gyúl
gyúl tárgyatlan ige -t, -jon (választékos)
1. Vminek a lángja, fénye, rendsz. meggyújtás következtében egyszerre láthatóvá lesz, világítani kezd; kigyúl, felgyúl. ® Láng gyúl a lángról. Örömtüzek gyúlnak a hegyeken. Gyertyák gyúlnak a karácsonyfán. Dördűlve Hadisten kék nyilai gyúlnak. (Arany János) A gyertyák rendre gyúlnak, A minisztráns gyerek … Csenget. (Juhász Gyula) || a. (átvitt értelemben) Vörösre, pirosra gyúl vmi: vkinek az arcát, fülét stb. vmely heves indulat következtében egyszerre élénk pirosság önti el. Pirosra gyúlt az arca. || b. (átvitt értelemben) Vkinek agyában, elméjében, lelkében stb. világosság gyúl: egyszerre világossá lesz előtte vmi.
2. (átvitt értelemben) Vmire gyúl: vmely heves érzelem, indulat, vágy hirtelen feltámad vkiben, gyullad. Haragra, lángra, szerelemre gyúl. Szerelmére gyúltak ketten egy leánynak. (Arany János) Nagy haragra gyúlt a király, s azzal a szándékkal hívatta magához Fortunátus Imrét, hogy őt falatja fel az oroszlánnal. (Móra Ferenc) || a. (átvitt értelemben, költői) <Vmely érzés, indulat> támad, keletkezik vkiben, vmiben. Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben. (Kölcsey Ferenc)
Igekötős igék: begyúl; felgyúl; kigyúl; meggyúl; rágyúl.
gyúló; gyúlt.
