34. Debrecen, 1849 február 24. Kossuth két levele Csernátoni Lajoshoz, a Honvédelmi Bizottmány elnöki titkárához és a Márczius Ti…
34.
Debrecen, 1849 február 24.
Kossuth két levele Csernátoni Lajoshoz, a Honvédelmi Bizottmány elnöki titkárához és a Márczius Tizenötödike munkatársához: Csernátoni egy cikkével összefüggésben rámutat a két állás összeférhetetlenségére, lemondásra szólítja fel és külföldi diplomáciai küldetést bíz rá.
Debrecen, 1849 február 24.
Kossuth két levele Csernátoni Lajoshoz, a Honvédelmi Bizottmány elnöki titkárához és a Márczius Tizenötödike munkatársához: Csernátoni egy cikkével összefüggésben rámutat a két állás összeférhetetlenségére, lemondásra szólítja fel és külföldi diplomáciai küldetést bíz rá.
A honvédelmi bizottmány elnöke
Csernátoni urnak
Önnek mint egyik elnöki titoknoknak* állása a közvélemény előtt természetesen azon következést vonja maga után, hogy amint mint journalista ir, az az én véleményemmel nem ellenkezőnek, vagy éppen megegyezőnek gondoltatik, mert az emberek ugy okoskodnak, hogy ha ez nem igy volna, Önnek meg kellene szünni elnöki titoknoknak lenni.
Csernátoni Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány novembervégi átszervezése során lett Kossuth egyik titkára. (L. Kossuth a Honv. Bizottmány élén, II. rész 574. l.)
E nézetet a közvélemény annyira ultrirozza, hogy nemcsak amit Ön ir, hanem minden, ami azon lapban van, melynek Ön rendes dolgozó társa, az én véleményemmel megegyezőnek itéltetik.
A »Martinust« Önnel, Önt pedig, mert titoknokom, az én véleményemmel identificálja a közönség.
Nagy tévedés, de ugy van.
Én erre Önt figyelmeztettem s reményltem discretiójától, hogy ezen viszony delicát oldalát kellőleg méltányolandja s lesz annyi tekintettel irántam, hogy nem ügyvekendik engem személyesen compromittálni.
Sajnálom, hogy e várakozásomban csalódtam.
Mészáros hadügyminister ur elleni tegnapi kikelése nevének aláirásával* reám nézve borzasztó compromissio s illyen eljárás az elnöki titoknok állásával incompatibilis.
Csernátoni a Márczius Tizenötödike febr. 23-i számában Eszék szégyenletes feladásával kapcsolatban intézett éles támadást Mészáros hadügyminiszter ellen: felelőssé tette azért, hogy az eszéki várban árulók parancsnokoltak, kijelentette, hogy Mészáros hadügyminisztersége – emberi és polgári becsületességének elismerése mellett is – a hazára nézve valódi kalamitás és támadta azokat, akik »még most is kétségeseknek elbocsátani azon hadministert, ki e hazának késedelmeskedésével és kinevezésével annyi szomoru napokat okozott«.
Elébb már kikelt Ön az elnöki titoknok, a honvédelmi bizottmány tagjai ellen, kik nekem az országgyülés parancsából kormánytársaim.*
A Márczius Tizenötödike febr. 17-i és 19-i számában írt Csernátoni a képviselőház febr. 12-i vitája kapcsán arról, hogy a Bizottmány egyik-másik tagjának visszahívásával kellene »a kormány elnökének kezeit a rátekerőzött felfolyótól megszabadítani«.
Most a hadügyminister ellen, s illy kiméletlen modorban.
Neveli compromissomat, hogy ugyanazon czikkben az én titoknokom engem dicsérget.
Tetézi pedig a compromissiót, hogy ugyanazon lapban, mellyben Mészáros annyira gyaláztatik és kilépése mint százszor ajánlott, sürgettetik, azon Görgey egekig magasztaltatik, ki irott proclamatioban mondta ki, hogy csak Mészáros utján hozzá érkezendő parancsnoknak engedelmeskedik.*
A jan. 5-i hírhedt váci nyilatkozatban.
És mindez történik éppen akkor, midőn a Görgey seregének Dembinszky alá rendelése miatt mutatkozó bujtogatások megfékezése vétetett munkába s minden eszközt fel kell hasznánli, hogy a hadseregnek hűségét s a haza iránti engedelmességét elvégre tökéletesen biztosithassuk.*
Vö. az előző napon Luzsénszky Pálnak, a Görgey-féle sereg kormánybiztosának küldött utasítással. (L. Kossuth a Honv. Bizottmány élén, II. rész 302. sz., 530. s köv. l.)
Ön nem képzeli, mennyit ártott, mennyi bajt okozott némely czikkeivel.
Hogy a szegény hazának még hü fiai is annyira nevelik bajait! ! – Ez öl meg, nem az ellenség.
Én Csernátoni véleményét, – ha felejtve az élet practicus oldalát, ezt gondolja, hogy illy nyilatkozatokkal használ a hazának (miben mondhatlanul csalódik) – a sajtószabadságnál fogva respectálom, de hogy saját titoknokom engem compromitáljon, s ő maga nehezitse borzasztó hivatalom sulyát – erre nem valék s nem vagyok elkészülve.
S azért sajnálattal vagyok Önt kérni kénytelen, hogy titoknoki hivatalával hagyjon fel.
Legyen meggyőződve, hogy e kérelem kénytelensége – nekem az nagyon fáj, de lehetetlen azt mellőznöm. – Mennyire gáncsolt az egész világ, hogy Önt ez állásban helyezém – emlegették Önnek ifjukori tévedéseit, bankócsinálást, emiatti fogságot, [s annyi más, ennél is borzasztóbb bünt, kezeimbe adták a próbákat,]* mondták, hogy állásommal meg nem férhet Önnek illy markirozott multja. – Hallgattam, mert szomorunak tartanám, ha az ifjukori botlások egy emberéleten át se tekintethetnének rehabilitálhatóknak – de Ön engem folyvást borzasztóan compromitálgat, nem akarja felfogni hivatalos állása delicatessének igényeit. – Ez tovább igy nem mehet. Lehetetlen, hogy megengedjem, hogy saját titoknokom legyen az Eris almája köztem s a hadsereg közt. A katonai becsület nagyon kényes dolog, Lederer macskazenéje* 3 lovas ezred átszökésére volt ok, vagy alkalom, most Ön czikkei tág utat nyitnak az ellenemi ármánynak a hadseregben. Magammal nem gondolnék, de a hazával kell gondolnom.
A [ ]-be tett rész a levélben szinte olvashatatlanul át van húzva; az áthúzás minden valószínűség szerint később eredetű.
A Lederer Ignác budai főhadiparancsnok elleni 1848 máj. 10-i tömegmegmozdulásra l. Kossuth a Honv. Bizottmány élén, II. rész 184. l. 1. jegyzetet. (Azzal a helyesbítéssel, hogy a Lederer ellen megindított vizsgálat a katonai hatóságok eltussoló magatartása miatt nem eredményezhette a bűnös elmarasztalást.)
Debrecen, febr. 24. 1849.
Isten áldja Önt
Kossuth Lajos.
Ered. tiszt. Orsz. Széchenyi Könyvtár Levelestára.
Kossuth levele Csernátoni azonnal válaszolt. Válaszlevele nem ismeretes. Kossuth válaszából azonban arra lehet következtetni, hogy teljes mértékben belátta Kossuth szemrehányásainak jogosságát, önbírálatot gyakorolt és alávetette magát Kossuth döntésének. Kossuth még ugyanaznap* az itt közölt levéblen értesítette Csernátonit a személyével kapcsolatos döntésről:
A keltezetlen levél megírásának időpontját a hatodik bekezdés első pontjából lehet megállapítani, ahol Kossuth továbbra is Csernátoni tegnapi cikkéről beszél.
Barátom!
