csak egy darab? (népköltés) Minek az a selyemkendő, Ha a leány nem kelendő? (népköltés) Hogy szerethesse [Erzsi Gyurit], ha rokona? (Móricz Zsigmond) || a. (népies) <Párbeszédben kérdésre, felszólításra adott, érzelmileg színezett feleletben.> [Miért nem adsz kölcsön neki?] – Ha (egyszer) nincs miből! Ne válogasson oly soká a lányok között. – Ha nem talál magához valót. (Vas Gereben) Meghalt? – Ha megütöttem! (Móricz Zsigmond)
4. (néha tréfás) Ha mondom: <erélyes felszólítás megokolásszerű nyomósítására v. fenyegetésben>. Gyere, ha mondom, mert különben baj lesz! Laci te, Hallod-e? | Jer ide, | Jer, ha mondom. (Petőfi Sándor) Toldi Miklós, ha mondom, | Gyere hozzám, galambom. (Arany János) Vissza, lord Salisbury! vissza, ha mondom. (Arany János–Shakespeare-fordítás) || a. <Állandósult szókapcsolatokban nyomatékos kérés, állítás, kérdés bevezetésére.> Ha (én) kérlek; ha (én) mondom. Kérlek, hagyd nekem a restséget, … úgy-e lemondasz Róla, ha én kérlek? (Petőfi Sándor)
5. <Nyomatékos, érzelmileg színezett ellenvetés megokolását tartalmazó mondat bevezetésére, a főmondat tartalmának ellenkezőjét magyarázva, gyak. de-vel együtt, néha egyszer határozószóval nyomósítva, a ki nem fejezett főmondat rendsz. odaérthető:> (de hogyan tehetné meg,) mikor; (de hogyan tehetné meg,) hiszen. Messze nézne, de ha nem lát! (Arany János) A hirdetés oly formán esett, mintha a szalontai tanács notáriusi érdemeimet akarná megkoszorúzni. Ez szép is volna, de ha nem igaz. (Arany János) || a. <Ellenállás, ellenkezés részletezése után, a legyőzhetetlen akarat érzékeltetésére:> de ha … : de kell, mert. Van erős pányvája lószőr kötelekből, Azt medve nyakába hajítja nyeregből, Hurkolja keményen, lova után vonja, | Nem menne a medve: de ha Etel mondja! (Arany János)
6. (ritka) <Az ok mozzanatát tartalmazó szerény közlésben:> hogy; (a)miért. Még a nevét sem tudom, … ne haragudjék, ha még csak most kérdem! (Vas Gereben)
7. <Időhat és feltételes mellékmondathoz közel álló, kevésnek, jelentéktelennek tartott cselekvést, magatartást mint lehetséges okot tartalmazó mondat kötőszavaként:> Ha (csak, csupán) … is: ha annál többet nem tesz is, mint …; ha annál több nem történik is, mint … Lesem minden vonását [bátyámnak], Lelkébe nyúlok az elevenig, S ha rezzen is: tudom hogy mit tegyek. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Ha mukkan is, Torkára forralom bizony. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
D. (ritka, főleg népies) <A vele kapcsolt mellékmondatba, szerényen kifejezve, a cél, a kedvező lehetőség mozzanata is belejátszik:> (hogy) hátha, talán. Próbáld meg, ha adna egy kis pénzt. Búzánk ott hever a padláson …, de … még várunk vele pár hónapig, ha a zsuzsok bele nem kapna. (Arany János)
E. <Egyéb határozói mellékmondattal, alanyi v. tárgyi mellékmondattal.>
1. <Olyan mellékmondat kapcsolására, amely a főmondat alanyát, tárgyát, állandó határozóját, vonzatát fejti ki föltételként v. föltételszerűen.> Jó volna, ha elmennél. Leghelyesebb, ha azonnal indulsz. Szeretném, ha már indulnánk. Jobb bizony, ha nálunk megpihen kegyelmed. (Arany János) Jó lesz, ha indulunk. (Móricz Zsigmond) S ha most a tyúkszemünkre lépnek, | hogy lábunk cipőnkbe dagad, | rajtad is múlt. (József Attila) || a. <A hogy kötőszó szerepéhez igen közel álló használatban, a feltétel mozzanatának háttérbe szorulásával, alanyi, tárgyi, állítmányi mellékmondat v. állandó határozót, vonzatot kifejtő mellékmondat kötőszavaként.> Nem csoda, ha megijedt szegény, hiszen … Mit használ, ha odamegyek? Ki tehet róla, ha nem vigyáztál magadra? Szomszédasszony se bánja, Ha férjhez mén a lyánya. (népköltés) Szíved abban lelt gyönyört, ha Embert boldogíthatott. (Bajza József) Mit kellene tenni …? | nem szégyenlem, ha kitalálom. (József Attila) || b. (ritka) <Óhajtást, vágyat tartalmazó főmondathoz tartozó, állapothatározót, vmely állandó határozót, vonzatot kifejtő mellékmondat kötőszavaként.> De boldog lennék, ha megkaphatnám ezt a lakást! Mennyire örülnék (annak), ha együtt utazhatnánk! –b1 <Hasonló főmondathoz tartozó, alanyt, tárgyat kifejtő mellékmondat kötőszavaként.> Jaj de jó is lenne, ha ezt az egész időt együtt tölthetnénk! Hogy szeretném, ha minden kívánságodat teljesíthetném! –b2 <Óhajtást, vágyat kifejező mondatban, főmondat nélkül, gyakran ó, hej indulatszó után.> Ha nekem egyszer a lottón ötös találatom lenne. Ha ezt el tudnám felejteni! Szép legény volt Marci, szerették a lyányok. | Ha én utánam is annyian volnának! (Petőfi Sándor) Hej, ha én is, én is köztetek mehetnék, Szép magyar vitézek, aranyos leventék! (Arany János) Kemény, hideg föld nászi ágyad, Ha nyughatnám én is veled! (Gyulai Pál) –b3 <Hasonló mondatban annak kifejezésére, hogy a beszélő tart v. fél a feltevés bekövetkezésétől, nem kívánja annak bekövetkezését; néha ó, jaj indulatszó után.> Ha meg találna halni! Egek! ha el találja magát árulni! (Kazinczy Ferenc) Nyitom az ajtót nagy félsszel, hogy lélegzeni se merek. Ha hozzám röpül egy szék… (Gárdonyi Géza)
2. <Hasonló mellékmondatban találgatás kifejezésére:> ha esetleg, ha talán. Lássuk, ha e zűrből valami válna. (Arany János)
F. (ritka) <Jelzői, értelmezői mellékmondat kötőszavaként.>
1. <A főmondatbeli jelzett szó kijelölő (egyedítő) jelzőjét, ill. a jelzős szerkezetet kifejtő, körülíró mellékmondat kötőszavaként.> Abban az esetben, ha államvizsgája sikerül, rögtön állásba jut. Azzal a feltétellel v. olyan feltétellel adta ide a jegyzetét, ha egy héten belül visszaadod neki magának. Legboldogabb estvéje volt, ha a színházba beszökhetett. (Gyulai Pál)
2. <Birtokos jelzőt kifejtő mellékmondat kötőszavaként.> Mi haszna, ha hat ökör van a szép hosszú istállóba, Ellenbe szeretet nincsen a cifra magoss kőházba? (népköltés)
G. <A főmondatbeli minősítés értelmi megokolásának bevezetésére, kb. ilyenféle értelemben:> (szokatlan, meglepő ugyan a dolog, de) mit tehetünk róla, hogy … És Alexej Andreovicsnak volt kedve Daimona hangját élvezni … Hamis, elcsukló, durva hang volt az; de ha az úrnak az tetszett. (Jókai Mór)
II. <Megengedő értelmű v. megengedést is tartalmazó mondatok kötőszavaként.>
A. <Egyszeres v. ritk. ismételt használatban.>
A. <Feltételes mellékmondattal kapcsolatos megengedésben.>
1. (rendsz. is szóval együtt) <Annak kifejezésére, hogy a vele kapcsolt mondat v. mondatrész olyan feltevést, feltételt tartalmaz, amelyet lehetségesnek tartunk ugyan, de a várt v. várható következmény helyett annak ellenkezője következett v. következik be:> bár (ámbár, habár, noha) lehetséges, hogy … (A főmondatban gyak. mégis, mégsem, akkor is, akkor se(m), azért, azért is, azért sem). Ha beteg is, fölkel. Ha nem akarod is, elmegyek. Ketté szakad [szíve] ámbár, és ha könyez vért is: Feleségűl mégyen Lőrinchez azért is. (Arany János) S ha nem leszek is soha boldog: Szeretlek, álmodom, rajongok. (Reviczky Gyula) No, ha térdig koptatom is a lábam, megmutatom annak a Bibovszkának …, hogy ki vagyok, mi vagyok. (Mikszáth Kálmán) Kiszáradt hasábfák döngenek … Ha fordul is egy, a lehullt halom | néma … (József Attila) –11 (ritka) <is nélkül, főleg érzelmileg színezett mondatban.> És ha a fejök tetejére állnak, akkor se tudják azt, amit én. (Ambrus Zoltán) Ha összeszakad Ég és Föld, | Mégis más lesz Magyarország. (Ady Endre) Mégis csak száll új szárnyakon a dal S ha elátkozza százszor Pusztaszer, | Mégis győztes, mégis új és magyar. (Ady Endre) –12 (A főmondat és a mellékmondat szorosabb egységbe olvadásával; tagadó szerkezetként) Ha … sem: ha… is, akkor sem. Még ha akarna sem tudna eljönni. Nem csalok én meg senkit, jó uraim, ha tudnék sem akarnék, meg ha akarnék sem tudnék. (Jókai Mór) || a. <Fokozásban, a kijelentés, felszólítás, kérdés nyomósítására, kiemelésére való mellékmondat kötőszavaként.> Hát ha ugyan tizszer, vagy százszor lenne is elméd Bölcsebb másénál, senkit te boszontva ne mocskolj. (Vörösmarty Mihály) –a1 <A lehetséges akadályok, nehézségek, veszélyek részletezésében, gyak. fokozásban, a főmondatban kifejezett állítás nyomósítására, ismételve is.> S ha rám dől a szittya magasság, Ha száz átok fogja a vérem, Ha gátat túr föl ezer vakond, | Az Oceánt mégis elérem. (Ady Endre) –a2 <Felszólító főmondattal kapcs., annak kifejezésére, hogy az akadályok ellenére is cselekedni kell.> Ha lehul a két kezünk is, Ha mindnyájan itt veszünk is, Előre! (Petőfi Sándor) –a3 <A mellékmondat követi a főmondatot, a független mondatot.> Hogy hajítná el az anya gyermekeit, még ha koronáját mentené is meg általuk… (Jókai Mór) || b. <A cselekvés, történés, állapot eredménytelen, hiábavaló voltának kifejezésében.> Sohse nő ki tollad, ne várd, … Mert, ha épen Nő is szépen: Rosz emberek elmetélik! (Arany János) || c. Ha (ugyan) nem … : <toldásként közölt fokozásban, a valószínűség bizonyos fokának kifejezésére:> sőt lehetséges, hogy … (is); sőt talán … (is). Ez a szekrény megér ötezer forintot, ha nem többet. Meglátod, holnap beállít hozzánk a bátyád, ha (ugyan) nem még ma. Lenóra grófnő … Előszedte legdrágább ékszereit; … azt mondják, a rajta levő ékszer megért egy milliót, ha nem kettőt. (Jókai Mór) || d. <Utólagos megszorításban:> Ha nem is … : bár (ámbár, habár, noha) nem mondhatjuk, hogy … [Az öcsém] járása legénykedős, hegyes volt, ha nem is büszke. (Gárdonyi Géza) || e. Ha mindjárt … (is): <a feltétel, ok v. lehetőség szokatlan, rendkívüli voltának hangsúlyozására:> a) (állítást, felszólítást tartalmazó főmondattal kapcs.) még abban az esetben is, ha …; azzal sem törődve, ha … Megteszem, ha mindjárt belepusztulok is. Húzd rá, cigány, csak azért is, Ha mingyárt az ingemért is! (Petőfi Sándor) Legyen elved, hited, És ezt kimondd, ha mingyárt Véreddel fizeted. (Petőfi Sándor) Megszólitom [atyám szellemét], ha mindjárt a pokol Tátong reám s parancsol hallgatást. (Arany János–Shakespeare-fordítás); b) (hasonló főmondattal kapcs.) bár nem nagyon valószínű, hogy úgy van, de még akkor is … Ha mindjárt igaza van is, paszkvil íróvá aljasul. (Gyulai Pál); c) (tagadást, tiltást tartalmazó főmondattal kapcs.) még akkor sem, ha… Többet nem is szólna, | Ha mindjárt a széles Hortobágyon volna. (Arany János)
2. Bár (ámbár, habár, noha) elismerem (elismerhetjük), hogy …, (de azért) mindamellett, mindazonáltal …; igaz ugyan, hogy … (, de az is való, hogy..) Verd meg Isten, verd meg | Szeretőmnek anyját, Mér [= miért] tiltá el tőllem Az ő kedves fiát. | Ha neki fia vót, Nekem szeretőm vót, Ha neki kedves vót, Nekem édesebb vót. (népköltés) Ha Tokaj a bortermő hegyek királya, Somlyó se kutya, nagy oligarcha Somlyó is. (Mikszáth Kálmán) Ha féltem is, a helyemet megálltam. (József Attila) || a. <Fokozó mellékmondatban, a főmondatbeli kijelentés nyomósítására.> A halál semmi, még ha biztos is. (Mikszáth Kálmán) || b. Bár, habár (tudott dolog, hogy …) [Édesapám] azért nem lett más, ha most már több földje van is, és ha mindennap kávézik is. (Móricz Zsigmond)
3. <Belenyugvást, megnyugvást, beletörődést jelentő mellékmondat kötőszavaként.> Már ha nem látom, bár csak hallanom adná Isten őtet, | Ki velem együtt sok szerelmet tűrt. (Balassi Bálint)
B. <A főmondat alanyát, tárgyát, vmely állandó határozóját, vonzatát kifejtő megengedő mondat kötőszavaként.> Nem baj, ha esik is. Nem bánja, ha más véleményed van is, csak ne vitatkozz vele. Azzal sem törődik, ha kellemetlensége lesz is belőle (, de kimondja, ami a szívén van). Ha elesem, azt se bánom. (Arany János) Ha éppen nem volt mit ennie, az sem háborította meg. (Jókai Mór) Mit bánom én, ha utcasarkok rongya, De elkisérjen egész a síromba. (Ady Endre)
B. <Páros használatban v. ritk. többszörösen ismételve, gyak. hangsúlyos szóként; a ha kötőszó ismétlését vagy kötőszó is helyettesítheti.>
1. <Annak kifejezésére, hogy a kétféle feltevés közül bármelyik érvényesül, a következmény ugyanaz:> akár …, akár … Ha akarod, ha nem, meg kell tenned. Ha törik, ha szakad, ez így lesz. Ha esik, ha nem, megyünk. Előre rontok én, Ha élek, ha halok! (Petőfi Sándor) Az enyém – ha töröm, ha nem – ez ünnep. (Arany János) Hát ott leszek, ha jő gyülekezés, Ha törten, ha bénán. (Ady Endre) Péter-Pál a reformátusoknál nem ünnep … Ezen a napon állanak búzába, ha esik, ha fúj. (Móricz Zsigmond) –11 (ritka) Ha … is, ha nem is v. ha …, ha nem is: akár …, akár nem. Szeretném tudni, hogy ha gondolkodik-é [az új vezér] a világi változásokról; de ha gondolkodik is, ha nem is, már a pócon [= polcon] vagyon. (Mikes Kelemen) Megcsókollak, ha akarod, ha nem is. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) –12 (ritka) <Többszörösen ismételve v. ismételve és vagy kötőszóval együtt, hasonló szerepben.> Mi sugall? mi biztat?… | Kebelem egy hangja… | „Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad.” (Arany János) Ha tűz-, ha vízben, földön vagy egen [= égen] Csatangol a bolygó lélek, siet Mesgyéi közzé. (Arany János)
2. <A főmondat anyagát, tárgyát, állandó határozóját, vonzatát kifejtő megengedő mellékmondatban.> Nekem egyforma, az én fülemnek, Ha kéj liheg vagy kín hörög, Vér csurran vagy arany csörög. (Ady Endre)
III. kötőszó (ellentétes) (népies)
Hanem (főleg B. 1–2). Te bohó kisállat! Lelsz te rózsát Nem egyet, ha’ százat. (Arany János)
III. főnév (ritka) ha-t v. hát, hája (hangsúlyos, rendsz. ragtalan alakban)
1. <Főleg állandósult szókapcsolatokban:> feltételesség, feltétel. Jó volna, ha a „ha” nem volna. (szójárás, régies) Ha az a ha nem volna, minden szegény gazdag volna.
2. <A ha szóval bevezetett> kifogás, ellenvetés. Semmi ha. Holnapután együtt leszünk vacsorán. (Móricz Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): akárha; aligha; bárha; hanemha; hátha; hogyha; mikéntha; mindenha; mintha; néha; noha; vajha; valaha.
