2. Debrecen, 1849 április 16. A Közlöny tudósítása a függetlenség kikiállításának ápr. 15-i debreceni ünnepségeiről és Kossuth ün…
2.
Debrecen, 1849 április 16.
A Közlöny tudósítása a függetlenség kikiállításának ápr. 15-i debreceni ünnepségeiről és Kossuth ünnepi beszédéről.
Debrecen, 1849 április 16.
A Közlöny tudósítása a függetlenség kikiállításának ápr. 15-i debreceni ünnepségeiről és Kossuth ünnepi beszédéről.
Debrecen, ápril 16.
Mit a magyar háromszázados szenvedése alatt epedve várt; miért annyi becsületes vért ontatott; mi szíveink imádságának örökös utógondolata volt: megadta Isten érnünk az időt, hogy ama kigyófajt az osztrák dynastiát Európa szeme láttára lerázhattuk nyakunkról. April 14-én kimondotta a magyar nemzet, hogy nem türi többé a jármot, mellyet régidők mostoha körülményei reákényszerítettek; hogy nem tűr királyi székében egy olly családot, melly a népek közt szentségtörő kezeivel önként szaggatja szét a bizalom és szeretet lánczait s nemzeteket áldoz föl gyalázatos önérdekének, hogy a vérben fürdő romok felett zsarnok hatalmát fölépítse. April 14-én kezdődik a magyar nemzet uj élete. Ez lesz azon nap, mellynek emléke nemes tettekre gyujtandja a hálás maradékot, s jövetelét minden évben egy szabad nemzet örömidvezlése hirdetendi; Debreczen lesz azon hely, hová mint a napimádó kelet felé, buzgó érzelemmel tekint a független magyar s áldani fogja azokat még poraikban is, kik a haza boldogságának talpkövét annyi vészek közt, annyi küzdelemmel, annyi önfeláldozással letették.
E nagyszerű lépés emlékét tegnap ünnepelte Debreczen városa. Vasárnap lévén, külnben is ünnepünk volt, Isten imádásának ünnepe. Vetélkedve sietett mindenki Magyarország függetlenségének kinyilatkoztatásáni örömét, hazafiui lelkesedéssel kimutatni. Estvéli nyolcz óra tájban már kivilágíttattak a városnak minden utczái. A csoportonként fel s alá járó nép élénk vidorsággal hullámzott a piaczon s várta a történendőket. Kilencz órakor megindult a városi polgárság többszáz fáklyával, zene kiséretében Kossuth szállása felé. A néptömeg egy tengerré lett, melly a szabadságtért nagy hosszasságban ellepte. Mindenkinek szeme a kormányelnök lakának ablaka felé volt fordítva. Az üdvözlő sereg, – vagyis Debreczen 50 ezernyi népességének érzelmét Könyves Tóth Mihály, derék egyházi szónokunk tolmácsolta. Elmondta beszédében, hogy a kormányelnök és a haza egy testté lettek, hogy e nemzetnek bizodalma, reménye, hite, egy férfiuban összpontosul s ez a férfi Kossuth Lajos; és kivánt kitartást, boldog sikert s mennyei áldást Magyarország kormányelnökének.
A százszorosan dörgő éljenzés után, melly a levegőt rázkodtatta, csendesség lőn, mint a halottak csendessége. Egy szó zendült meg Kossuth ablakából; maga Kossuth beszélt a néphez.
»Ne ruházza a nép – így szóla többek közt – senkire e világon azon érdemet, melly egyedül a nép érdeme. Én megragadtam gyenge karjaimmal a fáklyát, hogy világosságot terjesztenék a szolgaság éjelében. Én csak a fáklyatartó voltam; de nem maga a ivlágosság. Valamitn a madár, melly a felkapott szemet elejti a sivatag pusztaságban, nem tulajdonithatja magának az érdemet, ha az elejtett magból viruló mezőség lesz, mert az nem a madár érdeme, hanem a földé, melly a magot megtermette: ugy én sem rovom fel érdemül magamnak, hogy a mag, melyet, mint vándormadár a pusztaságban elejték, a ti kebletekben fogékony földre talált stb.« Fölhivta a népet bizalomra, kitürésre, áldozatra, ha ezt hazánk körülményei s a kezdemény sikerének biztosítása ugy kivánják. Fölszólitotta a népet, hogy ha majd dicsőséges eredmény koszoruzza Magyarország nehéz küzdelmeit: ne feletkezzék el a város megörökiteni emlékét azon napnak, mellyen a nemzet függetlensége e helyről kinyilatkoztatott s honnan a haza megmentésének nagy munkája vezettetett!…
De hagyjunk fel a töredékes ismertetéssel; általa csak becsét veszti a gyönyörű egész, mellyel Kossuth Lajos ez estve a nép lelkéig hatott. Adja Isten, hogy mindenütt ily lelkesedéssel fogadtasék e nagyszerű nép határzatának hire, s ne legyen a hazában senki, ki életét többre becsülné valaha, mint a nemzet rég ohajtott függetlenségének megóvását, biztositását.
Mai napon a déli órákban a vadászok* zászlószentelési ünnepélye tartatott, a ref. Nagy tempom előtt. Zászlóannyává kormányelnökünk neje kéretett fel. Az ünnepélyes cselekvény nagy parádéval, tömérdek nép jelenlétében ment véghez. Jelen voltak Debreczen szépei nagy számmal, sokan megjelentek a főtisztek közül. Tábori zene helyét egyszerű czigánybanda pótolta. Legyen az a zászló folytonos győzelem hirdetője, s legyenek az ellenség rettentői azon vitézek, kik e zászlóra megesküdtek.
Valószínűleg az Ormai-féle vadászezredről van szó.
A Tisza partján őrszolgálaton volt debreczeni két század nemzetőr tegnap jött haza állomási helyéről. Kimentek elejökbe üdvözleni sokan az itthon volt nemzetőr tisztek közül. Hát még az asszonyok, kik szívszakadva várták már a távollévőket. Egész tábor volt a kisérő asszonysereg; azt gondolhatta volna az ember, hogy ezen vitézek a Tiszamelléknek minden fejérnépét magokkal hozták fogságba. A szabadságtéren a polgármester üdvözlé őket, s végre Kossuth szemlét tartott fölöttök, méltányolva elismertetvén hüségöket, igaz hazafiui készségöket, mellyre a haza még ezután is számolni fog.
Közlöny, 1849 április 17.
