derengő
derengő [e-e v. e-ë] melléknév
1. Derengeni (2), világosodni kezdő. Derengő fény; derengő világosság. A hajnal derengő fényénél három hullát láttak maguk előtt. (Jókai Mór) A derengő világosságban mindenki kezdte felismerni egymást. (Móricz Zsigmond)
2. A sötétből, a homályból halványan előtűnő, kivilágló. A félhomályban, a ködben derengő hegyek. Alkonyég felhőjén … túl derengő csillagok. (Juhász Gyula) Messze kétfelé ágazó derengő lépcsőket látott, faburkolatos termeket, fogadószobákat. (Kosztolányi Dezső)
3. (átvitt értelemben, választékos) Olyan, ami az emlékezetbe kezd visszatérni, v. vki számára kezd érthetővé válni. A már-már derengő összefüggést megint elvesztette.
