derűs
derűs [e] melléknév -en, -ebb [e, e] (választékos)
1. Derült (1). Derűs ég, idő, táj. Ott fönn a derűs ég, | valami tiszta, fényes nagyszerűség. (Kosztolányi Dezső)
2. (átvitt értelemben) Zavartalan, belső nyugalommal telt, és vidámságra hajló <személy>. Derűs ember, lány. || a. (átvitt értelemben) Ilyen személyre jellemző, tőle származó, vele kapcs. Derűs arc, kedv, tekintet; derűsen, derűs színben lát vmit: a valóságosnál kedvezőbb színben lát vmit; derűsen ® néz a világba. Derűsen fogta fel a helyzetet. A régi … divatos valcerek dallama tér vissza – és derűs kedvvel ébredek olyankor. (Kaffka Margit) Derűs ma már a lelkem s fiatal! (Juhász Gyula) || b. (átvitt értelemben) Derűt (2) árasztó, derűvel teli <művészeti alkotás>. Szinyei-Merse derűs képei; Mozart derűs zenéje.
derűsség.
