„BALATONI SZÍVHALÁSZAT” (Nyári romantika)

Teljes szövegű keresés

„BALATONI SZÍVHALÁSZAT”
(Nyári romantika)
Már Vörösmarty Mihály idejében, éppen száz esztendő előtt is, tudtunk róla. „Füredi szívhalászat” címmel írt róla a nagy költő Frankenburg divatlapjába, amely a mai színházi és divatközlönyöknek ősapja volt.
Jelentőségét a balatoni szívhalászatnak mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az ország eleven tollforgatói közül éppen a legnagyobb költő méltatta figyelmére ezt a témát. Magyarország valamennyi jelentős és emlékezetes hölgye, grófnők és színésznők, pesti patríciusok nejei és leányai, a Balaton vidéki nemesség hölgyeivel karöltve, vett részt a „Szívhalászat” ünnepélyén, amely tulajdonképpen állott: felvirágozott csónakokon való hajókázásból, egy kompon elhelyezett cigányzenekar (Lavotta vezetése alatt) hangjainál, és a hölgyek a csónakokból hálót vetettek a tóba veszett szívek után. Bizonyára sok szívet kihalásztak a kecskekörmökkel és keszegekkel együtt, mert a bálon, amely a lampionnal világított platánok alatt a „Szívhalászatot” követé: már mindenki megtalálta a maga párját. A száz esztendő előtti daliák (akiknek szíveit a hölgyek a tóból kihalászták) a költő feljegyzése szerint többet táncoltak, mint valaha bármely balatoni bálon. Kitettek magukért azonban a vízitündérek és egyéb balatoni sellők is, akik a halászat révén a szívek birtokába jutottak.
Csak a szemünket kell lehunynunk, hogy a mai balatoni hölgyeket elképzeljük a száz esztendő előtti szívhalászok helyére.
A nő és a szerelem tulajdonképpen sohasem változik, mint ahogy az igazán nagy dolgok nem változnak a világon. Ugyanazok a hölgyek sétáltak száz év előtt a tópart platánjai alatt, akik manapság.
Ott van közöttük a szívhalásznő, Fruzsinkának hívják, és szüleinek, valamint neki magának is az a feltevése, hogy nem tölti tétlenül a nyarat,26 szívet halász, ha még csak egyetlen szív van a Balatonban. A férjhez menés éppen olyan célja a nyaralásnak 1931-ben, mint 1831-ben volt.
Fruzsinka kezében éppen úgy van a háló, amellyel a halat és a szívet fogja, mint Vörösmarty Mihály idejében.
És ha a száz esztendő előtti gavallér, aki valamely véletlen folytán elkésett az akkori szívhalászatról, most érkezne meg a Balatonra, hálós hölgyekkel bőven találkozhatik.
Így Ábrándi is, aki négy lóval és homokfutón érkezett a messzi Szabolcs megyéből a múlt héten a Balatonra, mintha száz esztendő előtti mulasztását akarná jóvátenni: már az Eszterházyhoz címzett fogadó portásától igazolást kér arra nézve, hogy a száz esztendő előtti szívhalászatról elmaradt.
– Követválasztás volt nálunk, nem jöhettem hamarább – mondja Ábrándi, míg négy lovát, kocsiját elhelyezi a mai kor közlekedési eszközei, az automobilok és motorok között, amelyekért még a farkát sem adná oda a négy lovának, mert véleménye szerint igazi úriember csak négy lovon mehet fürdőzésbe.
Négylovas érkeztének meg is van a kellő hatása körül a Balatonon, mert csakhamar szárnyára kapja a hír a gavallér nevét, aki elaludta az időt, és most érkezett a száz esztendő előtti szívhalászatra.
Ábrándit mindenütt megnézik sujtásos, magyaros öltözetében, finom pengésű ezüstsarkantyújának hangját talán még a tó túlsó oldalán (Somogyban és Zalában) is hallják az ilyen hangra figyelmező női fülek.
Ábrándos hajviselete, ifjonti, göndörkés szakálla, aranyrojtos nyakravalója és főleg a múlt századból való patetikus, szenvedélyes tekintete, ahogy a férfiak még a tizenkilencedik században tudtak nézni Magyarországon: mindenütt megteszi a magáét, ahol a nők nyitott szemmel várják a feléjük közeledő eseményeket.
Ábrándi pedig esemény. Ő nem álmodozni vagy ami még rosszabb: pihenni jött a Balatonra, mint a mai emberek nagy része, akik kifáradtak az életben. Ábrándi mulatni jött, mint régi fiatalemberhez illik.
– Milyen bált rendeznek ma este? – kérdi a száz esztendős fiatalember, és nagyon csodálkozik, amikor azt hallja, hogy estére aludni szoktak menni a fürdőzők.
– Aludni lehet otthon is, de fürdőhelyen a nők mulattatásáról kell27 gondoskodni minden talpon levő úriembernek! – mondja ki Ábrándi a száz esztendő előtti jelszót, amikor valóban így éreztek és éltek a fiatalemberek.
– Hol vannak a zenészek? Merre kóborol a táncmester? Hol henyélnek a színészek, akik azért vannak a világon, hogy a holtakat elevenekké tegyék? Hol vannak a szívhalászok, akiknek hálójába, rabságába úgy vágyakozik szívem, hogy kiugrik helyéből, mint a hal a Balatonból? Hol van Széchenyi István gróf, aki a komoly munkálkodás után táncra buzdítja a fiatalságot? Hol van Vörösmarty Mihály, aki a legmagasztosabb költészet mellett nem megvetője a szerelem élveinek, a gyönyör kedves üdveinek? Hol van a száz esztendő előtti jókedv, amely a Balaton mellett zengett nyár idején?
Így Ábrándi, aki négy lovon jött most is fürdőzni, mint hajdanában, és szeretné jól érezni magát ebben a világban.
És Ábrándi felhívására valóban újabb és frissebb szellők kezdenek lengedezni a pocsolyaszagú tó felett, megélénkül a semmittevésbe tespedt kedv, és a nyár hétalvói felnyitogatják a szemüket.
Csak egy helyénlevő, vállalkozó kedvű embernek kell elkezdeni, hogy megelevenedjenek az elvarázsolt vén fák, dalolni kezdjenek a poshadt régi nádasok, kidugják fejüket a víz alól az elátkozott fogaskirályok.
– Előre, szívhalászok! – kiáltja Ábrándi, és a szívhalászok, a Fruzsinák és Dérynék, Szegedy Rózák és Laborfalvi Rózák utódai, a balatoni hölgyek kezükbe veszik újra a hálókat, hogy a szívhalászat játékától élénküljön part és tó.
Itt vannak Csermák, Lavotta és a többi hangászok is, csak a hangszert kell a kezükbe adni, hogy megtalálják a minden földi bajt feledtető dalokat. És aki nem tudott táncolni, a nyári Balaton mellett meg kell tanítani, hogy a szerelem mindenhatóságáról ne is beszéljünk, amelyre mégiscsak a balatoni hölgyek tudják leginkább rászoktatni az emberiséget.
– Előre, szerelem! – vezénylé Ábrándi is, ha közben tán meg-megszerelmesedett volna, ha még szüksége volna, hogy a szerelmet éppen úgy szolgálattevésre hívja, mint a színészt vagy a táncmestert az erdőből, ahol az elvarázsoltan alszik.
…De a szerelmet most, e százesztendős gavallérnak se kell nagyon28
hívogatni a tó környékén, mert a szerelem éppen úgy tudja a maga teendőjét napjainkban is, mint száz év előtt. Elmerülni a szerelemben, belefulladni a szerelem tavába: ma is lehet a Balatonon, bár a szívhalászat nem látszik divatban lenni.
Akár négy lóval, akár gyalogszerrel érkezik Ábrándi: a szerelmet nem kerülheti el, ha nem is hívogatja.
(1931)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT