dühös

Teljes szövegű keresés

dühös [dühös] melléknév -en, -ebb [e, e] v. (régies, irodalmi nyelvben) -b
1. Olyan <személy>, aki feldühödött, nagyon mérges. Dühös vkire, miért. Ne legyen az ember dühös, ha …? Minden semmiségért dühös lesz. Miért vagy olyan dühös? Még most is dühös vagyok. Dühösen néz.  Való, hogy éktelen dühös | lett, amidőn a dolgot felfedeztem. (Katona József) A tanító úr rettenetesen dühös lett és a fejemhez vágta az irkát. (Móricz Zsigmond) || a. Olyan <személy>, akiben tartós harag, düh van; dühödt, haragot tápláló. Dühös ellenség; dühösen jár-kel.  Mit használ neked a diadal dühös Ottokar ellen … (Vörösmarty Mihály) Csak forgolódtam dühösen az ágyon, | nem jött az álom. (Kosztolányi Dezső) || b. Ártó ösztöntől elvakult, dühtől elöntött <állat>. Dühös farkas, kutya, oroszlán.  Fel-feláll a farkas hátulsó lábára … Senki sem látott már dühösb vadat nála. (Arany János) Nem mehettem vissza az anyámhoz a dühös nagy koloncos kutyái közt. (Móricz Zsigmond)
2. Ilyen személyre, állatra valló, tőle származó, vele kapcs. <tevékenység, emberi v. állati megnyilatkozás>. Dühös szavak, tekintet; dühös ugatás.  Dühös sietséggel érték el a budai romváros tájékát. (Herczeg Ferenc)
3. (átvitt értelemben, ritka) Olyan <személy>, aki vmit vad lendülettel, nagy, elvakult szenvedéllyel végez, űz, gyakorol. Dühös játékos, kártyás.
4. (átvitt értelemben, ritka) Vad, szélsőséges formában megnyilatkozó, működő <jelenség>. Dühös nyavalya.
dühösség.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT