delelő

Teljes szövegű keresés

delelő [e-e] melléknév és főnév
I. melléknév Olyan, aki, ami delel (1–3). A delelő gulya; a delelő nap; a delelő utas.  A delelő napot … nem fogja megérni. (Vörösmarty Mihály) || a. (átvitt értelemben, költői) Tetőpontján legteljesebb kibontakozásában levő.  Hideg nekem a delelő nyár is. (Arany János)
II. főnév -t, -je [e]
1. Déli pihenő. Az utasok delelőre megálltak egy forrás mellett. A gulya delelőt tart.  [Az újságot] a delelőn a falusi atyafiak bámultára földre heveredve olvassa. (Vas Gereben)
2. Az a hely, ahol vmi delel (1–3). A nap delelőn áll; az állatokat a delelőre tereli.  Öklelőzzünk, mint a delelőn a szarvasmarha. (Vas Gereben)
3. (átvitt értelemben, választékos) <Vkinek pályáján, pályafutásában stb.> az a szakasz, amelyben a leghatásosabban, a legtöbb sikerrel működik. Elérte pályája delelőjét; túljutott pályája delelőjén.
Szóösszetétel(ek): delelőpont.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT