delel
delel [e-e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë]
1. <Legelőre kihajtott jószág> déli pihenőt tart. A gulya, a ménes delel. Válunál az ökrök szomjasan delelnek. (Arany János)
2. (régies) <Utas> útját megszakítva, nagy melegben, rendsz. déltájban pihenőt tart. Nagyon éget a nap: szálljunk le, deleljünk. (Arany János) Békóba tettem a lovamat, … s leültem a mohos kőre delelni. (Jókai Mór)
3. (csillagászat) <Égitest látszólagos napi mozgása folyamán> éppen áthalad a délkörön (1). A hold delel. || a. <A Nap> eléri látszólagos pályájának legmagasabb pontját. Éppen most delel a nap. Fölségben delel a nap. (Vörösmarty Mihály)
Igekötős igék: megdelel.
delelés; delelget; deleltet.
