gusztus
gusztus főnév -t, -ok, -a (bizalmas)
1. Ízlés. Gusztus dolga. Furcsa gusztusa van. Sok ember még ma is azt hiszi, azért ír valaki népies verset, hogy a parasztok gusztusát eltalálja. (Arany János) Kiadóim közvetlenül vagy közvetve mindig tudósítottak a maguk vagy közönségük gusztusáról. (Krúdy Gyula)
2. Étvágy. Gusztusa támadt pörköltre. Gusztust kapott a süteményre. Emberhúsra is nagy gusztusuk jött. (Petőfi Sándor) Olyan sovány vagy, hogy terád nem támad gusztusa ennek a nagy étvágyú állatnak. (Móra Ferenc) || a. (bizalmas) Kedv (2a). Gusztust csinál vkinek vmihez v. vmire. Egy kis sétára támadt gusztusa. Legfőbb gusztusom van zsarnokot játszani. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Ha valami gusztust csinál az élethez, az … a frissen csapolt sör. (Krúdy Gyula) Micsoda gusztussal szokta az evéseket részletezni Laci bátyám … (Móricz Zsigmond)
