düledezik
düledezik [e-ë] tárgyatlan ige -ek, -el [ë, ë]; -tem, -ett [e, ë]; -nék, -nél, -ne; -zen [e, ë], (népies) dőledezik [e-ë], (kissé régies) düledez [e-ë], dűledez [e-ë]
1. <Építmény> egyre jobban omlik, mállik; pusztulásban van; már-már összedől, romba dől. [A csárda romja.] Dűledez, dűledez; félig ismerni csak: Melyik volt az ajtó, melyik volt az ablak. (Petőfi Sándor) [A várnak] Egy oldala ép csak, dűledez a három. (Arany János)
2. (ritka) <Több tárgy> rendszertelenül erre-arra dől. Az út mellett görbe fák düledeztek erre arra. (Jókai Mór)
3. (ritka) <Több személy> egyik a másik után eldől, elesik, földre esik. Csapdozta [= csapdosta], tiporta, Akiket ért, s élők, holtak düledeztek előtte. (Vörösmarty Mihály)
Igekötős igék: eldüledezik; feldüledezik; kidüledezik; ledüledezik; összedüledezik.
düledezés; düledezett.
