Előszó

Teljes szövegű keresés

Előszó
Az országgyűlés 1848 december 31-i határozata következtében az Országos Honvédelmi Bizottmány és a törvényhozás tagjai az új év első napjára virradó éjjelen elhagyták a fővárost. Ezzel a ténnyel új szakasz kezdődött a nemzet önvédelmi harcában, s ugyanakkor a forradalmi kormányszerv, az Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuth által irányított munkájában is. Az új esztendő első napjának ez a fontossága – függetlenül attól, hogy a bürokratikus ügyintézésben egyébként is határnapot jelent – eléggé megindokolja, hogy Kossuth Összes Munkáinak sorozatán belül a Honvédelmi Bizottmány időszakának iratanyaga itt válik ketté. Az is természetes, hogy ez az új kötet 1849 április 14-ével zárul: a Habsburg-ház trónvesztésének kimondása döntő fordulatot jelent mind a forradalom menetében, mind Kossuth egyéni fejlődésében. Április 14-ével felbomlik a baloldal és a liberális nemesség szövetsége és a baloldal kiszorul az államhatalom gyakorlásából; ezzel együtt megszűnik Kossuth és a baloldal együttműködése is és Kossuth forradalmi lendülete megtorpan, a fokozatos hanyatlás szakaszába lép. Az április 14-i intézkedések zárják be tehát a kötetet s ez megfelel mind az 1848/49-es magyar forradalom belső periodizációjának, mind a Kossuth egyéni fejlődésében, pályájában kijelölhető fordulópontoknak. A kötet utolsó darabja, a magyar nemzet Függetlenségi Nyilatkozata végső fogalmazásában ugyan csak április 19-én nyerte el az országgyűlés jóváhagyását, logikailag azonban idetartozik, mert alapelveiben már április 14-én elfogadták, formailag pedig az április 14-i nagyhorderejű döntések megfogalmazását jelenti és azoktól semmiképpen sem választható el.
Amit a kötet anyaggyűjtésével, feldolgozásával, a közlésre kerülő anyaggal kapcsolatban szükséges lenne elmondani, azt jórészt megtalálhatja az olvasó az előző kötet előszavában. Az anyag teljességére irányuló törekvés, az ezzel kapcsolatos meggondolások és nehézségek az ott elmondottakhoz hasonlóan, sőt sokszor még fokozottabb mértékben érvényesültek ennek a kötetnek a munkálatainál is. Kossuth és a Bizottmány iratai ebben az időszakban méginkább ki voltak téve az elkallódás, a szétszóródás veszélyének: az ország területének tekintélyes része ellenséges megszállás alatt volt, a közigazgatási szervezet, a bürokratikus apparátus meglazult, az ügyintézésben a katonai hatóságok és a kormánybiztosság intézménye kerültek előtérbe, amelyek az iratkezelésben a háborús viszonyok közepette nem tudták mindig a szükséges biztonsági szempontokat szem előtt tartani. Mindez természetesen nem kedvezett az iratok megmaradásának, az utólagos elkallódás lehetőségei pedig ennek az időszaknak az anyagára is az előző kötetéhez legalább hasonló mértékben érvényesek. A Bizottmány iktatott anyagának január eleji feltűnő hiányai nyilván a Debrecenbe költözés viszontagságaival függnek össze, de számos hiány észlelhető az iratok között annak következtében is, hogy sok bizalmas, sajátkezűleg írt iratot Kossuth iktattatott ugyan, de fogalmazványt nem helyezett el róla a Bizottmány iratai közé.* Még fontosabbak lehetnek azok a levelek, amelyeket Kossuth sajátkezűleg, iktatás nélkül írt a polgári és katonai vezetőknek. Ezeknek jelentékeny része – így különösen a Bemhez és Görgeyhez írott levelek legtöbbje – fennmaradt, számos nyoma van azonban annak, hogy az ismerteknél jóval több levelet írt Kossuth pl. Perczelhez, Beőthy Ödönhöz, Damjanicshoz, Lahnerhez, Vukovics Sebőhöz, Batthyány Kázmérhoz, Luzsénszky Pálhoz, stb. Természetüknél fogva gyéren maradtak meg Kossuth megélénkülő diplomáciai tevékenységének iratai. A családi levéltárak, magángyűjtemények, a szétágazó irodalom s az elmúlt száz év napisajtója, hetilapjai is rejthetnek még közlésre érdemes Kossuth-iratokat ebből az időszakból. A lehető teljességre való törekvés eredménye tehát ennél a kötetnél is csak viszonylagosnak tekinthető, különösen ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a kutatásra fordítható időnek ennél a kötetnél is összhangban kellett lennie a Magyar Történelmi Társulat nagyobb távlatokra megállapított kiadványtervével. E kötet anyagának feltárása során már eddig is került elő néhány olyan irat, melynek helye lett volna az előző kötetben; amennyiben ez a jelen kötettel kapcsolatban később ugyancsak bekövetkeznék, úgy az utólag előkerülő akták valószínűleg az 1848/49-es sorozatot lezáró következő kötet függelékeként látnak majd napvilágot.*
Az iktatókönyvben többször szerepel nagyfontosságú aktákkal kapcsolatban az a bejegyzés, hogy az intézkedés »confidentiális« úton történt. Így történt ez pl. a Damjanicshoz írt február 17-i és március 9-i nagyfontosságú ismeretlen levelekkel (2157. és 2992. sz.), a Lahnerhez február 15-én írt utasítással (2079. sz.), vagy a Wass Samu diplomáciai megbízatását tartalmazó irattal (3210. sz.) kapcsolatban is. Az iktatott, de az iratok közül hiányzó fontos akták sorából példának megemlíthető még a déli seregeket felrendelő január 9-i (132. sz.) rendelet, valamint Kossuth április 9-i keltezésű terve Budapest visszafoglalására. (5499. sz.)
Itt kell rámutatnunk az előző kötet előszavának egy téves megállapítására is: ott ugyanis (10. l.) azt írtuk, hogy a Görgey István műveinek alapjául szolgáló iratanyag még lappang. Azóta megállapítást nyert, hogy ez az iratanyag az Országos Levéltárban a Görgey-család görgői levéltárában van elhelyezve.
Az anyag feltárásához természetszerűen most is az Országos Levéltár gazdag gyűjteményei szolgáltak elsősorban alapul. Az egyes gyűjtemények felsorolása alól felment bennünket az a körülmény, hogy a használt gyűjteményeket túlnyomó részben felsorolja és tárgyalja Ember Győző általánosan ismert és sokat forgatott ismertető leltára.* A minisztériumok iratanyagán túlmenően feltárt lelőhelyek nagyjában azonosak az előző kötet előszavában felsoroltakkal. Levéltári vonatkozásban annyival mentünk tovább az előző kötetnél, hogy kiterjesztettük kutatásunkat az abszolutizmuskori államügyészségi, hadbírósági és kormányzati anyagra is. A vidéki helyhatósági levéltárakkal kapcsolatban beigazolódott korábbi feltevésünk: az abszolutizmuskori iratanyagban tekintélyes mennyiségű olyan irat van, amelyet a megyék és városok felsőbb parancsra mint forradalmi tartalmú anyagot válogattak ki és szolgáltattak be saját levéltárukból, de ebben az anyagban egyetlen olyan bennünket érdeklő iratot sem találtunk, amelynek fogalmazványa nem lett volna meg a Honvédelmi Bizottmány iratai között.*
Az 1848/49-i miniszterium levéltára. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai I/1.) Budapest, 1950.
O. Lt. Abszolutizmusi levéltárak. Vármegyék és városok levéltáraiból felküldött iratok.
Az Országos Honvédelmi Bizottmány szervezete kötetünk időszakában nagyjából a november végén és december elején kialakult formákat őrizte meg.* Az akkori tagok közül azonban Pulszky Ferenc diplomáciai küldetésben külföldre utazott, Szemere Bertalan a felsőmagyarországi hadsereg országos biztosa lett, Madarász László külön, nagy személyzettel dolgozó osztályban, valóságos minisztériumban intézte a rendőrség és a posta ügyeit, a politikailag és katonailag fontos ügyek intézése így talán még a korábbinál nagyobb mértékben is Kossuthra hárult. A Bizottmány korábbi tagjai közül a hadsereg ruházatának és élelmezésének intézésében Nyáry Páltól kapott Kossuth jelentős segítséget, a fegyvergyártás irányításában Eszterházy Mihály támogatta s kívülük Jósika Miklós vett még részt a Bizottmány ügyintézésében. A Bizottmány mellett a minisztériumok a jelentősebb ügyekben csak a végrehajtó szervek szerepét töltötték be. Viszonylag a legfontosabb volt köztük a hadügyminisztérium, azonban a Bizottmány mellett ez is »kivetkeztetve az önállóságnak még külső typusából is, egy országos hirdető és expeditionsbureauvá tétetett«,* igaz, hogy a benne megbúvó ellenséges elemek révén így is sikerrel fékezte az önvédelmi erőfeszítések Kossuth diktálta lendületét. A Bizottmány irodájának személyzete is nagyjából ugyanaz maradt, mint amit a már idézett november végi rendelet felsorol; a decemberben kinevezett két új titkár, Vachott Sándor és Szőllősi Nagy Ferenc közül különösén az előbbinek jutott jelentős szerep az ügyintézésben.*
Az Országos Honvédelmi Bizottmány novembervégi átszervezésével kapcsolatos aktákat l. az előző kötetben (Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén, I. rész. Bp 1952., 365., 366., 367. sz. alatt, 572. s köv. l.)
A katonai osztály főnöke, Menyhárt ezredes jellemezte így a hadügyminisztérium korábbi helyzetét május 28-i, Görgeyhez intézett beadványában. (Idézi Ember Gy. i. m. 207. l.)
A kormányelnöki hivatal személyzete szabályos időközökben megállapítható azokból a jegyzékekből, amelyeket – hasonlóan a többi állami hivatalhoz – félhavonként beterjesztettek a pénzügyminiszteriumhoz az esedékes napidíjak kiutalása végett. (A február 15-i és március 15-i névjegyzéket l. a Pénzügyminisztérium iratai között, 1756., ill. 2313. sz. alatt.)
A Bizottmány ügyintézésének szabályait az említett novembervégi rendelet részletesen megállapította; az iratokon található irodai feljegyzések bizonyítják, hogy az akták elintézése az ott írásba foglalt elvek alapján történt. A kiadásra kerülő iratokat általában Kossuth látta el kézjegyével, alig van azonban eset arra, hogy az utasításai alapján készült fogalmazványokon ne hajtott volna végre kisebb-nagyobb javításokat; nem ritkán egész bekezdéseket írt be a titkárok valamelyike által készített fogalmazványba.* Fontosabb ügyek esetén elég gyakori, hogy Kossuth az egész fogalmazványt maga készíti el, bizalmas jellegű leveleit pedig általában sajátkezűleg írja, vagy valamelyik bizalmas munkatársának, Stullernek vagy Vörös Antalnak diktálja és iktatás nélkül küldi el. Előfordul az is, hogy titkárai, elsősorban Stuller és Rákóczy, a kormányelnök megbízására hivatkozva saját nevük alatt adnak ki iratokat. Kossuth akadályoztatása esetén, vagy távollétében a fogalmazványokat a Bizottmány valamelyik másik tagja látja el kézjegyével, elsősorban Nyáry Pál, ritkábban Jósika Miklós, vagy Eszterházy Mihály. Mindhármuktól vannak sajátkezű fogalmazványok is a Bizottmány iratai között.
A közölt fogalmazványokon általában nem jelöltük a Kossuth által sajátkezűleg betoldott részeket; az előző kötet bevezetésében (14. l.) megindokoltuk ezt az eljárást. Ettől a gyakorlattól csak egy-két esetben térünk el, olyankor, amikor valamely fontos tárggyal kapcsolatban – így pl. a Görgey seregéhez küldött kormánybiztosoknak adott január 13-i utasításnál – különleges jelentősége volt annak, hogy mit változtatott Kossuth az első fogalmazványon.
A Bizottmány többi tagjára elsősorban akkor hárult nagyobb rész az országos ügyek intézéséből, amikor Kossuth valamilyen oknál fogva nem tartózkodott a kormány székhelyén, Debrecenben. A fontos ügyekben való döntés jogát azonban ilyenkor is fenntartotta magának, élénk levelezésben állott a Bizottmánnyal, melynek helyettes elnöke, Nyáry Pál a jelentősebb, sürgős elintézést igénylő aktákat rendszeresen Kossuth után küldte. Kossuth kötetünk időszakában összesen négyízben volt távol a kormány székhelyétől, mindannyiszor a hadsereghez szólította őt a kötelesség. Elsőízben február 26–27-én, amikor azonban a vártnál korábban elkezdődött kápolnai csata, megakadályozta abban, hogy szándékához képest tevékenyen közreműködjék a seregösszpontosítás irányításában. Másodszor március 5–6-án, amikor a Dembinski fővezérsége ellen kitört mozgalmak miatt kellett a főhadiszállásra sietnie. Harmadszor március 14-e és 21-e között, ekkor a Cibakháza felől Nagykőrös irányába elindított támadó seregnél tartózkodott és végül negyedszer március 26-a és április 12-e között, amikor a diadalmas tavaszi hadjárat első, nagyobb szakaszán kísérte, lelkesítette és irányította a honvédsereget. A kötetben közölt iratok keltezése mutatja, hogy távolléte idején is ugyanúgy elvégezte a Bizottmány munkájának oroszlánrészét, mint egyébkor. Útjaira mindig elkísérte titkárai közül valamelyik, március 14-étől kezdve pedig a kormányelnöki iroda egész különítménye – Stuller, Rákóczy, Vörös Antal, fekete László – tartózkodott Kossuthtal együtt a táborban. Ez a kormányelnöki fiókiroda külön fogalmazott és iktatott a táborban, amiből a központi iktatókönyvön belül némi zavar is származott.
A Honvédelmi Bizottmány iratainak iktatása ebben az időszakban is általában időrendben történt, ebben az időrendben azonban egyes időszakokban zavar van. A január eleji napokban például meglehetős rendetlenség észlelhető az iktatásban, amely csak a Debrecenben történt megtelepedés után szűnik meg. Általában az egész időszakon keresztül előfordul az is, hogy egy-egy akta a beérkezés időpontjában nem kerül iktatásra s a vele kapcsolatos intézkedés fogalmazványával együtt utólag, esetleg hosszabb idő múlva kerül be az iratok sorozatába. A kettős iktatás néhány példájával is találkozunk az iratok közt: ilyen esetekben az aktát beérkezésekor bevezették ugyan az iktatókönyvbe, az iktatószámot azonban nem írták rá s amikor később az intézkedést hozó bizottmányi tagtól visszakerült, az akkor soronlévő iktatószámon újból iktatták. A legnagyobb zavart azonban ebben az időszakban Kossuth fentebb ismertetett többszöri távolléte okozta. Az ilyenkor Kossuthhoz elküldött aktákat és az általa távolléte alatt tett intézkedések fogalmazványait ugyanis utólag egyszerre iktatták; március 14-e utáni két távolléte esetében ezt úgy oldották meg, hogy az iktatókönyvben a 4100-tól 5100-ig terjedő számokat üresen hagyták a Kossuthhoz továbbított, vagy a hozzá közvetlenül befutó akták és az általa készítendő fogalmazványok számára. Ezek az iratok azonban – a hozzájuk sorolt különböző korábbi iktatatlan iratokkal együtt – az utólagos iktatás során együttvéve csak a 4389. számig töltötték be az üresen hagyott számokat, s így a többi szám 5100-ig végérvényesen üresen maradt. Az elkésett iktatások esetei egyébként is gyakoriak s nem ritka eset, hogy időszakukba tartozó aktákat messze április 14-én túl találunk meg az iratok között. Mindezek az okok indokolttá tették, hogy előző kötethez hasonlóan ebben a kötetben is a szigorú időrendet tegyük a közlés alapjává, annál is inkább, mert a nem a Bizottmány irattárából származó tekintélyes mennyiségű anyag megfelelő elhelyezését csak ennek az elvnek az alkalmazása tette lehetővé.
Ami a sajtó alá rendezés egyéb szempontjait – az akták egy-egy napon belüli sorrendjét, az intézkedések előzményeinek ismertetését, a jegyzetelés elveit, a betűtípusok használatát, az akták sorszámozását stb. – illeti, ezekben alkalmazkodtunk az előző kötet előszavában megindokolt gyakorlathoz. A nem Kossuthtól vagy a Bizottmány más tagjától származó iratok teljes szövegben való közlését azonban ebben a kötetben jóval ritkábban alkalmaztuk, mint az előzőben, mert annak az előszóban megindokolt szüksége is ritkábban forgott fenn.
Ehhez a kötethez csatlakozik a Kossuth bizottmányi iratait tartalmazó két kötet név- és tárgymutatója, amely elég részletes ahhoz, hogy könnyen kezelhetővé tegye a kötetben lévő hatalmas forrásanyagot a kutató számára. A névmutató a szabadságharc fontosabb szereplőinek esetében a puszta néven túlmenően életrajzi adatokkal és a szabadságharcban betöltött szerepre való utalásokkal könnyíti meg az olvasó számára az anyagban való tájékozódást.
A sajtó alá rendező ennek a kötetnek a munkálatai kapcsán is élvezte mind a Kossuth-kiadványokat gondozó Magyar Történelmi Társulat, mind munkahelye, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete vezetőségének messzemenő, sokoldalú támogatását. Nem csökkent az az előzékeny készség sem, mellyel a forrásanyag túlnyomó részét őrző Országos Levéltár dolgozói biztosítják számára már évek óta a zavartalan kutatás előfeltételeit; kisebb mértékben, de hasonló készséggel segítették elő a kutatást a Hadtörténelmi Levéltár megfelelő osztályának munkatársai is. A Szegedi Városi Közlevéltár vezetősége néhány eredeti irat megküldésével támogatta munkánkat. Révész Imre akadémikus azzal kötelezte hálára a Magyar Történelmi Társulatot és a sajtó alá rendezőt, hogy rendelkezésére bocsátotta a Függetlenségi Nyilatkozat filológiai gondossággal készült forráskritikai feldolgozását, amely eredetileg a Kossuth-Emlékkönyvben megjelent cikkének segédapparátusa volt. A forrásanyag összegyüjtésében, másoltatásában és rendezésében ennél a kötetnél is Salacz Gábor gondos, lelkiismeretes munkája jelentett állandó, nagyértékű támogatást, ugyanúgy, mint az előző kötetnél. A két kötet közös név- és tárgymutatója az ő munkája. A lektorok – Ember Győző és Spira György – ugyancsak gondos ellenőrző munkával segítették elő a hibák kiküszöbölését; tanácsaik mind formai, mind tartalmi szempontból hasznára váltak a kötet színvonalának.
Barta István

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages