EGY BARÁTSÁG TÖRTÉNETE
EGY BARÁTSÁG TÖRTÉNETE
A találkozás - ember és kutya között - akkor jött létre, amikor még mindkettő a vadászatból élt, küzdelmet folytatott az életéért, és ebbe néha bele is pusztult...
Az ember és a kutya társas viszonyát tehát kezdetben az élni akarás, illetve a táplálkozási ösztön diktálta. Az ember igen korán észrevette, hogy ez az "éles szimatú, szőrös állat" szívesen csavarog a törzs barlangjai vagy sátortáborai közelében, és ellentétben más vadállatokkal, amelyek támadásra készen, örökké lesben álltak, nem túlságosan agresszív. Sőt! Ahogy tartóssá vált szomszédsága őseinkkel, s kapcsolatuk "családiassá" alakult, a kutya lesunyt fejjel, szimatoló orral, egyre közelebb merészkedett az emberhez, aki vadon folytatott életmódjánál kevésbé veszélyes, kényelmesebb körülményeket biztosított a számára, amikor helyet adott neki otthonában. A kutya a maga részéről - mintegy viszonzásképpen - az ember rendelkezésére bocsátotta a vad felkutatásában és elfogásában értékes segítséget jelentő ösztönét és szaglását. Így kezdtek el együtt vadászni, illetve - másképpen fogalmazva - így kezdődött az a barátság, amely során az ember háziállattá szelídítette a kutyát.
Az igazság kedvéért azonban meg kell jegyeznünk, hogy ez a barátság - legalábbis az ember részéről - a történelem folyamán nem volt mindig egyértelmű, nem volt mindig felhőtlen. A Bibliában például több helyen is találhatunk elmarasztaló utalásokat a kutyáról, a mohamedánok pedig egyenesen azzal vádolták, hogy elrabolta Mohamed koporsóját, s ezért bosszúból felakasztották az ebeket a városok utcáin. Hippokratész, az ókori görögök hírneves orvosa azt hányta a szemükre, hogy augusztus hónapban - amikor a Nap és a Kutya csillagkép együtt kel fel (innen származik egyébként a kánikula elnevezés is) - nem gyógyulnak a betegek. A Római Birodalom bukása után, amikor Európában megjelentek a barbárok, az elhagyott és kiéhezett kutyákban újra kialakultak vad ösztöneik. Loptak és felfalták a háziállatokat - és ez bizony olaj volt a tűzre... A 6. században a maconi városi tanács megtiltotta, hogy a papok kutyát - "buja erkölcsű állatot" - tartsanak. Descartes, a 18 századi nagy francia gondolkodó, akit "az újkori filozófia atyának" neveznek, nagy megvetéssel csak "érzéketlen gépezetként" emlegeti a kutyát. Ifjabb Alexandre Dumas, a Kaméliás hölgy írója szerint a kutya "félkegyelmű, mert a farka után szalad".
Vadászat kutyákkal - kb. húszezer éves barlangrajzok
Tutanhamon fáraó (XVIII. dinasztia) Anubisz kutya alakjában átváltozásai során
Tutanhamon légycsapója; a király struccokra vadászik
Dzsingisz kán vadászik
Rubens: A vadászó Diana
Vadászkutyák - rövid szőrű magyar vizsla
- angol véreb
- ibizai kopó
- cocker spániel
- arany retriever
- angol szetter
vadkacsavadász retrieverek
Az egyiptomiak viszont rajongtak a kutyákért, különösen a közép-ázsiai sztyeppekről érkezett vadászkutyákat és agarakat kedvelték. A perzsák számára a kutya a bátorság, a leleményesség és a jóság megtestesítője volt. Az asszírok elsősorban a tibeti nagy testű, rövid fejű kutyákat kedvelték. A kínai mandarinok az úgynevezett "piaci kutyákért" rajongtak, amelyek Hongkongból érkeztek Kínába. Igaz, ez a "rajongás" az ebek számára igencsak veszélyes volt: előszeretettel tálalták fel őket az előkelő fogadásokon...
De túlságosan előrekalandoztunk a történelemben. Térjünk hát vissza eredeti témánkhoz.
Assurbanipal (Kr. e. 650 körül) asszír uralkodó harci szekeréről oroszlánokra vadászik
Ott tartottunk, hogy az ember és a kutya "együttműködése" - pontosabban barátsága, amely, mint tudjuk, azóta végképp kiállta az idők próbáját (főleg persze a kutya részéről!) - tulajdonképpen a vadászattal kezdődött. Kezdetben a kutyának minden bizonnyal az volt a feladata, hogy éles érzékszerveivel a vadat megneszelje, búvóhelyéről kiugrassza, lefogja, avagy arra a helyre űzze, ahol a vadász bunkócsapásokkal - majd egyre korszerűbb fegyverekkel várja. Később, amikor már az életkörülmények nem voltak olyan bizonytalanok, hiszen az állattenyésztés és növénytermesztés viszonylag bőséges élelmezési forrásokat nyújtott, az ember lassan szórakozássá alakította át a néhány évszázaddal előzőleg folytatott gyakorlatot - vagyis a vadászatot - az élelem megszerzésére. Társát, a kutyát "tökéletesítette": kiválasztotta a legtehetségesebb példányokat, keresztezte azokat, újabb és újabb fajtákat hozott létre.
Egyiptomi agyagedény díszítése Kr. e. 355-ből: agárszerű eb antilopot zsákmányol
A vadászat módja is megváltozott. Most már nem arról volt szó, hogy bármely vadat - ha ehető - zsákmányul ejtsen, hanem inkább örömet akart találni ebben a foglalatoskodásban. Izgalmas kedvteléssé alakította át az állatok üldözését, szabályokat alkotott - kialakult a kutyákkal való sportszerű vadászat.
Kutyamúmiák az ősi egyiptomból
