Nem szárnyalnak - csoszognak!
Nem szárnyalnak - csoszognak!
Nyilván ismerik azokat a rövid lábú kutyákat, amelyek testméretükhöz viszonyítva aránytalanul kurtább lábakon közlekednek. Nos, a bessetek vagy a tacskók lába például olyan hajlott, hogy majdnem kivétel nélkül ízületi gyulladást kapnak, különösen ha lábízületük is elferdült. A jobbik esetben csak a járásuk válik csoszogóssá, ami siralmas paródiája a vadászkutyák bámulatos "szárnyaló" mozgásának.
És most lássuk a testméreteket! Említettük már, hogy a tenyésztési végletek skálájának egyik végén helyezkednek el a csivavák és a rattlerek. Nos, ezek a kutyák olyan kicsire "sikerültek", hogy emiatt az elléssel kapcsolatban sok-sok bajuk akad. A skála másik végén a hatalmas dogok és a bernáthegyi kutyák állnak - nem túl biztos lábakon. Az óriási méreteikkel járó általános élettani alkalmatlanság rövid életkorukban jut kifejezésre. Egy-egy kilenc-tíz éves dog vagy bernáthegyi már-már matuzsálemnek számít, holott zömében nem fogékonyabbak a betegségekre, mint az egyéb - átlagos méretű fajták. És eltekintve azoktól a példányoktól, amelyek fiatalkori csontosodási, illetőleg ízületi bántalmakkal küszködnek, vagy öregkori ízületi gyulladásban szenvednek, látszólag ugyanolyan betegségektől pusztulnak el, mint akármilyen más fajta képviselői. Mégis...
Általában nem valami jól ismerjük a kutya életkorát befolyásoló tényezőket. A nagy és kis testű fajták között helyezkednek el a túlságosan zömök alkatúak, például az angol bulldogok, amelyeknél szintén előfordulnak ellési problémák. Keveset tudunk például arról, hogy miért van annyi méretváltozat a miniatűrtől az óriásig. A feleletet részben a közvetlenül "méretre való tenyésztésben" kell keresni, de lehetséges, hogy ez hosszú évek szelekciója folyamán egybeolvad bizonyos hormonális mechanizmusok által előidézet torzulásokkal. Nagy a valószínűsége például annak, hogy a bernáthegyiek erőteljes, óriási növésre való öröklött hajlammal jönnek a világra, amelyet a kifejlett kutyák növekedési hormonjának túlzott termelése okoz. Ez olyan csontszerkezethez vezet, amely nehezebb a normálisnál, különösen a fej és a végtagcsontok esetében.
Az örökletes egészségügyi problémák sora, amely a pedigrés kutyákat szorongatja, szinte vég nélküli. Nem könnyű eldönteni, hol is kezdjük, amikor oly kevés a jól bizonyított eset. A csivavák és más ölebek vízfejűsége például az átlagosnál gyakoribb, az uszkárokon a szívbetegségek, a német juhászkutyán, a boxeren és a spánielen pedig az epilepszia többször fordul elő, mint egyéb fajtákon. A boxerek ráadásul a különféle daganatos megbetegedésekre is hajlamosak!
Számos rendellenességet találunk a kutyák szeme körül is; ezek közül egyeseket jól ismerünk. Nemrégiben a tibeti terriereken végzett fajtaelemzés 27 esetben tárt fel olyan szemlencse-diszlokációt, amelyet egy autoszomális (páros kromoszómás eredetű) recesszív génnel hoztak kapcsolatba. (Csak akkor jelentkezik, ha mindkét szülőtől öröklődik.) Mindezek az esetek visszavezethetők voltak az 1950-es évek közepén született három fajtagyőztes állat valamelyikére. Az esetek száma és eloszlása jól egybevág azzal a feltételezéssel, hogy a betegség recesszív.
A skót juhászkutyák több olyan szemrendellenességben szenvedhetnek, amely magában foglal számos károsodást, mint például a csökevényes érhártya-szivárványhártya, a szemgolyón való résképződés (coloboma), a retinaleválás és a belső szemvérzés. Ennek az állapotnak a genetikai háttere igen összetett; a jelek azonban itt is jóval a tenyészérett kor előtt mutatkoznak. Bár ez az állapot igen gyakori - Amerikában például 85%-os az előfordulása! -, megszüntetésére nem ismerünk semmiféle eljárást.
Ismert testi hiba a csípőízületi diszplázia, amely elsősorban a német juhászkutyákat sújtja. Ennél a betegségnél a combcsont feje és a csípőízületi vápa lekopik, és olyan súlyos csontízületi gyulladás alakul ki, amely gyakran sántasághoz, sőt bénuláshoz vezet. Ennek öröklődése már elég egyértelmű, de a környezeti körülmények is befolyásolhatják a kialakulását. Számos ország tenyésztői próbálkoznak a csípőízületi diszplázia visszaszorításával, s talán ha jobban megismerik e betegség okát, több sikert érnek majd el a gyógyításában és főként a megelőzésében.
Most pedig - miután ilyen riasztó és komor, de egyáltalában nem túlzó képet vázoltunk a tenyésztés általános helyzetéről és gondjairól - következzenek az ezzel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók.
