éles
éles [ë] melléknév és főnév
I. melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <vágó, véső v. szúró eszköz, ill. fog, köröm stb.>, amelynek az éle, hegye jól vág, metsz, szúr. Éles borotva, kard, kés, olló, tőr; éles fog, véső; éles karom, köröm. Szóláshasonlat(ok): éles, mint a ® borotva; éles, mint ® kasza. Fel-feláll a farkas hátulsó lábára, Méri éles körmét Toldi orcájára. (Arany János) Kimutatta nevetés közben éles, hosszú, ritkás fogait. (Tolnai Lajos)
2. Olyan <tárgy, alakulat, alakzat>, amely vmely részén igen kis szögben, élben végződik. Éles borda, hegygerinc; éles kanyar, forduló: olyan k., f., amelyben kis helyen, gyak. hegyes szögben hirtelen nagy fordulatot kell csinálni. Élesen vette a kanyarodót. || a. (sport) Éles lövés: <labdajátékban> hirtelen, nagy erővel, kapura irányított l. A balszélső éles lövése védhetetlenül a hálóba juttatta a labdát. || b. (nyelvtudomány) Éles ékezet: <a görög és a francia írásban> a magánhangzók betűjegye fölé írt, felülről ferdén bal felé húzott rövid egyenes vonal. || c. (átvitt értelemben) Éles fordulat: <beszédben> váratlan, hirtelen f.
3. (átvitt értelemben) Erősen, gyak. bántó erősséggel érezhető, érzékelhető, szinte metsző (I. 3). Éles fájdalom, hasogatás, nyilallás; éles hideg, levegő, szél. A bánat és öröm … a legélesebb fájdalomba csapott át. (Tolnai Lajos) A kék tavak között az éles, sós levegőben hullámozva szalad a drót, a töltés mellett. (Karinthy Frigyes) || a. Erős, magas, fülsértő <hang>. Éles kacaj, sikoltás. || b. (ritka) Éles torkú: magas, erős hang adására képes t. Jó éles torkú fiú.
4. (átvitt értelemben) Határozottan, tisztán látható <vonal, körvonal>. Éles körvonalakban bontakozik ki, mutatkozik meg vmi; éles vonalakkal rajzol. A képzeleti képek annyira élessé váltak, hogy … valósággal … látomássá sűrűsödtek. (Kuncz Aladár) Éles körvonalakban látta a hegyeket. (Karinthy Frigyes) || a. (átvitt értelemben) Ilyen (kör)vonalakat mutató <rajz, fénykép>. || b. (átvitt értelemben) Éles világot vet vmire: erősen megvilágít, érthetővé tesz vmit. E levelek némelyike éles világot vet a költő akkori élményeire. (Jókai Mór)
5. Apró részleteket, finom összefüggéseket tisztán, világosan felfogó, megkülönböztető <érzékszerv, érzékelés, gondolkodás>. Éles szem; éles hallás, látás; éles elme, ész. Az apának éles látása felfödözé, hogy lányában két érzelem veszett össze. (Vas Gereben) Szaglása … éles volt, mint egy kutyáé. (Kosztolányi Dezső) Éles gazdaszeme számontartotta a munkások minden mozdulatát. (Babits Mihály)
6. (átvitt értelemben, sajtónyelvi) Erős eltérést, szembenállást mutató. Éles ellentét, különbség; élesen elüt vmitől.
7. (átvitt értelemben) Vkivel, vmivel határozottan, keményen szembehelyezkedő. Éles beszéd, bírálatok; éles harc, támadás; éles toll: szókimondó, kíméletlenül bíráló írásmód; élesen kikel vmi ellen; élesen szembekerül vkivel, vmivel. Az osztályharc egyre élesebbé válik. Visszavágott egy éles ellenbírálatban. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben, választékos) Támadó szándékú, csípős, bántó, sértő <magatartás, megnyilatkozás>. Éles gúny; éles hangon beszél, bírál. Gyakran éles szókkal ígyen csúfolódott. (Arany János) Sokszor tett egy-egy éles, rövid megjegyzést az életmódunkra. (Kaffka Margit) || b. (átvitt értelemben) Éles a nyelve: bátor, kissé támadó szókimondással, csípősen szokott beszélni.
8. (katonaság) Olyan <töltény>, amelynek átütő, ill. romboló hatású lövedéke van <szemben a vaktölténnyel>.
9. (műszaki nyelv) Éles gőz: hevítássel nyert g., amely még nem végzett munkát; friss g.
II. főnév -t, (-ek) [ë v. e], -e [e] (katonaság) Éles töltény. Élessel lő; élesre tölt vmit. Megindul a hosszú menet … két sor fegyenc középen s két sor foglár szélről, élesre töltött szuronyos fegyverekkel. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): 1. éleselméjűség; éleslövés; élesnyelvűség; 2. borotvaéles.