Levelében hiven feltaláltam azon érzelmeket, miket feltalálni, remélem.
Hazaszeretetében és elhatározott akaratában Ön maga szemei előtt egy egész becsületes élettel rehabilitálni Önmagát soha sem kételkedtem. – Jele: hogy tudtam amaz ifjukori botlást s mégis hallgattam, sőt másokat is hallgatásra kényszeritettem; mert akik arról szólva, hogy környezetemben is aranytisztának kell lenni, Önt tehát eresszen el, nemmel feleltem, tetszésökre bizván Ön megtámadtatásával engem compromittálni – ha tetszik – hogy a legbizodalmasabb állomások betöltésében nem vagyok elég óvatos. – És hallgattak, kellett hallgatniok.
Ön ritka elmebeli tehetségeivel hazájának még sokat használhat. De egy tanácsot ne vegyen tőlem rossz néven: – Elemeket ember nem teremt. Felhasználni azt, ami van, ez a status-bölcsesség feladata. A puszta igazság tehát még nem használ a hazának, ha annak utján a valósitás elemeire való tekintet nélkül mintegy lehunyt szemmel akarunk keresztültörni. – Ha engem nem zsibbasztottak volna, igaz sok másképpen állana. De ha én az elemeket számba nem véve, csak lelkem-ösztönét követem, a nemzet első perczében eltörpül az óriási feladat szemléletén s esküszöm Istenre, már régen elveszett volna gyáván, nemtelenül. – Azért nemcsak tudni, mi volna jó, hanem számot is tudni vetni a körülményekkel, ez a kormányzat feladata.
Nekünk nem mindegy, 10.000 emberrel több vagy kevesebb védi-e a hazát, van-e egyetértés vagy nincs a hadseregben, mert még nem győztünk egy nagy csatában. – Győztünk volna csak, akkor a számvetés másképpen állhatna. De egy nemzet életét nem lehet a személyes meggyőződés mint koczkára vetni. Magunkat igen, a nemzetet nem.
A kormányzat tudománya, hidje el Ön, s az ész fegyverének, az irásnak használata körül is ugy vagyunk, mint hadvezér a bátorsággal. – Katonának bátornak kell lenni, tagadná, hogy ez axioma. De bünné változik ez erény hadvezérnél, ha bátorsága által a nemzet megmentésére szánt sereget világos veszedelembe viszi. – Bün volt, hogy Bem 3800 embert nekivitt rettenthetlenül 15.000 rendes katonának s egy ágyukkal megrakott, padlisadirozott erős városnak.* – Számolni kell. – Nem elég tudni, mi volna jó, hanem számba kell venni, mit ártunk, vagy haszálunk, ha tekintet nélkül a körülményekre, nekivágunk a csomónak. – Nagy Sándor szétvágta a csomót s [helyesen tette]* ha czélja csak az volt, hogy az a csomó ne legyen csomó, de ha czéljának annak kellett lenni, hogy a sinórt, mellyből a csomó kötve volt, kötőzsinornak használja, akkor igen bolondot tett, hogy összevágta.
Az utalás a Nagyszeben elleni első, jan. 21-i balsikerű támadásra vonatkozik.
A [ ]-be tett rész a hiányos fogalmazás értelem szerinti kiegészítése.
Ön nem képzelheti, tegnapi cikkével éppen most, midőn minden attól függ, hogy az ütközet előestéjén senkinek ne legyen ürügye bomlásnak vezetni az ütközet végett egyesitett erőt s hol az egyesités s abból következő subordinatio miatt annyi a megsértett hiuság, melly ürügy nélkül nem mert félre huzni ütközet előtt, de nagyon szeretne ürügyet találni – nyert ütközet után azonban nem fog az ürügyön kapni – mennyire megronthatá az eldöntő perczben mindazt, amit 4 hét alatt építék. Borzadok ha rá gondolok.
Vegye hát szivesen azon tanácsot éltem nehéz iskolájából, hogy számolás nélkül hiú minden bölcsesség az életben.
Ami lemondásának módját illeti, köszönöm, hogy irántami figyelemből aziránt nekem kérdést teszen. Valóban kényes dolog, a lapszerkesztőnek minden viszonyokban teljesen járatlan tapintatlansága miatt.* Mert azon két czikk egymás mellett igy áll: hogy az ármada fele, melly a hadnagyból lett ifju tábornokra kancsal szemmel néz, azt fogja mondani, meggyaláztattam Mészárost, hogy a megdicsért Görgeyből ministert tegyek. – Görgey pedig s párthivei, kik tudják, hogy az engedelmességet felmondó tábornokot nem akarom ministerré tenni, azt mondandják, eleresztem Önt, mert lapja dicsérte Görgeyt.
A Márczius Tizenötödike szerkesztője Pálfi Albert volt.
Baj. – Én igy gondolom: – Nyilatkoztassa ki a lapban hogy részint családi körülményei, részint másnemü rendeltetése következtében jelenti Ön, hogy sem titoknoki hivatását, sem a journalisticai pályáját nem lehet folytatnia egyideig – s olvasóinak hozza fel mentségül, hogy ujabb rendeltetésének a journalisticai pályát feláldoznia azon meggyőződés inditotta, mert ujabb rendeltetését mind titoknoki hivatásánál, mind amannál a hazára hasznosabbnak véli.* S vegye fel egyévi titoknoki fizetését s kisértse meg – ha eszközölhetőnek véli – Telekinek utasitásokat vinni Párisba az Oriens felé. Ha nem sikerül kimennie, visszajő, s ha elfogadja, akkor valamelly más rendeltetését vállal s ha Isten ugy akarja, hogy én még tehessek valamit.*
A Márczius Tizenötödike febr. 28-i számában jelent meg Csernátoni ilyen tartalmú bejelentése. A bejelentés kapcsán Csernátoni az Esti Lapok egy előző napi támadásra válaszolva hosszú önvallomásában ismertette sokat emlegetett ifjúkori botlásának részleteit és idézett Kossuth leveleiből is.
Kézenfekvő annak a feltételezése, hogy Csernátoni vitte magával többek közt az előző szám alatt közölt, febr. 24-i keltezésű. Telekinek szóló levelet is. A levél azonban mégis más úton került ki Párizsba, mert hiszen Teleki már márc. 16-a előtt kézhezvette azt, Csernátoni első kísérlete pedig az országból való kijutásra nem járt sikerrel. Márc. 21-én ismét Debrecenben van: jelenti a szerkesztőnek, hogy »a körülmények, mellyeknél fogva a journalisticai pályáról egyideig lelépni szükségesnek látta, megváltoztak« s újból belép a lap munkatársai közé. Ettől kezdve ismét rendszeresen jelennek meg cikkei, elkíséri Kossuthot a táborba is és rendszeres tudósításokat ír lapjának. Ápr. 18-án újból megbizatást kap Kossuthtól a párizsi útra s ekkor sikerült is kijutnia. (Vö. Kossuthnak a pénzügyminisztériumhoz intézett utasításával, 19/d. sz. alatt, 38. l.) Utolsó cikke ápr. 21-én jelent meg a Márczius Tizenötödikében.
Kossuth
Egyébiránt én kijelentem, mikint a legtávolabbról sem akarok legkisebb befolyással lenni arra, hogy Ön a journalisticai pályáról lemondjon. – Azt gondolom tehát, a lemondás egyenesen akkint is történhetik – ha tetszik – hogy Ön a journalisticai pályán kivánván müködni, hogy idejét ennek szentelhesse egészen, titoknoki hivataláról lemondott.*
A két levelet – amelyek egészen a legutóbbi időkig a Parlamenti Múzeumban lappangtak – elsőnek ismerteti és értékeli Dezsényi B.: Kossuth a forradalmi publicista c. tanulmányában, Irodalomtörténet 1953. évf.
Ered. tiszt. Orsz. Széchenyi Könyvtár Levelestára.
