Alom

Teljes szövegű keresés

Alom
Az egyazon szuka által, egy fialáskor megszületett kiskutyák csoportja. Az ~ban lehet egyetlen kölyök, de lehet akár 15-20 is. A kedvtelésből tartott fajták egyedeinél a két-három, ill. az öt-hat kiskutyából álló ~ a gyakori; 10-15 kölyök már ritkábban születik.
Aki szukát tart, előbb-utóbb szembekerül azzal a problémával, hogy a született kölykök közül hányat hagyjon életben? S bár az ideális ~szám mindig függ az egyedi körülményektől - a szuka kondíciójától, korától, a kölykök életképességétől, sőt bizonyos fokig még a kutya fajtájától is -, ált. az első fialás alkalmával legfeljebb három-négy, a továbbiakkor legfeljebb öt-hét kiskutyát hagyjunk életben. Az ~ból mindig a legerősebb, a legmozgékonyabb, a fajtajelleget legnagyobb mértékben viselő példányokat kell megtartani. A válogatásnál célszerű figyelembe venni a kiskutyák vérmérsékletét is; az emberhez bizalommal közeledő, bátor, harcias, életrevaló kölyköket kell előnyben részesíteni. A nem egészséges növésű, satnya, béna v. egyéb feltűnő testi hibával rendelkező, továbbá a túl gyámoltalan kiskutyákat a leghelyesebb közvetlenül a világrajövetelük után humánusan elaltatni.
A selejtezésben egyébként az anyakutya is segíti a gazdáját; a természetes kiválasztódás törvényét követve az életképtelen kölyköket ösztönösen félrelöki, szinte kisöpri az ~ból; az ilyen kitaszított kiskutyát nincs értelme meghagyni, mert ha sok kínnal-keservvel egy-két napig életben is lehet tartani, később biztosan elpusztul.
Boxeralom
Csau-csau-alom

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages