bele
bele [e-e] határozószó és igekötő, (népies) belé
I. határozószó (személyragos) belém, beléd, belé(je) [e-e], belénk, belétek [e-ë], beléjük (A bele- igekötős igékkel kapcs.-ban nem haszn. az egyszerű igékkel nem alkot összetételt. Pl. belénk botlott.)
1. A személyraggal megjelölt, az előzményből ismert anyagba v. tömegbe, annak részei közé. Ne add még a disznónak a moslékot. Hozz még bele egy kis korpát. Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje. (Petőfi Sándor) || a. Közé(je). Nem elég édes ez a mák. Vegyíts még beléje egy kis cukrot.
2. A személyraggal megjelölt, az előzményből ismert személybe. Belém töltötte az orvosságot. Belénk diktálta a vacsorát. || a. A szóban forgó személy testébe (, ellene támadva). A kutya belém harapott. Vki belém lőtt. Nem félsz tőle, hogy beléd mártja a kardját? || b. (átvitt értelemben) A szóban forgó személy lelki világába, tudatába, gondolatába, érzéseibe, szándékaiba. Belém lát. Ez a hiba nagyon beléd rögződött. Tanítványai nem valami szorgalmasak, de azért belejük lehet verni a leckét. Beléje oltották a közösségi érzést. || c. <Állandósult szókapcsolatokban, főleg szitokban:> a szóban forgó személybe <mint vmi rossz tulajdonság hordozójába>. Mi az ördög bújt beléd? A fene (essen) beléd!
3. (átvitt értelemben) A személyraggal megjelölt, az előzményből ismert személyhez, (ritk.) tárgyhoz érve, azt erősen megfogva. Belém csimpaszkodott. Két nővel sétált s beléjük karolt. || a. (átvitt értelemben) A szóban forgó személyhez erősebben hozzáütődve, arra erősebb ütést mérve. Belénk botlott; beléjük ütközött; belém rúgott. Fogta a poharakat és csapkodta felém, belém, az ajtóba. (Móricz Zsigmond)
4. (átvitt értelemben) <Főleg szerelemről szólva:> a személyraggal megjelölt személybe mint az érzés célpontjába. Ez a fiú hamar beléd szeretett (, beléd bolondult, habarodott). Szerelmes beléd. Mindenki beléje vetette bizalmát.
5. Miatta, vminek következtében; tőle. Fáj a szíve bele; megremegett bele; megizzadt bele; beteg lett bele; kicsordult bele a könnye is. Ott verekedett két ellenséges lovas dandár, s úgy elgázolta a mezőt, hogy még most is kopár bele. (Jókai Mór) Margit feküdt belé, annyira siratta azt az asszonyt. (Gárdonyi Géza)
6. <A bele- igekötő szerepében, az igétől elválasztott helyzetben.> A tintásüveget pedig hová | Dugá? | Bele | Kabátja hátsó zsebibe. (Petőfi Sándor) || a. <A -ba, -be ragos határozó nyomósítására, élénk beszédben, vmely ige elhagyásával.> Azzal bele a vízbe. Csak bele, a közepébe!
II. igekötő
A. <Az ige jelentését módosító szerepére nézve ld. a bele- igekötős címszavakat, főleg igéket.> (A bele igekötős igék nem használatosak a belém, -d, -je, -nk, -tek, -jük személyragos határozószókkal, csak főnévi értékű szó -ba, -be ragos, esetleg közé névutós alakjaival. Pl. Beleütközött egy járókelőbe. Belebotlott az apámba. Mindegyik(ünk)be beleütközött. A bomba belevágott a gyalogság közé.
B. <Önállósítva, bele- igekötős igét tartalmazó eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként, bele- igekötős ige nyomósító ismétléseként, a szóban forgó igével egyértékű.> [Belefulladt a vízbe?] – Bele bizony [= igen, belefulladt.] Beleszeretett a lányba, bele ám, mégpedig halálosan.
