dél
dél főnév delet [e-e], dele [e-e], (csak egyes számban)
1. A nappalnak az az időpontja, amikor a Nap pályájának legmagasabb pontján áll; nappali 12 óra. ® Jó dél; délfelé; dél tájban; délben; délig. Elmúlt dél. Délre jár az idő. Delet harangoznak. Delet üt az óra. A toronyban delet harangoznak, A fejem tetejére süt a nap. (Petőfi Sándor) Harangoznak délre, udvari ebédre. (Arany János) Delet mutat az álmatag napóra. (Juhász Gyula) || a. A nappal közepe, mely rendsz. az ebéd és rövid pihenő ideje. Cudarok, zsiványok, … Kik az embert fényes délbe megtámadják. (Arany János) Elfelejted, hogy délben mit ettél, | kivel beszéltél tegnap … (Kosztolányi Dezső) || b. Déli étkezés, ebéd. Mi lesz délre? Maradt délről egy kis főzelék vacsorára. || c. (ritka, irodalmi nyelvben) Nyáron a napnak ebben a középső szakaszában uralkodó forróság. Meleg dél van itt kinn a mezőben, Rakja a nap a tüzet erősen. (Petőfi Sándor) Igy múlatozának egymás örömében, Valamig a hév nap dele járt az égen. (Arany János) || d. (ritka) A Nap napi pályájának legmagasabb pontja; az a pont, ahol a Nap delel. Míg ezen nap, mely most délen áll, Hatszor bevégzi a pályát fölöttünk, Öt ezer aranyt fizetsz váltságodúl. (Vörösmarty Mihály)
2. (átvitt értelemben) Az élet dele v. vki életének a dele: az emberi életnek az ifjúkor és öregkor közé eső szakasza, amelyben a testi erők és a szellemi képességek rendsz. a legnagyobbak. Túl van élete delén. Elérte élete delét.
3. Az az égtáj, amerre az északi félgömbön a Napot legmagasabb pontján látjuk. Merre van dél? Dél felől v. délről fúj a szél. Délnek v. délre néz vmi; délre, (határozóként, fokozható is) délebbre, legdélebbre [e-e, e-e-e]: a) vhol ebben az irányban; b) vmerre ebbe az irányba. Délre fekszik, terül el; délebbre megy. Dél felé nyájas völgyek, kerek halmok mutatkoztak. (Krúdy Gyula)
4. A tőlünk ebbe az irányba eső <meleg, buja növényzetű, rendsz. tengermelléki> táj, vidék, országok. Lent délen; délen terül el; délre költöznek a madarak. A vad éjszak vad szelével, | Délre sóhajt [= vágyik] e kebel. (Vörösmarty Mihály) Délre, lelkem, Hol arany fövény remeg! (Juhász Gyula) Furcsa elmenni Délre | és hazajönni télre. (Babits Mihály)
Szóösszetétel(ek): délidő; déltájt.
