1

Teljes szövegű keresés

1
…Bár mindnyájunknak parancsol a sors; de József nádorispán és Pest megye örökös főispánja s az adósságcsináló megyei aljegyző legfőbb feljebbvalója különösebb rendelkezést nem tett Podmaniczky Frigyes jövőjéről, teendőjéről, adósságcsinálási hajlamáról; a múlt századbeli gavallér mégis jónak látta, hogy darab időre eltűnjön mindennapi könnyelmű társaságából; a jókedvű grófnők koszorújából és főleg ama hírhedt „kozák” és gyanús ágens, „Herr von Wirschtler” előzékeny környezetéből, aki éjfélkor mindig a Nemzeti Kaszinó sarokkövén gubbaszkodott, míg napközben különböző jótékony embereket hordott Frigyes báró legénylakására, akik a báró egyetlen tollvonására megnyitották erszényüket. „Herr von Wirschtler” majd csak talál magának való foglalkozást; a mulatozó konteszek csak darab ideig sóhajtanak a gólyalábú és „Semmi jónak elrontója” név miatt is ismert gavallérjuk után, mint ez a „szenvtelen” főrangú hölgyeknek már régi szokásuk – mi kövessük Frigyes bárót, amint „elhibázott életét” a Vadász utcában, édesanyja tizenhét, utcára nyíló ablaka mögött akarja helyes irányba igazítani, pedig még húszesztendős sem volt ez az élet, amikor reparációra szorult.
Frigyes báró a legjobb helyre menekült, midőn Angliából hozatott lovaglóostoraival, pesti nyergeivel, Kirner boltjából való vadászfegyvereivel, Eisele pesti szabó ruháival és aszódi inasával visszaköltözött az édesanyjához. A grófnők meghívójegyei, a „Cottéria” francia nyelvű üzenetei a különböző találkozásokhoz, de az emlékbe kapott nőies származású emléktárgyacskák – egy-egy hajfürt, hervadó virág, titkos levélke – mind a lángok martalékaivá lettek, mielőtt Frigyes báró Korona utcai legénylakását elhagyta volna. Az emlékbe kapott majálisi legyezőcskék, csipkefodrocskák, menükártyák és táncrendek elhamvadtak,48 mielőtt édesanyja szalonjaiban elfoglalta volna állandó otthonát a tékozló, de megtért fiú, aki majdan majoreszkója lehet még a Podmaniczky családnak, mert csak két leánytestvére előzte meg a születés rendjében.
(Ugyancsak elégette, a kor divatja szerint: minden ifjúkori emlékecskéit Vay Miklós báró, Frigyes egykori lakótársa, midőn koronaőrré nevezték ki, és ily minőségben Budára kellett áttennie szállását. A két fiatalember, bár egy fedél alatt lakott, sohase tudott egymás drágalátos titkairól. S így: Szapáry Eliz grófnő, aki a garzon bárók után a Korona utcai legénylakásba beköltözött, se Frigyes báró, se Miklós báró szekrényeiben nem talált egyetlen nyomra vezető emlékecskét vagy zsebkendőcskét sem, amelyből az elmúlt regénykékre lehetne a kombinációkat alapítani. A fiatalemberek a pénzpocsékolásban könnyelműek voltak, de hangosan női nevet még akkor sem sóhajtottak ajkaik, ha egyedül üldögéltek otthon a korán sötétedő téli délutánokon. Igaz, hogy ez nagy ritkaság volt.)
Frigyes báró megtérése tehát a legünnepélyesebben történt.
A jövendőbeli majoreszkó inasa, az aszódi legény, külön szobácskát kapott a Vadász utcai házban, ahol egész nap Frigyes báró csizmáit fényesítette, bár a gazda többé „életében” sehová sem szándékozott menni. Frigyes báró pedig személyesen elfoglalta helyét a „Vieux Saxe” nevezetű kisszalonban édesanyja mellett, ahol a rokokó és empir csecsebecsék között a „magyar özvegy” legszívesebben töltötte délutánját.
(Világért se kellett az „elmúltak” miatt Frigyes bárónak szobájába zárkózni darab időre, mint a megtérő fiúk szokása az ilyen áristomi állapot! Csak éppen a tapintatos vendégsereg hiányzott a házból, amíg Frigyes báró komoly tanúságot nem teend megjavulásáról, és Podmaniczkyné majd jelt ad a ráncolt homlokú, szigorú szemöldökű rokonoknak, atyafiaknak, jó barátoknak, hogy Frigyes lemondott a könnyelmű életmódról, és érdemessé tette magát a régi, szeretetteljes családi harmóniára.)
…Frigyes báró már néhány próbahetet töltött az őszidőből a Vadász utcai szalonokban, amely idő alatt legfeljebb Thaisz Andris urat, a család jogtanácsosát láthatta a látogatók közül néhány pillanatra megjelenni, majd titokzatosan bólintani édesanyja felé, amikor az özvegy49 báróné a „dolgozószobába”, XII. Károly egykori irodájába vonult vissza az ügyvéd úrral. Frigyes amúgy is tudta, hogy a legszeretőbb és legbüszkébb édesanya ilyenkor Thaisz Andrissal azon tanácskozik, hogyan lehetne Frigyes báró „ifjúkori adósságait” rendezni, hogy azokról senki se tudjon se a fővárosban, se az atyafiak közül. A harmadik vagy negyedik hét végén a „magyar özvegy” látható megkönnyebbüléssel tért vissza az ügyvéddel való tanácskozásból a „Vieux Saxe”-ba, s így szólt Frigyeshez:
– Azt hiszem, hogy itt volna az ideje, hogy felkeressed a régi társaságodat.
(Frigyes báró nagy szemeket meresztett. – Hogyan? Édesanyja küldi őt vissza a veszedelembe?)
– Úgy tudom, hogy Széchenyi István gróf ismét a fővárosban időzik és a Nemzeti Kaszinóban naponta megjelenik. A grófnak talán feltűnne, hogy nem láthatja hallgatói között, a nagy csillár alatt a te magos alakodat.
Tehát csak a Nemzeti Kaszinóig és Széchenyi István ott tartott beszédeinek meghallgatásáig terjed a szabadság! És nem is lepődött meg, mikor édesanyja búcsúzáskor még ezt mondta:
– A konyhán már intézkedtem, hogy ismét demokratikus módon, mint édesatyád, a bányagróf idejében vezessük a háztartásunkat. A vacsorát nyolc órakor tálalják.
Tehát a szabadság csak idáig terjed! – De Frigyes báró a Nemzeti Kaszinó Duna-parti otthona (a Lloyd épület) felé ballagva, mégis mély meghatottsággal gondolt édesanyjára, aki Jänkerdorfi Nosztitz Eliza létére (amely család baráti viszonyban volt Ágost Antalékkal, a szász királyékkal) lemondott Frigyes megtérítésének kedvéért a dinékről, a szupékról, a francia konyha szokásosságairól. – S így nem is csodálható, hogy Frigyes báró, miután a Lloyd palotában, a nagyteremben, a csillár alatt egy óra hosszáig ácsorgott abban a jeles honfikoszorúban, „aki” esténkint Széchenyi István beszélgetéseit Teleki Lászlóval vagy Nyáry Pállal hallgatta – Frigyes báró a ruhatár felé irányította lépteit, amint a Szerviták teréről idáig hallatszott a hétórai harangszó. Nyolc óra előtt otthon volt a Vadász utcában, és megelégedetten üldögélt a tágas ebédlőben, a zöld cserépkályha mellett, miután a temérdek szoba közül ez volt megfelelően világítva. A „magyar özvegy” a tálalás előtti szemléjét tartotta a konyhán, és Frigyes észrevette, hogy a német szobalány egy terítékkel többet tesz a kihúzhatós ebédlőasztalra.50
– Nagybátyád, Podmaniczky Andor érkezett meg Aszódról ma este. Persze hiába marasztottam, az „Angol Királynő”-ben, szokott kvártélyán szállott meg, de ma nálunk vacsorázik – mond a „magyar özvegy”, amint nagyasszonyos léptekkel az ebédlőbe lépett. Idegen fül, ha hallotta volna szavait, azt hihetné, hogy özvegy Podmaniczky Károlyné tán kiszámított lassúsággal mondta ezeket a szavakat, amelyekkel a megtért Frigyes úrnak a nap folyamán másodszor örömteljes meglepetéssel akart kedveskedni, de mi már tudjuk, hogy a legszeretőbb édesanya mindenkivel inkább tudott volna logikusan számolni, csak az elkényeztetett fiával nem.
Frigyesnek valóban nem okozott olyan örömet még a Gróf hallgatása sem a nagy csillár alatt, mint Andor bátyja megérkezése, aki vidékies, téli pirosságú arcával, rövidre nyírt hajával, katonás, egészséges világfelfogásával mindig az ellenzéket jelentette özvegy Podmaniczkyné gyöngéd, szentimentális és „németes” nézeteivel szemben. És már nyomult be az ajtón, széles vállain feszülő „kossuthkájában” (az ellenzéki érzelmű magyarok esti ruhájában), legelőször is arról panaszkodott, hogy az „egész házban” nincs egy jóravaló sárkaparó az ajtók előtt, hogy igazándiban majd csak megint Aszódon kaparhatja le a csizmatalpáról a fővárosi utcákon rárakódott sarat… Nem, ez a drágalátos Andor nagybácsi nem tud Frigyes báró könnyelmű adósságairól és behunyt szemmel aláírt kötelezvényeiről!
– Tulajdonképpen azért jöttem Aszódról a fővárosba, hogy megtekintsem azt a Budai Lövöldét, amelyről annyi mindenféle zagyvaságot írnak az újságban. Remélem, már tagja vagy a Lövöldének, hogy oda bevezethessél? – kérdezte Andor báró, és unokaöccsének aszódi szokás szerint barackot nyomott a feje búbjára.
Frigyes báró szerényen vallotta be, hogy a Budai Lövöldében még nem volt szerencséje kipróbálni azt a tudományát, amelyre Andor bácsi még Aszódon tanította, hogy bal kézzel éppen olyan hidegvérrel kezelje a pisztolyt, mint jobb kézzel.
