délceg
délceg [ë v. e] melléknév -en, -ebb [ë, e]
1. (választékos) Sudár, daliás termetű és egyenes, magabiztos testtartású <személy, főleg férfi>. Délceg ifjú, katona, lovas. A kocsmárosné önkéntes fia szép, délceg, magas, szőke fiatalember. (Mikszáth Kálmán) || a. (választékos) Ilyen személyre jellemző <termet, testtartás>. Délcegen ült a lovon. Volt idő, midőn délceg termettel … [színpadon] fellépni érdemnek … tartatott. (Vörösmarty Mihály) [A legénynek] izmos a két válla, délceg a tartása. (Mikszáth Kálmán) Egyenlőséget kíván mindenütt | … abban a reményben, | hogy néki is jut ekkor egy derék, | délceg gerinc, egy főúri sasorr. (Kosztolányi Dezső)
2. (választékos) Jól fejlett, arányos testalkatú, büszke fejtartású és tüzes vérű <állat, főleg ló>. Délceg paripa. Délceg paripán fog … ülni, mely aranyos csojtárt [= csótárt] hány-vet homlokán. (Jókai Mór)
3. (elavult) Nehézségekkel bátran, merészen szembeszálló <személy, főleg férfi>; magabiztos, önérzetes. Dölyfös valék és délceg s ez ha bánta, Ím gyáva most és esdeklő vagyok. (Vörösmarty Mihály) || a. (elavult) Ilyen személyre jellemző. Hát nem azért vagyok-e én mellette? szólt közbe délcegen a fiatal bátya. (Jókai Mór)
délcegség.
