deli
deli [e] melléknév és főnév
I. melléknév, (ritka) -n, -bb (irodalmi nyelvben)
1. Karcsú, magas, arányos, csinos termetű, ruganyos mozgású <fiatal személy>; daliás, délceg. Deli ifjú legény, leány, hölgy, vitéz. Én deli férjet adok, Kit szíved is áldva elégleni fog. (Kisfaludy Károly) [Lendvay] a legdélcegebb hős, a legdelibb szerető színpadon. (Vörösmarty Mihály) Holnap ifjabbat látsz majd, Erősebbet, szebbet, delibbet. (Ady Endre) || a. Ilyen személyre jellemző, hozzá illő, nyalka, csinos. Deli arc, öltözet, termet. Deli karcsú derekában a salló [= sarló] | … nem teve kárt. (Arany János) Tetszett neki a szép deli termet. (Tolnai Lajos) || b. Kecses könnyedséggel, büszke testtartással, tűzzel lejtett <tánc>. Magyar és lengyel deli táncra lendül. (Arany János) Ifjak, leányok deli táncra perdültek. (Mikszáth Kálmán)
2. (ritka) Pompás, remek; ragyogó. Deli kincsét [= Isten kardját] függeszti szegére. (Arany János) || a. (ritka, régies) Neves, híres, díszes, kiváló. Az öreg úrnak van egy tamburája, … S múlatja magát vele négy fala közt. | Nem figyel arra deli hallgatóság … (Arany János)
II. főnév -t, -je [e] (elavult) Délceg, daliás ifjú; nyalka (öltözetű) vitéz katona; dalia. Három delinek zászlója hajolt meg a kis tündér előtt. (Vörösmarty Mihály) || a. (történettudomány) <A hódoltság korában> török katona. Harmadnapra egy fiatal deli érkezett oda. (Gárdonyi Géza)
Szóösszetétel(ek): delipiros; delivörös.
deliség.
