dűlő [2]
dűlő [2] főnév -t, -je [e]
1. Vmely község v. gazdaság területének rendsz. két, többé-kevésbé párhuzamos úttal v. mezsgyével határolt, gyak. azonos v. hasonló talajú része. Minden földje más dűlőben van. Az egyik dűlőt elverte a jég. A legközelebbi dűlőnél lefordul az útról. (Tömörkény István) Földhözragadt Jánosnak … volt egy kisbérlete a ladányi dűlőben. (Móra Ferenc)
2. (ritka) Dűlőút. A dűlő fűvét a csősz szokta kaszálni.
3. (tájszó) Több párhuzamos szántóföld lábánál keresztben elnyúló föld v. mező, amelyre a szántóföldek vége kiér. A traktor a dűlőn fordult meg.
Szólás(ok): dűlőre jut: a) <bizonytalanság, válságos helyzet v. tárgyalások után> vmi elintéződik, megoldódik, v. megszűnik kérdéses lenni; b) vki vkivel megállapodik, megegyezik, tiszta helyzetet teremt, v. eredményt ér el vmiben; dűlőre juttat, visz vmit: eldönt, megold, nyugvópontra juttat vmit.
Szóösszetétel(ek): dűlőnév.
dűlői.