Frigyes vallomására Andor úr kissé elkomorodott, és elégedetlenséggel kérdezte, hogy akar élni a lövés jogával, ha ellenfele esetleg megelőzi őt, és belelő a jobb kezébe? Mint például a minap is történt a francia határszélen két úriember között, akik idegen ország területére mentek becsületbeli ügyüket elintézni, és csak az egyik párbajozó, éppen51 a megsebesült tért vissza hazájába, a másik véglegesen ott maradt a határszélen?… Andor báró minden nevezetesebb párbajról tudott, amelyet a földkerekségen valahol vívtak, mert a férfiember élete mindig veszedelemben van, ha a négy fal közül kimozdul, és pláne női társaságba jár.
Özvegy Podmaniczkyné mind borultabb homlokkal hallgatta vidéki vendégének indokait abban a kérdésben, hogy Frigyes bárónak erkölcsi kötelessége a Budai Lövöldébe beiratkozni, és ott a céllövészetet gyakorolni, mert sohasem lehet tudni, hogy mikor támad valakinek „pikk”-je az ő fiatal életére, amelyet egészséges úriember létére csak ő védelmezhet meg egyedül.
Podmaniczkyné szorongva kérdezte a vacsora végén, hogy mit hallott a rokonokról Andor báró, mert az est folyamán már béna karral vagy átlőtt kabátban látta szívéhez nőtt fiát.
– A rokonok? – kérdezte Andor báró. – A rokonok ugyanazt teszik, mint annak előtte. Sándor még mindig arra büszke, hogy Háberle füvésztanár úr meggyilkolása és a miskolci Almásy Károly elhunyta óta ő az egyetlen úriember Magyarországon, aki még copfot visel…
– Igaz, hogy csak Aszódon, a kastélyt és a templomot összekötő hervadt folyosón, ahol naponta elmondja, hogy: Minden csak átmenet.
– És szobájában az Ofner Zeitung-ot, amelyet XII. Károly halála óta Aszódra küldenek: felbontatlanul gyűjti, hátha visszatér a régi, hűséges előfizető a családi sírboltból.
– János rokonunkkal, aki Gyöngyösön a leggazdagabb ember, utazásomban találkoztam, éppen itt Pest környékén, Cinkotán. Szekéren utazott szokás szerint az öreg, mert hintóban sohasem ült, és az ernyő alatt maga hajtotta tizenkét-tizennégy évesnek látszó csikóit, mert a méneséből egyetlen lovat sem ad el. Rózsacsokor volt az ölében, és kilencvenhat esztendőt vallott be életkorának, mikor megkérdeztem… Csak azt szeretném tudni: kinek vitte híres rózsáit Pestre?
– Nekem hozta – felelt gyengén elpirulva özvegy Podmaniczkyné. – Minden esztendőben, mikor Pesten már elfogynak a rózsák, hoz egy csokorral gyöngyösi kertészetéből. Az idén mondta először, hogy kissé magasan lakom itt a második emeleten. Szegénységemmel védekeztem, mire másnap a kocsisával két darab százasbankót küldött, hogy jövőre az első emeleten lakjam.
Andor báró megszokta rokona különcködéseit (akit III. János néven emlegettek a családban), és zavartalanul folytatta:52
– Találkoztam László rokonunkkal is, aki még mindig abban a frakkban jár-kel itt a pesti polgárság között, amely frakkját a bécsi Kongresszus idejében viselte, mikor ott hivatalnok volt. Hallom, hogy eltékozolja pesti telkeit, jóformán ingyen adja oda a városnak a határban meghúzódó földjeit.
– A városi magisztrátusban megígérték Lászlónak, hogy majd egy utcát neveznek el róla ezen a helyen – felelt özvegy Podmaniczkyné, aki visszavonult életmódja mellett is körülbelül tájékozva volt minden nevezetesebb dologról, ami Pesten történik. Ugyanezért Andor báró jogos, érdeklődéssel kérdezte:
– Hát Kappelék, Aeblyék, Liedermannék, Vogelék, Fuchsék: ezek a pesti bankárok, kereskedők járnak-e ide, mint XII. Károly idejében tették, aki csak a polgárcsaládokkal szeretett barátkozni?
A „magyar özvegy” szívből felsóhajtott:
– Sajnos, nincsenek meg összeköttetéseink abban a formában, mint boldogult férjem idejében volt e kedves patrícius családokkal.
– S ki az oka ennek? Bár nem mindenben helyeseltem XII. Károly politikai nézeteit, így a Martinoviccsal való barátkozását sem, abban igazat kellett adnom Károlynak, hogy mi protestáns bárók inkább illünk a pesti patríciusok egyszerű, puritán és családias légkörébe, mint a Múzeum környékére, a grófok és hercegek közé. Ugyanezért határoztam el magam, hogy beiratkozom a Budai Polgári Lövöldébe, ha Frigyes ezt elmulasztotta – mondta Andor báró, miután összevont szemöldökkel célzott valamely pontra az ebédlőben, mintha máris a Lövöldében erezné magát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages