dér

Teljes szövegű keresés

dér főnév deret [e-e], dere [e-e]
1. <Derült, hideg éjszakákon a fagypont alá lehűlt talajra, ill. talaj menti tárgyakra> finom jégkristályok alakjában lecsapódó pára. Dér esik. ® Megüti a dér. Az éjjel dér volt. Megcsípte a dér szilvát, a szőlőt. Már vörösek a levelek, megcsípte őket a dér.  Őszbe csavarodott a természet feje, Dérré vált a harmat, hull a fák levele. (Arany János) A puskások a dértől fehér köveken frissen porozott csöveket tartottak. (Gárdonyi Géza) Késő őszre járt, cinkék, derek, hideg napsugarak laktak a fehér nyírfákon. (Krúdy Gyula)
2. (átvitt értelemben, költői) Őszülő haj, ill. ennek szürkés színe. ® Megüti a dér a fejét, a haját.  De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, A tél dere már megüté fejemet. (Petőfi Sándor) Hajunk közt az első Könnyű, finom dérrel, Fordulni a szép nők után Megriadó vérrel … (Tóth Árpád)
Szólás(ok): ld. kutya.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT