A büntetéses nevelés alapszabályai | Kutyatár

A büntetéses nevelés alapszabályai

1. Ahhoz, hogy a büntetés a leghatékonyabb legyen, abban a pillanatban kell alkalmazni, amikor a problémát jelentő viselkedés megkezdődik. A legrövidebb késedelem is hatástalanná teheti a büntetést. Ennek két oka van.

Az egyik: a büntetés célja az, hogy meggátolja a kutyát az újabb nem megfelelő viselkedésben. Ennek folytán a büntetést a viselkedéssorozat legelején kell alkalmazni. Ha túlságosan sokat várunk, odáig juthatunk, hogy a viselkedéssorozat végét büntetjük, pontosan akkor, amikor a kutya befejezte a sorozatot. Vegyük az asztalról történő élelemelcsenés esetét. A viselkedéssorozat rendszerint így zajlik le: a kutya bejön a konyhába, felugrik az asztalra, felkapja az ételt, leviszi a padlóra és megeszi. Ha túlságosan soká várunk, akkor az étel behabzsolását fogjuk büntetni, holott az asztalra való felugrást kellene megtorolni. Az ilyen, későn alkalmazott büntetésnek az a következménye, hogy a kutya sokkal gyorsabban hajtja végre a viselkedéssorozatot, hogy meg tudja enni a "zsákmányt", még mielőtt felfedeznék a tettét. Esetleg elrejtőzködik valahol, amíg eszik. Az említett viselkedéssorozat megbüntetésének legmegfelelőbb időpontja az, amikor felugrik, és az ételért nyúl. A másik ok, ami miatt a túl későn alkalmazott "megtorlás" hatástalanná teszi a büntetést, az, hogy ilyen módon végül is a közbenső viselkedést büntetjük. Ez különösen valószínű akkor, ha hosszú idő telik el a problémát okozó viselkedés és a büntetés között.

Vegyük példaképpen a bútorban esett kárt. Az "eredményt" rendszerint akkor fedezik fel, miután a kutya befejezte a "művét". Ekkor azután odavonszolják a megrongált tárgyhoz, keményen megverik, s közben azt kiabálják neki: "Rossz kutya, nem szabad! " Ez sohasem éri el a kellő hatást! A helytelen viselkedés és a büntetés között a kutya számos más cselekedetet hajtott végre, amelyek közül az utolsó az volt, hogy odament a gazdájához. Valójában tehát azért büntette meg ebét, mert az boldogan odament hozzá. Mindennek egy olyan kutya lesz az eredménye, amely továbbra is rongálja a bútorokat, viszont elszalad, amikor hívják!

Ha a kutya a lakásban piszkít, sok tulajdonos az eb orrát az ürülékhez dörzsöli. Ez nem csupán felháborító, hanem teljes mértékben hatástalan is, hiszen az ürüléket rendszerint túl későn fedezik fel.

Az ilyen kutyatulajdonosoknak persze vannak ellenérveik. Általában a következő három tipikus magyarázattal indokolják meg viselkedésüket.

"A kutyám igenis tudja, hogy valami rosszat tett. Bűnösnek látszik, amikor azt mondom neki: "Mit csináltál?" Persze, az, amit az emberek összetévesztenek a cselekmény vagy a bűnösség elismerésével, a büntetésnek a következő szavakkal való asszociálása: "Mit csináltál?" A legtöbb tulajdonos mindig ezeket a szavakat használja; ilyen módon ezek félelmet keltenek a kutyában anélkül, hogy tudná, mit is tett. Aki ezt nem hiszi, mondja ezeket a szavakat a kutyájának akkor, amikor semmi rosszat nem csinált. Holtbiztos, hogy meglapul, és bűnösként viselkedik!

"Nem kell egy szót sem szólnom. Ha valami rosszat csinált és én csak ránézek, máris menekül."

A helyzet az előzőhöz hasonló. Ebben az esetben az illető haragjának vagy csalódottságának testi jeleit, mozdulatait asszociálja a kutya a büntetéssel. Ez az eb részéről igen könnyen kialakítható asszociáció. Végül is ő egy "nem beszélő állat", nem verbális lény. Genetikája úgy programozta, hogy gondosan figyelje az ember testtartását, hangjának színezetét, mozgásmintáit, legapróbb rezdüléseit. Amikor a tulajdonos haragos és büntetni készül, mindezek a nem verbális jelek megváltoznak. A kutya nyomban észreveszi ezeket a változásokat, és félni kezd gazdájától. De még mindig nem tudja, hogy valami rosszat követett el!

"Mindössze annyit kell tennem, hogy belépek a szobába. Ha valami rosszat tett, lapítani kezd, mielőtt még felfedezném, mit is tett! "

Ez valóban úgy tűnhet, mintha a kutya tudna a "kihágásáról", és bűnösnek érezné magát, de még mindig asszociációról van szó. Ebben az esetben az asszociáció a kihágás terméke, és a büntetés között áll fenn. Ha a kutya a lakásban végezte el a "dolgát", és a tulajdonos később odaviszi az ürülékhez és elnáspángolja, ebben az esetben az ürüléket és a gazda jelenlétét fogja a büntetéssel asszociálni. Az ürüléke önmagában és önmagától nem jelzi a büntetést, de az ürülék plusz a gazda; ez a jele a nyomban bekövetkező verésnek! Ilyen módon, amikor a gazda belép abba a szobába, ahol az ürülék van, meglapul. Fél attól, hogy büntetésben részesül, de ez a büntetés nem kerül asszociációs kapcsolatba a lakásban való piszkítás viselkedésével.

2. A büntetést már az első alkalommal megfelelő hatékonyságban kell alkalmazni. Kerülni kell az egyre növelt büntetés csapdáját!

A kutyatulajdonosok olykor "jóságból" a nem kívánt cselekedetet a büntetés olyan enyhe szintjével kezdik gátolni, amely nem fojtja el az adott viselkedést.

Azután fokozatosan növelik a dorgálás erősségét. Végezetül rendkívül súlyos büntetéshez folyamodnak. A büntetésnek ez a fokozása sajátos következményekkel járhat: a kutya megtanulja elviselni a fizikai fájdalom intenzív mértékét annak érdekében, hogy megkapja azt, amit akar! Ezzel természetesen nem azt akarjuk javasolni, hogy verje meg alaposan a kutyáját, csak olyan mértékű büntetést kell alkalmazni, amely eléggé elriasztó (kellemetlen) ahhoz, hogy mindjárt kezdetben elegendő legyen, és ilyen módon elkerülhetővé váljék az egyre növelt büntetés csapdája.

3. A büntetés legyen természetes! A büntetésnek tehát asszociációs kapcsolatba kell lépnie az elkövetett "bűnnel".

Ez nem azt jelenti, hogy a ténylegesen rossz viselkedést ténylegesen súlyos büntetéssel kell megtorolni, hanem arról van szó, hogy a kutya tapasztalja a cselekményeinek természetes következményeit.

A kutya szakadatlanul megkapja a büntetését a természetes környezetétől. Ha beleszimatol a tűzbe, orra megpörkölődik. Nem fog ilyesmit megismételni. Ha megpróbál megfogni egy sünt, rendszerint fájdalmas szúrásokat szerez magának. Legközelebb több tiszteletet fog tanúsítani a sünnel szemben. Mindezek természetes, környezeti büntetések.

A természeteshez hasonló büntetések leutánzásához a legjobb egy távirányítású kiképzőkészülék. Sajnos a hazai piacon mind ez idáig még nem jelent meg ez a hasznos kiképzési segédeszköz.

4. A büntetést a " környezetnek " kell alkalmaznia.

Ebben az esetben a tulajdonos az, aki meghatározza, vajon a kutyája környezetének mely részeit kell úgy kialakítani, hogy az veszélyesnek mutatkozzék számára.

Az egyik módja az ilyen eljárásnak az, amit csapdaállításnak nevezhetünk. Sok "ravasz" kutyával előfordult már, hogy megtanulta, hogyan nyissa ki a hűtőszekrény ajtaját, és természetesen kifosztotta azt. Nem lehetett megbüntetni ezt a viselkedést, mert a kutya csak akkor ürítette ki a hűtőszekrényt, amikor senki sem volt otthon. A megoldás az volt, hogy csapdát kellett csinálni a hűtőszekrényből. Ez úgy történt, hogy a gazda elbújt és figyelte a kutyát a konyhaablakon keresztül. Abban a pillanatban, amikor az állat kinyitotta a hűtőszekrényt, a tulajdonos bekapcsolta a konyhában elhelyezett, élesen sivító szirénát. A kutya azonnal abbahagyta a kísérletezést. Két-három ilyen figyelmeztetés után a kutya abbahagyta a hűtőszekrény kifosztását. Az egész módszer lényege: az eb nem láthatta a gazdáját!

A csapdaállítás tehát csak akkor lesz hatékony, ha a kutya nem látja elrejtőzött gazdáját, mert különben asszociálhatja a tulajdonos elrejtőzését a csapdával. Az eljárás lényege; a kutya "tanulja meg", hogy a környezet bizonyos részei veszélyesek, ennek folytán elkerülendők.

5. A büntetésnek csak a problémát okozó viselkedéssel szabad asszociálódnia!

Amennyiben a kutya a büntetést gazdájával asszociálja, félni fog tőle. Ahhoz, hogy a fenyítésnek a lehető legjobb hatása legyen, a kutyának a büntetést csakis a szabályszegéssel szabad asszociálnia. "Ha teszem, büntetésben részesülök, akár itt van a gazdám, akár nincs. A büntetésnek semmi köze sincs a gazdámhoz. Az én szabályszegésem okozta a büntetést."

A büntetésnek olyannak kell lennie, mint derült égből a villámcsapásnak. A kutyának azt kell éreznie, hogy abban az esetben, ha szabályszegést követett el, büntetésben fog részesülni, függetlenül attól, hogy gazdája hol tartózkodik. Ezt sajnos nem könnyű elérni. Ha a tulajdonos a tett elkövetésénél rákiabál a kutyára, utánaszalad, kergeti, hogy megbüntesse, akkor az állat ezeket a jeleket fogja asszociálni a büntetéssel.

Ha a kutyát tetten akarjuk érni a helytelen cselekedet közben, kulcsfontosságú az okos, helyes beavatkozás.

1. Ha a gazda azt gyanítja, hogy a kutyája szabályszegést követett el, csendesen osonjon oda, és ha az állat valami rosszat csinál, azonnal avatkozzon közbe.

2. Ha a kutya arra készül, hogy valami rosszat kövessen el, ne állítsuk meg, hanem várjuk meg azt a pillanatot, amikor megkezdi a szabályszegést, és akkor avatkozzunk be haladéktalanul.

3. Ha a kutya már elkövetett valami disznóságot és elmulasztottuk a rajtaérést, akkor felejtsük el a dolgot. A legközelebbi alkalommal jobban kell figyelni.

A legtöbb gazda ezt hallván, rögtön kész a válasszal: "Nem tudom állandóan figyelni a kutyát." Igaza is van! Éppen ezért úgy kell elrendezni a dolgot, hogy a kutya akkor viselkedjen helytelenül, amikor a gazda készen áll arra, hogy figyelje az állatot. Ha ételt lop az asztalról, ebben az esetben feltűnően kell ételt helyezni az asztalra, és ki kell menni a konyhából. Ezután óvatosan vissza kell osonni és figyelni egy biztos búvóhelyről. Abban a pillanatban, amikor a kutya elköveti a szabályszegést, be kell avatkozni.

6. A büntetést a lehető legritkábban kell alkalmazni.

Amennyiben ez a szabály irányadó, vajon hogyan lehet a büntetést ritkán alkalmazni, ha a kutya gyakran nem viselkedik megfelelően? A helyes megoldás az, ha két-három kísérlet után a probléma kiküszöbölődik. Amennyiben nem, úgy más beavatkozási módszert kell alkalmazni.

A legtöbb kutyakiképzési könyvben olvashatunk javaslatokat a büntetéssel kapcsolatban: az összegöngyölt újságpapírral kezdve, a kavicsokkal töltött konzervdobozokig, amelyet rá vagy oda kell dobni a kutyához, valamint a csúzlitól a vetőláncig stb. Mindezek a büntetések hatékonyak lehetnek, de változatlanul és minden esetben hibájuk a túlzott használat, valamint az, hogy hatékonyságukat gyorsan elvesztik.

7. Ha kénytelen valaki kutyáját megbüntetni, találjon módot a megjutalmazására is.

Ha a kutya a gazdáját a büntetéssel asszociálja, akkor jó oka van, hogy féljen a gazditól. Meg kell tanítani arra, hogy gazdája jelenlétét a jutalmazással és a biztonságérzettel asszociálja. A büntetés után bizonyos idővel be kell hívni az állatot és megdicsérni, megjutalmazni némi figyelmességgel vagy játékkal. Fontos, hogy sohasem szabad megjutalmazni a kutyát nyomban a büntetés után, függetlenül attól, hogy mennyire sajnáljuk az állatot. Ha ugyanis az előbbiek szerint alkalmaznák a jutalmazást, ennek következményeképpen a kutya a büntetést a jutalmazással asszociálná. Ez arra ösztönözné, hogy rossz viselkedéssel büntetést provokáljon, aminek eredményeképpen viszont jutalmat kaphatna. És ha a gazda büntetése nem elég erőteljes, akkor a büntetés utáni azonnali jutalmazás éppenséggel arra tanítaná a kutyát, hogy élvezze magát a büntetést.

A büntetés fenti hét szabálya olyan mindennapos helytelen cselekedetekre vonatkozik, amelyeket egy átlagos kutya elkövethet - tehát az étellopásra, szemetes kukák feltúrására, az ajtóra való felugrálásra, a helytelen időpontokban történő ugatásokra, a bútorok szétrágására stb.

Emellett a kutyák tanúsíthatnak egyes, nagyon erőteljesen motivált viselkedésformákat is. Akkor, amikor a kutya még vadállat volt, szüksége volt bizonyos ösztönös cselekedetekre a fennmaradása, a túlélése érdekében. Némely ilyen viselkedés a mi szempontunkból ma már helytelen, nem kívánatos, ám a kutya csupán azt teszi, amit az ösztönei parancsolnak, ami a természetéből fakad.

Így például az erős ragadozó viselkedés ösztönös a kutyában A legtöbb kutya természetes vadász, és a tenyésztés ezt a vadászóképességét már fokozta, és élesebbé tette pl. a vadászkutyák és az agarak csoportjaiban.

Hasonló a helyzet a harciassággal. Gondoljunk a harci ebekre. Ezeket a kutyákat az ember az agresszivitás alapján szelektálta és tenyésztette tovább.

Mind a vadászösztönt, mind pedig a harci ösztönt igen nehéz a kutyákban elnyomni. Az ilyen típusú kutyáknál a büntetéses kiképzés egyedüli alkalmazása bizony a teljes csődhöz vezet! Ezért ezeknél a kutyáknál elsőként az elkerültető kiképzést kell alkalmazni, és csak később a büntetést.