cégér
cégér főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Vmely mesterség, foglalkozás megjelölésére haszn. jelképes tárgy, régente címerszerű ábrázolat, kép v. tábla, főként vendégfogadónak, kocsmának, üzletnek rendsz. névadó jelvénye, rúdra akasztva, a műhely, bolt épületének falán v. ajtaja fölött. A borbélyműhely cégére a borbélytányér, a lakatosé egy nagy, díszes kulcs. A falusi kocsma fölött hosszú forgácscsomó függött cégérül. A Vörös Béka vendégfogadó a kapu fölé erősített cégérről kapta nevét. Kivül-belül szomorú csárda ez A Kutyakaparó … Pózna végén abroncs a cégére. (Petőfi Sándor) A középkorból maradt az a szokás …, hogy a patikák cégérére kígyót fessenek. (Kosztolányi Dezső)
2. Általában vminek a rendeltetését jelző, mutató, arra figyelmeztető, feltűnően látható jel(vény). Régen az eladó kocsira, bútorra szalmacsutakot kötöttek cégérül. Póznára kötött söprű mint cégér jelölte a szemétlerakásra kijelölt helyet.
3. (átvitt értelemben, rosszalló) Ürügy, álcázás; külső, vonzó név, dísz; reklám. Vminek cégére alatt; cégért ® üt vminek; cégérül használ vmit; cégérül szolgál vmi. Nem, hogy a világnak üssek vele cégért, De hogy a dallásban [= dalolásban] lelkem átifjodnék – … Oh, ha még egy olyat énekelni tudnék! (Arany János) A híres tudósok, írók … inkább csak cégér voltak, a tanítást mi végeztük. (Tolnai Lajos) Nem vagy egyéb, mint férjed árulója; s az istennő csak bűnöd cégére. (Péterfy Jenő)
4. (régies) Olyan személy, aki nyilvános botrányt okoz, kelt; aki botrányos, rossz hírbe keveredik. Cégérül teszi ki magát. Ne legyek világ cégére, gazza, | hanem, minek érzem magamat, az. (Babits Mihály)
