ábécé
ábécé főnév -t, -je [e] (régies írva: abc is), (népies) [e] ..ábécét, ..ábécéje [e]
1. Vmely nyelv helyesírásában haszn. betűknek meghatározott, hagyományos sorrendű összessége, ill. ebben a rendben való felsorolása, megnevezése szóban v. írásban. Francia, magyar, orosz ábécé. Az ábécé sorrendjében sorolta fel a neveket. A magyar ábécé negyven betűből áll, első betűje az a, utolsó betűje a zs. [Bátyámtól] tanultam az ábécé legelső betűit. (Jókai Mór) A kalapos az ajtaja felső felére fölírta krétával az ábécét, s a gyerek addig rajzolgatta …, míg egészen írástudóvá nem vált. (Móra Ferenc)
2. (bizalmas) Az írás és olvasás (ismerete). Most tanulják az ábécét. Szóláshasonlat(ok): annyit ért hozzá, mint ® tyúk az ábécéhez.
3. (átvitt értelemben) Vmely ismeretnek, tudásnak, készségnek (2) alapeleme(i), megtanulásának, elsajátításának kezdete. Ez a dolog ábécéje. A muzsika ábécéjét már tudja. [A szerep tudása] a színészet abc-je. (Vörösmarty Mihály) Ma már nem kezdhetek új inas-éveket … Mire elvégezném az ábécémet, meglehet, készen volnék az egész életemmel. (Ambrus Zoltán)
4. (átvitt értelemben, ritka) Az írás-olvasás megtanulására szolgáló tankönyv; ábécéskönyv. A legidősebbiket iskolába adtam … hátitáskát vettem neki és palatáblát, ábécét, és elkísértem az iskolába. (Gárdonyi Géza)
Szóösszetétel(ek): ujjábécé.
