dejszen
dejszen [e-ë] mondatszó dejsz [e] (népies)
1. <Magyarázó mondat előkészítésében, annak kifejezésére, hogy a megelőző mondatbeli tényt, eseményt természetesnek tartjuk:> de természetesen; de hiszen, de hát. [A sírkövön] Elkopott az írás – dejszen nem is csoda, Negyven éve lesz már, hogy bevésték oda. (Arany János)
2. <Belenyugvást, belenyugvásra biztatást jelentő kifejezésben:> no de (nem baj) …; de hiszen, de hát. [A sírkövön] Elkopott az írás … Elmosá a zápor – dejszen csak hadd mossa: Ugy sem soká lesz már, aki azt olvassa. (Arany János) Odavan lelkemnek sok szép reménysége; – | Dejszen ami elmult, az meghalt, elveszett. (Arany János)
3. <Leszólásra, lekicsinylésre adott magabiztos feleletben, gondolatsorban, bizonygatásban:> ha elítélsz is, ha nem értesz (v. nem értenek) is engem, bezzeg …; ha elítélik is (őt), bezzeg … Dejszen majd megmutatom én nekik, hogy mit tudok! Oktalan! … – Oktalan? dejszen! tudom én mit teszek. (Vörösmarty Mihály) Dejszen! több esze van annak. (Jósika Miklós)
4. <Annak kiemelésére, hogy a szóban forgó rosszért szükségszerűen bűnhődni kell:> ne nagyon örülj(ön), mert … Dejszen megbánja ő még ezt. || a. <(Többé-kevésbé tréfás) fenyegetés bevezetésére.> Dejszen megadod te még ennek az árát! [Folyton rágalmazott réged.] – Dejszen csak kerüljön a szemem elé, majd megmondom neki a magamét! S ha feledél engem? ha barátod volna feledve? | Dejsz ugy, öcsém, vessz meg. (Petőfi Sándor) Dejszen hadnagy uram, … akit én egyszer meglegyintek, nem vág az nekem vissza! (Gárdonyi Géza) || b. <Veszélyre figyelmeztetés bevezetésére:> de biz. „ … Ezen az úton itt vajon hova jutnak?” | Kérdé János vitéz egy utra mutatva … „Ezen az úton itt? dejsz erre ne menjen … Nem jött még ki onnan, aki oda lépett.” (Petőfi Sándor)
5. <Dicsekvésben, nagyításban.> Dejszen nincsen olyan legény a faluban, mint ő!
