de [1]
de [1] [ë] határozószó (indulatszó-szerűen, fokozó)
<Főleg melléknév és határozószó előtt, ritkábban ige, kivételesen főnév előtt; leggyakrabban szubjektív értékelést tartalmazó mondatnak fokozó és érzelmileg színező szavaként; rendsz. erős hangsúllyal. Gyakran az ah, ej, ejnye, hej, hű, jaj, ó, tyű indulatszóval, istenem! felkiáltással fordul elő, s ilyenkor hangsúlytalanul is haszn:> mily(en)!, mily(en) nagyon!, mennyire!
1. <Főleg nagyságot, mennyiséget, vminek nagy fokát jelentő szavak, kifejezések előtt, rendsz. a csodálkozó, meglepetéssel járó fokozás kifejezésére:> mily(en) nagyon, mennyire, mily(en). De sok pénz! Jaj, de nagy hegy! Hű, de sokan vannak! Az öreg utcáról de nagy sírás hallik. (Tolnai Lajos) Aj de nagysatyakú embör baktat erre! (Gárdonyi Géza) Hüj, de öreg lettél … Hova letek a fogaid? (Móricz Zsigmond) De sokat sírtam, de jogtalanúl, | de rengeteget, de oktalanúl! (Szabó Lőrinc) || a. <Ige előtt; rendsz. csodálkozás, meglepetés kifejezésében:> hogyan, milyen nagyon, mennyire, de nagyon; hogy. De megnőttél! Bezzeg volt öröm, összetorlódott a sok nyájas szó. De megemberesedtél! (Mikszáth Kálmán)
2. <Érzelmet v. érzelmileg színezett állítást, értékelést jelentő mondatokban, főleg fokozó szóként, néha-néha a csodálkozás árnyalatával, melléknév v. melléknévi eredetű határozó előtt:> milyen, milyen nagyon, mennyire, de nagyon. –21 <Tetszést, elismerést, örömet, elragadtatást jelentő kifejezésekben.> De jó itt! De szépen szól az ezered bandája. (népköltés) De szép egy teremtés volt – aki árgyilussa van! (Tolnai Lajos) –22 <Fájdalom, szomorúság, lehangoltság, bánat, panasz, sajnálkozás kifejezésében.> Jaj de nehéz tőled, rózsám, megválni! (népköltés) De kevesen vannak, kik ezt a nemzetet ismerik. (Vas Gereben) Hej, de másformán volt ez régente. (Tömörkény István) –23 <Félelem, ijedtség, borzongás kifejezésében.> De szörnyű ez az ember! Közel lépett a ravatalhoz s megfogta a kezet. Brr! de hideg volt. (Mikszáth Kálmán) –24 <Bosszúság, harag kifejezésében.> Ej, de sokat fecsegsz már! –25 <Korholás, feddés, rosszallás kifejezésében.> De csúnyán beszélsz! De rossz vagy! De sokáig elmaradtál! Kocsmárosné! ejnye, ejnye, De kicsiny a kend üvege! (népköltés) No markolja meg kend azt a kis vasat, ne féljen tőle…! ejnye, de gyáva szent! (Móricz Zsigmond) –26 <Undorodás, utálat kifejezésében.> Piha, de büdös! || a. <Ige előtt; hasonlóan színezett mondatban:> hogyan, milyen nagyon, mennyire, de nagyon; hogy. –a1 <Tetszés, elismerés, öröm, elragadtatás kifejezésében.> De élveztem ezt a hangversenyt! –a2 <Fájdalom, szomorúság, lehangoltság, bánat, panasz, sajnálkozás kifejezésében.> De sajnálom, hogy már más leányt néztek ki neki, azt mondanám, hogy várja meg, míg az enyim megnő. (Jókai Mór) –a3 <Félelem, ijedtség, borzongás kifejezésében.> De félek! De megijesztettél! –a4 <Fenyegetés kifejezésében.> De megverlek, te gyerek! –a5 <Tréfás fenyegetésben, a szeretet nagy fokának érzékeltetésére.> Te büdös köjök, de agyonváglak, jaj de megeszlek. (Móricz Zsigmond) –a6 <Korholás, feddés, rosszallás kifejezésében.> De elbíztad magadat! De megnőtt a szarvad! –a7 <Undorodás, utálat kifejezésében.> Fuj! De undorodom tőle! De utállak! || b. (igen ritka) <Főnév előtt tetszés, elragadtatás kifejezésében:> De szép, de remek, de gyönyörű! Ki lehet az a gyönyörű jószág? Hát a leánya, Buttler Mária. – Gyhű [= tyű], de termet! (Mikszáth Kálmán) || c. (igen ritka, tájszó) <Nemtetszés, rosszallás stb. kifejezésében:> de sok, de nagy. A másik utcába(n) jaj de por van!
3. <Feltételes módú igével kapcs., fokozott óhajtás, vágy kifejezésében, nyomósító szóként, melléknév előtt.> De jó volna egyet aludni! De jó volna itt szalonnát sütni … (Mikszáth Kálmán) || a. <Ige előtt:> hogy [1], hogyan, milyen nagyon, mennyire, de nagyon. De szeretnék ott lenni! De megenném a jó kacsapecsenyét! De megmondanám neki a magamét! De szeretnék a császárral beszélni. (népköltés) De szerettem volna első lenni. (Móricz Zsigmond)
