2. MILYEN VOLT A „SZÁMOZATLAN”?
2. MILYEN VOLT A „SZÁMOZATLAN”?
A számozatlan hetyke volt, mint egy bécsiesen félrecsapott keménykalap.
Mintha mindennap újonnan festették volna, irigységre való alkalmat sugárzott ki magából.
Olyan másvilágias könnyedséggel, szinte emberfeletti eleganciával gurult gumiabroncsain a pesti kövezeten, hogy a legtöbb nő utánasóhajtott, pedig nem is tudta, hogy ki ül a zárt hintóban.
Szerették négy kerekét pirosra festeni, hogy sokan észrevegyék azok közül, akiknek a pesti utcákon van dolguk.
Szerették, ha olyan kocsislegény hajtotta, akinek a háta kissé púpos volt, mert a legenda szerint a púpos emberek a legjobb lóhajtók. (L. „Puklis Béla”, lovag Wachtler stb.)
Voltak, akik a szürkéknek (simliknek) adtak előnyt, de a szürkék inkább a zárt kupéhoz voltak alkalmasak, miután szőrük hullani szokott. Schlauch Lőrinc, a nagyváradi bíbornok, amikor Pestre jövet megszállott Zerge utcai palotájában: táviratában mindig barna lovakat rendelt bérkocsisánál. Zichy Nándor, aki ugyancsak számozatlanon járt-kelt a fővárosban, amikor a polgári házasság ellen kellett harcolni: gyászfekete lovakat fogatott be. És kupéja is inkább egy öreg espereséhez hasonlított, mint az aranygyapjas rend lovagjáéhoz.523
Általában azok a „számozatlanok”, amelyek a Múzeum körül álldogáltak a polgári házasság reformjának tárgyalása idején, a főrendi urakra várakozván: jelentőségesen komolyabb külsejű, megtermettebb, lassú ringatásra alkalmatos hintók voltak, mint az utcákon szaladgáló „számozatlanok”.
Kölberék, akiknek kocsigyáruk volt Pesten, a bolondos, játékos fecskekocsik mellett csináltak bőséges hintókat, amelyek már megjelenésükkel dokumentálták, hogy olyan embereket visznek belsejükben, akik nyugodtan szeretnek utazni a nagy városban, a kocsiablakon se azért tekingetnek ki, hogy ismerősöket fedezzenek fel, hanem csak megszokásból, hogy vajon helyükön vannak-e még a régi utcák, terek, házak, boltok, amelyek előtt emberemlékezet óta kocsijukon elhajtattak.
Így Andrássy Manó gróf is, amikor ezüstszakállával, a földkerekség legkényelmesebb „számozatlanjával” elhajtatott délutánonként az operai művésznő, Szilágyi Arabella tisztelgésére, hogy legújabb énekleckéit meghallgassa, mindig kipillantott az Ó utca sarkán a földszintes „Napóleon” kávéházra. Bár a gróf sohase fordult meg a kávéházban, távolból érdeklődött sorsa iránt. Ugyanis Szilágyi Arabella háza a kávéház szomszédjában állott.
De pohos „számozatlan” még pohosabb lóhajtóval garnírozva állott a Nemzeti Kaszinó udvarán is, ott a szökőkút mellett, mint egyetlen jármű, amelynek joga volt a Kaszinó területén tartózkodni. Ez a „számozatlan” arról volt nevezetes, hogy éjjel-nappal a kaszinói tagok szolgálatára állt. Jártak vele a közeli régi Nemzeti Színház előadásainak látogatásaira, de a távolocskás Népszínházba is, egyébként a Karrioll csak a Borz utcába, a ház mögötti Reáltanoda utcába, a Koronaherceg és Váci utcákba szeretett járni éjszaka, amikor kinyitották előtte a Szép utcai kaput, a meggypiros huszár sarkantyúját pengette az öreg kaszinói tag tiszteletére: vajon visszajön-e valaha? (Valóban, a Nemzeti Kaszinó évkönyveiből sok megunt kaszinói tagról tudunk, akik a Szép utcai kapun hajtattak ki éjfélkor a külvilágba, palotájuk helyét amúgy is ismerte a „számozatlan” kocsisa, de a Halál is, aki ott várakozott rájuk otthonukban, mint egy konok hitelező, akit fizetség nélkül nem lehet elküldeni.524
