cudar
cudar melléknév és főnév
I. melléknév -ul, -abb
1. (népies, költői) Gyűlöletet, felháborodást keltően alávaló, hitvány, makacsul komisz <személy>. Cudar ember. Cudar ura akadt ennek a szegény asszonynak. A legnagyobb ellenség … A cudar, az áruló testvérek! (Petőfi Sándor) A cudar kufárok … abban sántikáltak, hogy rakhassák csak egyszer hajóra … az ártatlan vitézlő hadat. (Jókai Mór) || a. (népies, költői) Ilyen személyre jellemző <magatartás, megnyilatkozás>. Cudar viselkedés; cudarul bánik vele. Szemeit félig behúnyja, És így kezdi cudar gúnnyal … (Petőfi Sándor)
2. Rendkívül, szinte elviselhetetlenül kellemetlen, komisz, rossz <dolog>. Cudar állapot, élet; cudar idő van; cudar lármát csap. Cudar dolog ez a megvénülés. (Arany János) Cudar, förgeteges éjszaka következett. (Mikszáth Kálmán) Öleltem én már kisasszonyfélét, de az a cudar míder: akárcsak kapufélfát ölelne az ember. (Gárdonyi Géza) Most két éve nagyon cudarul állott a szénája. (Móricz Zsigmond)
3. határozói használat(ban) Rendkívüli mértékben, fokban; cudarul, kegyetlenül, gyalázatosan. Cudar keserű ez az orvosság. Mit kapnak? – Cudar savanyú káposztát. (Vas Gereben)
II. főnév -t, -ok, -ja (népies, irodalmi nyelvben) Cudar ember. Becsapott a cudar. Cudarok, zsiványok, haramiafajták, Kik az embert fényes délbe megtámadják. (Arany János)
cudarság.
