boldogít
boldogít ige -ott, -son; -ani
1. tárgyas Boldoggá tesz vkit. Fortuna … Forgandó, változó, ma kinccsel vár, Holnap lenyomorít, És megint boldogít. (Faludi Ferenc) [Múzsám és menyasszonyom.] Együtt születtetek az égben, … S onnan le együtt szálltatok …, Hogy engem boldogítsatok. (Petőfi Sándor) || a. (tárgy nélkül) A pénz nem boldogít.
2. tárgyas (gúnyos) Vkit vmivel boldogít: kedveskedés, segítés végett, esetleg csak ennek látszatával vkinek tesz, ad vmit, ami az illetőnek inkább terhére v. bosszúságára van. Engem ne boldogítson az ő tíz forintjával, ilyen szívességgel, tanácsaival. Bókjaival a háziasszonyt boldogítja. || a. tárgyas (bizalmas) Vmennyi ideig boldogít vkit: vmennyi ideig feltartja, lefoglalja, untatja, terhére v. bosszúságára van. Két óra hosszat boldogította.
boldogítás; boldogító; boldogított.
