fű [1]
fű [1] főnév füvet, füve [e, e]
1. Szálas, nem fás szárú, télen elpusztuló, keskeny levelű növények tömege, amelyet kaszálni és legeltetni lehet. Harmatos, száraz, üde, zöld fű; füvet kaszál, szed; füvet ad a nyulaknak. Az udvaron magasra nőtt a fű. Az utat benőtte a fű. A domb … Ormán csak fű, nem a bérc fenyve nő. (Arany János) || a. Kül. pázsitfű. A virágágyak szélét fűvel ülteti be. || b. Egy fűszál. Ne vedd a füvet a szádba!
2. Ebből álló növénytakaró; füves terület; gyep, pázsit. Lefekszik a fűbe. A fűre lépni tilos. Gergő gyerek. Az öregapja lovát vitte a fűre. (Gárdonyi Géza) Este, mikor az egész társaság plédeken leheveredett a présház előtti fűben, … egymás mellé dőltek. (Babits Mihály)
3. (népies, régies) Gyógynövény, gyógyfű. ® Jóféle füvek. Teát főz réti füvekből. Combja szurást vett, és keze, melle, bal oldala vérzett; | … Ezt mind elkötözék füvet értő férfiak. (Vörösmarty Mihály)
Szólás(ok): ahová lép v. ahová beteszi a lábát, ott nem nő v. nem terem fű: működése, tevékenysége csak kárt okoz; a fű növését is hallja: jó füle van; (gúnyos, durva) fűbe harap: erőszakos halállal meghal; harctéren elesik.
Szóösszetétel(ek): 1. fűágy; fűbér; fűcsomó; fűevő; fűfolt; fűíz; fűkaszáló; fűnemű; fűnyírás; fűnyűg; fűpénz; fűpusztító; fűszag; fűszedő; fűzöld; 2. aggófű; ezerjófű; fecskefű; golyvafű; gyermekláncfű; gyógyfű; gyujtoványfű; hámfű; harmadfű; harmatfű; kakukkfű; kecskefű; korpafű; másodfű; méhfű; orbáncfű; pázsitfű; pemetefű; rezgőfű; sülyfű; szappanfű; szarvasfű; szegfű; székfű; szélfű; szikfű; tarackfű; tarsolyfű; tetűfű; tüdőfű; tűrömfű; útifű; vajfű; vasfű; vérfű; zabfű.
füvez.
