dől

Teljes szövegű keresés

dől tárgyatlan ige -t, -jön dűl, (tájszó, régies) dül
1. <Függőleges helyzetű szilárd test, esetleg álló ember> függőleges helyzetéből – többnyire egyensúlyát vesztve – kitér, és egyre ferdébb helyzetbe kerül, a föld felé hanyatlik, rendsz. úgy, hogy a talpával, aljával közben a földön, az alapon marad. Dőlnek a rendek: <aratáskor> a levágott gabona rendjei gyors ütemben követik egymást. Vigyázz, dől az a fa! Ugorj el, dől a fal! Rosszul lett, és már dőlni kezdett, amikor megfogtam.  Érzi, hogy a kardja mindig testbe csap, s hullnak előtte és dőlnek, mint a júniusi búza, mikor az agár benne nyargal. (Gárdonyi Géza) || a. Vmerre, vkire, vmire dől: ezt a mozgást vmely megnevezett irányban, vkihez, vmihez közeledve végzi. Vö.: hátradől, rádől. Balra, jobbra, oldalt dől; hanyatt, hátrafelé dől. A nagy szélben ide-oda dől a fa törzse. A keljfeljancsi nem hátra dőlt, hanem előre. Vigyázz, mert rád dől a fa! || b. Vkire, vmire, vkihez, vmihez v. (ritka) vkinek, vminek dől: függőleges helyzetéből ferde helyzetbe kerülve v. elhajolva, meghajolva vkire, vmire kezd támaszkodni, nehezedni. Vö.: nekidől, rádől. Fáradtan rám dőlt. Vmijére dől: ilyen módon vmely részére helyeződik el a súlypontja; vmijére kezd nehezedni. Egy darabig állt, majd az asztalra dőlt. Megállt és a botjára dőlt. Oldalára dőlt a hajó. Miért dőlt úgy hozzád az a gyerek? A piszkos seprű rosszul volt megtámasztva, és nekem dőlt. Jól fogd a létrát, mert különben az ajtónak dől. || c. <Ülő ember> felsőtestét a függőleges helyzetből vmely irányban elmozdítva, ferde helyzetet vesz fel, v. vmire kezd nehezedni. Vö.: nekidől, rádől. Hanyatt dőlt a hintaszékben; oldalt dől a karosszékben. Mellettem ült, aztán rosszul lett, és nekem dőlt. Olvasás közben elálmosodott, és a karjára dőlt. Megengeded, hogy egy kicsit rád dőljek?  Zoltán hanyatt dőlt a fotelben … s szívta a jó szivart. (Móricz Zsigmond) || d. (Csak úgy) dől a nevetéstől: olyan erővel tör ki belőle a nevetés, hogy testét közben dülöngő mozdulatokkal ide-oda ringatja. Jobbra-balra v. kétfelé dőltek a nevetéstől.  Hallván e gunyos dalt a szilaj urfiak, Jobbra, balra dőlnek a nevetés miatt. (Arany János) || e. A maga egészében, teljes súlyával vhova roskad; odaborul, felborulva odaesik vhova. Vkinek karjába, ölébe, szívére dől; kardjába dől: úgy lesz öngyilkos, hogy egész testsúlyával ránehezedik mellkasának szegzett, megtámasztott kardja hegyére, hogy a penge a testébe hatoljon; ® sírba dől. A kocsi az árokba dőlt. A ló a sárba dőlt.  Testvéri karjait ő nem nyitja rám S nekem szivére dőlnöm nem szabad. (Vörösmarty Mihály) Nem te voltál akkor a halott, – Mi dőltünk zsibbadt, léha, szörnyü sírba! (Tóth Árpád) A sápadt arcú, fáradt Brutusok | Kardjukba dőlnek. (Juhász Gyula) || f. Leheveredik, lefekszik vhova, rendsz. ruhástól. Az ágyra dől; ® ágynak dől. A díványra dőlt szunnyadni.  Hantra dül a pásztor s fütyörészve legelteti nyáját. (Kisfaludy Károly) Fölment a szeglettoronyba, s egy katonai nyoszolyára dőlt. (Gárdonyi Géza) || g. (átvitt értelemben, ritka) Vminek dől: mohón nekiesik, nekilát, nekifog vminek. Oly hévvel dőlt a könyveknek, hogy se látott, se hallott.  A nagy éhes ember … kéjes szuszogással … dőlt a megrakott asztalnak. (Tolnai Lajos)
2. (-t ragos mértékhatározóval is, gyak. időtartamot jelentő határozóval) Álló v. függőleges (ülő) helyzettől vmely irányban többé-kevésbé eltérő, ferde v. elhajolt helyzetben van, ill. ilyen helyzetben vhova nehezedik. Vö.: nekidől, rádől. A kémény nem függőleges, hanem kissé oldalt dől. A létra nem áll szabadon, hanem a falnak dől. Órák hosszat folyton a jobb karjára dőlt. Ne dőlj annyit a könyöködre, mert elzsibbad! Ne dőlj rám ilyen sokáig, mert nem bírlak. Nem fáraszt, ha egy ideig neked dőlök? Miért dől az a seprő az ajtónak? A rozzant viskó egy öreg bérkaszárnyának dől.  Leplembe burkolva könyökömre dűlök, Kanócom pislogó lángjait szemlélem. (Berzsenyi Dániel) Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat | Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem, | A tollra dőlve, mint botra a fáradt | Vándor. (Tóth Árpád) || a. <Vonal, betű, írás> a függőleges v. a sor irányára merőleges helyzettől kissé eltérő, ferde helyzetű, ill. vmely irányban eltér. Ez a vonal kissé jobbra dől. Jobbra-balra dől az írása. Túlságosan dőlnek ezek a betűk.
3. (határozóval) Darabokra hullva összeomlik; összeesik, összeroskad, szétesik. ® Halomba v. halomra dől; a kártyavár halomra dőlt; (átvitt értelemben) tervei mind halomra dőltek. Romba dőlt a ház.  Kevély márványpaloták homályba Dőlnek. (Berzsenyi Dániel) || a. <Szilárd test, anyag> meglazulva v. részekre bomolva omlani, zúdulni kezd, v. tömegesen (le)omlik. Vigyázat, dől a kő! Dől a szén a csákányok nyomán. Dől az aprított fa a megrakott kocsiról, ha leemelik az oldalát.
4. <Részecskékből álló, kül. folyékony anyag v. illat, szag, füst> vhonnan vhova bőségesen árad, áramlik, ömlik, omlik. Dől belőle a borszag; a cséplőgépből dől a búza; csak úgy dől az eső, a hó; dől a füst a kályhából. Csak úgy dőlt a vér belőle. Úgy rohant, hogy szinte dőlt róla a veríték. Szóláshasonlat(ok): úgy dől az eső, mintha ® dézsából öntenék.  A szobákból dohos levendula-illat dőlt kifelé. (Gárdonyi Géza) Arcunkból dől a víz, s néha belenézünk véresre mart tenyerünkbe. (Gelléri Andor Endre) || a. (átvitt értelemben) <Dolog, szóbeli megnyilatkozás> nagy mennyiségben kerül vhova v. kerül ki, jön ki vhonnan. (Csak úgy) dől hozzá a pénz: sok a jövedelme, könnyen, jól, nagyon sokat keres; dől hozzá v. bele a lap: <kártyajátékban> szerencsével játszik, osztáskor az ütőkártyák többsége hozzákerül; (csak úgy) dől belőle a szó, a káromkodás, a szitok.  „Elpusztulj előlem, többé ne lássalak! | Jancsi gazdájából így dőltek a szavak. (Petőfi Sándor) A versek özönével dőltek azokban a napokban a hűtlen kedveshez. (Gárdonyi Géza) || b. <Emberek tömege> árad, tódul, özönlik vhonnan v. vhová. Dől a nép a moziból. Dőlnek az emberek az előadásra.  A három bolgár … ádázan vágtat előre, A népnek sokasága pedig dől nyomban utánok. (Vörösmarty Mihály)
5. (átvitt értelemben, választékos) <Vmely ügy vkinek a javára> kezd megoldódni, bizonyos irányba fordul. Majd elválik, hogy merre dől a sorsa. A per az ő javára dőlt.  Az ügy a Zrínyiek javára kezdett dőlni. (Mikszáth Kálmán)
Szólás(ok): ld. duga [1].
Igekötős igék: átdől; bedől; beledől; eldől; előredől; feldől; félredől; hátradől; hozzádől; idedől; kidől; ledől; megdől; nekidől; odadől; összedől; rádől; széjjeldől; szétdől; végigdől; visszadől.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT