cipel
cipel [e] tárgyas ige -t, -jen [ë], (tájszó) cepel [e-e]
1. <Erejéhez mérten súlyos tárgyat, terhet, magával tehetetlen személyt> erőlködve, nehezen visz, hoz, hord. Mit cipeled azt a gyereket? Hova cipelik azt a bútort? A hosszu lábu drótostót Kopott gubáját cepeli. (Petőfi Sándor) Egy … Palota mellett Nagy butorkocsi vesztegelt, Késő költözködők cipeltek Puha öblös karszékeket. (Tóth Árpád) A nő háta mögött megpillantotta a hordárt, ki a barna vászonbőröndöt cipelte. (Kosztolányi Dezső)
2. Vkit, vmit erőszakkal magával hurcol vhová. A rablók túsznak magukkal cipelték. A kínai bankárokat … egy olyan hajóra cipelték, ahol őrült matrózok … teljesítenek szolgálatot. (Gelléri Andor Endre) || a. (átvitt értelemben, bizalmas) Vkit olyan helyre visz magával, ahová az csak az unszolásnak engedve megy el. Barátját is magával cipelte a kirándulásra. || b. Kénytelenségből, kelletlenül magával visz vkit, vmit. Ugyan, még őt is cipeljem! Tapasztalatom egy özön, miért cipeljem magammal a sírba? (Vas Gereben)
3. (átvitt értelemben, ritka) <Nehéz sorsot> akarata ellenére, kényszerből visel. A parasztság ezer évig cipelte a közterheket.
Igekötős igék: becipel; elcipel; felcipel; hazacipel; kicipel; lecipel; odacipel; visszacipel.
cipelés; cipelő; cipelt; cipeltet.
