a [1]
a [1] főnév a-t, a-ja [ăt, ăja]
I. (nyelvtudomány) Beszédhang: ajakkerekítéssel képzett, alsó nyelvállású, hátul képzett rövid magánhangzó (pl. az ajak szó magánhangzói). Az a ejtése, képzése. A névelő hangsúlytalan, például a király, míg az aki-ben éppen az a-ra esik a hangsúly. (Arany János)
II.
1. [a v. ă] Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a latin és a magyar ábécé első betűje; nyomtatott alakja: a, A. Kis a; nagy A. Írd le az a-t!
2. [a, ă v. á] jelzői használat(ban) <Felsorolásban, sorozatban, sorszámnév helyett, ha a sorozat többi tagját is az ábécé betűi jelölik:> első. Az a) bekezdés; a harmadik szakasz a) pontja; (iskolai) a második a v. A osztály; (sport) A csapat v. A válogatott; A épület, lépcső, udvar; A-vitamin; a telekkönyv A lapja: a t-nek az a lapja, amely az ingatlan tárgyi adatait tünteti fel. A kisdiákok öten voltak, mind az öten második gimnázisták … kettő A) osztálybeli, három pedig B) osztálybeli. (Móricz Zsigmond) || a. (iskolai, bizalmas) (sorszámnév után v. önállóan) Az a (A) betűvel megkülönböztetett osztály <a szóban forgó iskolában>. Az én fiam a II. A-ba v. az A-ba jár. || b. (bizalmas) (sorszámnév után, alkalmi ráértéssel önállóan is) Az a v. A betűvel megkülönböztetett ház. A Váci utca 12/a v. 12/A alatt lakik: a 12/a-val v. 12/A-val jelzett házban lakik. || c. [á] jelzői használat(ban) is (mennyiségtan) <Kijelölt műveletekben, egyenletekben, képletekben algebrai jelként:> az első ismert v. meghatározott mennyiség (pl. a + b = c). Az a érték. [Az] iskolában rettenté a sok A + b. (Arany János) || d. [á] (filozófia) A = A: <a logikában> annak a jele, hogy minden azonos önmagával.
3. <Írásbeli rövidítésül:> a: ár (területmérték); a.: a) ajtószám; b) alatt; c) alsó; (régies) a. (D) v. A. (D): <keltezésben:> anno (Domini) (= évben); A: a) (fizika) amper; b) <zseb- és ébresztőóra szabályozóján:> avancer (= gyorsítani).
