autó
autó főnév -t, -ja
1. Gépi erővel, többnyire belső égésű motorral hajtott, rendsz. négy gumikeréken futó, személy- v. teherszállításra használatos közúti jármű; gépkocsi. Áramvonalas, csukott, négyszemélyes, nyitott autó; egészségügyi autó; az autó alváza, benzintartálya, fékje, gumija, fényszórója, hágcsója, kereke, kipufogója, kormánya, lámpája, lökhárítója, motorja, rugózása, sárhányója, sebességváltója, szélvédő üvege, első v. hátsó tengelye; az autó berreg, búg, dudál, elüt vkit, robog, tülköl; beszáll, beül az autóba; kiszáll, kiugrik az autóból; autón v. autóval jár; autón szállít, visz vkit, vmit; autót bérel, tart, vezet; elindítja, lefékezi az autót. Egy autó felszaladt a járdára, és elgázolt egy nőt. Összeütközött két autó. Már esteledik: a tereket autók | nyilalva szeldesik. (Babits Mihály) Testvérem, add ide a kezed, sok autó | jár itt és sok úriember és vigyázni kell. (Radnóti Miklós) || a. Ennek motorja. Bedöglött, elromlott az autó.
2. jelzői használat(ban) Annyi, amennyi egy (teher-)autóra fér. Egy autó téglát hoztak.
Szóösszetétel(ek): 1. autóabroncs; autóalkatrész; autóalváz; autóbaleset; autógyár; autógyártás; autógyertya; autóipar; autójavító; autókaraván; autókarosszéria; autókerék; autóklub; autóköpeny; autóközlekedés; autólámpa; autómotor; autóműhely; autóműszerész; autórakomány; autósofőr; autósor; autószemüveg; autószerencsétlenség; autószerviz; autósziréna; autótípus; autótúra; autótülök; autóverseny; autóversenyző; autóvezetés; 2. bérautó; csörlőautó; játékautó; kisautó; kultúrautó; luxusautó; magánautó; mentőautó; páncélautó; rakétaautó; rendőrautó; riadóautó; sínautó; személyautó; teherautó; versenyautó.
autójú.
