c [1]

Teljes szövegű keresés

c [1] [cé] főnév c-t, c-je [cét, céje]
I. (nyelvtudomány) Beszédhang: zöngétlen affrikáta, amelyet a levegő áramlásának megszakítása nélkül azon a helyen képezünk, ahol a t és sz hangot, s amely e két hang jellemző tulajdonságait egyesíti magában; a dz hang párja (pl. a cica szó első és harmadik hangja). A c ejtése, képzése.
Az I. jelentés hatodik sorában, a pontosvessző utáni szöveg így módosítandó, a dz hang zöngétlen párja
II.
1. Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a latin ábécének harmadik, a magyar ábécének a b és a cs közé eső negyedik betűje. Kis c; nagy C.
2. (rendsz. jelzőként) <Felsorolásban, sorszámnév helyett, ha a sorozat többi tagját is az ábécé betűi jelölik:> harmadik. A c bekezdés; a negyedik szakasz c pontja; (iskolai) az I. c v. I. C osztály; Jókai utca 4/c v. 4/C; (sport) C csapat v. C válogatott; C épület; C udvar; C-vitamin; a telekkönyv C lapja: a t. teherlapja. || a. (jelzőként is) (mennyiségtan) <Kijelölt műveletekben, egyenletekben, képletekben algebrai jelként:> a harmadik ismert v. meghatározott mennyiség. A c érték.
3. (Írásbeli rövidítésül) c.: a) című; b) címzetes; c) (jogtudomány) cikk(ely); C: a) (fizika) <hőmérséklet mérésében> Celsius(-fok); b) (vegyi ipar) a szén (carbonium) vegyjele. || a. C v. (ritka) c: római számjegy, értéke: 100.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages