gavallér
gavallér főnév -t, -ok, -ja (elavulóban, választékos)
1. Divatosan öltözködő, jó fellépésű társaságbeli úriember. Előkelő, idősebb, öreg gavallér. Vasárnap délelőtt gavallérok sétálgattak a Váci utcán. Ki ellen vét? – Nem tudja, hidd el, Mert Werbőcziben arról egy szó sincs, Más könyv pedig nem kell gavallérnak. (Berzsenyi Dániel) S Bécsből itthon voltam, megcsinált [= kész, igazi] gavallér, Mert a pénz ezüst volt, s mind megannyi tallér. (Garay János) [A] gavalléroknak nem kellett a régi cigány, megkövetelték már az új pesti módit. (Kuncz Aladár)
2. Udvarló, lovag (7). Csak úgy nyüzsögtek körülötte a gavallérok. Márta is eljött a gavallérjával. Míg csengett, míg pengett nálam a sok tallér, … Voltam a dámáknál kedves gavallér. (Csokonai Vitéz Mihály) A sasorrú hölgy lesújtóan végignézte a gyönge gavallért. (Hunyady Sándor)
3. jelzői használat(ban) (Hajlamánál fogva v. adódó helyzetben) költekező, bőkezű, vmely szolgálatot jól megfizető, bőséges borravalót adó <személy, főként férfi>. Gavallér ember. || a. jelzői használat(ban) Ilyen emberre jellemző. Gavallér módon viselkedik, fizet. Verjed kovács, verjed soká a patkót, Úgy kapsz tőlem gavallér borravalót. (népköltés)
gavallérság.
