92. Debrecen, 1849 január 20. Kossuth hivatalos tudósítása a nemzethez a szabadságharc igazságos voltáról, a császáriak rágalmair…

Teljes szövegű keresés

92.
Debrecen, 1849 január 20.
Kossuth hivatalos tudósítása a nemzethez a szabadságharc igazságos voltáról, a császáriak rágalmairól és az árulók megbüntetéséről.
Hivatalos tudósítás a nemzethez!
A magyar nemzet állapotjáról különböző emberek, férfias jellemök vagy gyávaságuk szerint különbözőleg vélekedhetnek.
De akiben az igazságnak egy szikrája lakik, egyet kénytelen elismerni:
Ez az egy az: hogy a magyar nem lázadt fel, sem a királyi hatalom, sem a törvény ellen.
Hanem fellázadt mindkettő ellen horvát, rácz, oláh, s a királyi udvar köréből ezen lázadás titkos utakon, pártfogoltatott, míg szóval V-dik Ferdinánd, kit trónusáról az udvari ármány lekényszerített, nyíltan kárhoztatta e pártütést, és összehívta az országgyűlést egyenesen a végett, hogy a törvény ótalmára e pártütés ellen fegyveres hadakat és pénzt teremtsen, s a törvényeket tartsa fel, mellyekre a király megesküdött.
És midőn az országgyűlés ebben fáradozék, – az absolutismus dolgai, a magyar fegyverek segítségével hirtelen jobbra fordultak Olaszországban, s ekkor a királyi udvar elbizakodva szerencséjében, mellyet a magyar fegyvereknek köszönhetett, egyszerre levetette az álarczot, és a horvát, rácz, oláh rablókkal, gyilkosokkal s pártütőkkel szövetkezett, s a pártütő Jelachich kezébe adá a Magyarország feletti hatalmat, és midőn ez az országból kiűzetett, saját császári seregeivel jött a rabló gyilkos, gyujtogató pártütők segítségére, s nyiltan kimondá: hogy Magyarországot fegyverrel akarja meghódítani s megfosztva nemzeti országos önállásától, mellyel a magyar nemzet egy ezred éven át birt, az ausztriai birodalomba fogja beolvasztani.
És midőn a magyar nemzet magát az ellen védelmezi, mint védelmezi magát a féreg is, ha lábbal tapodtatik: akkor a császári önkények zsoldosai, a magyar nemzet ezredéves országos életének gyilkosai még azon istentelenségre vetemednek, hogy minkét a királyi esküvel szentesített törvények védelmezőit mernek hallatlan szemtelenséggel pártütőknek rágalmazni.*
Az indítékot ennek a kiáltványnak a kiadására talán az a körülmény szolgáltatta, hogy Szemere jan. 15-én kelt jelentésével megküldte Kossuthnak egy kémjének hosszú jelentését Pestről és egy halmaz proklamációt, amelyeket részben Windischgrätz, részben az általa kinevezett császári biztosok bocsátottak ki. Ezek egyikében Windischgrätz jan. 7-én tudatta, hogy a „lázadókat” megfutamítva megszállta a fővárost, kijelentette, hogy működése „egyedül a lázadóknak azon istentelen vétkes merénye ellen van irányozva, kik a hazugság, álnokság és csábítás minden eszközeivel a több, mint nyolcszáz éven át a nemzet javára és dicsőségére fennálló királyi széknek megdöntésére vakmerőn törekedtek”, s felszólította az ország többi részének lakosait, hogy szintén hódoljanak meg a „törvényes királyi hatalom” előtt.
Minket az országgyűlést, s annak kormányzattal megbizott tagjait, kiket a kormány maga hívott fel arra s hittel pecsételt kötelessége szerint hívott fel, hogy az országot s az ország törvényeit a lázadók ellen védelmezzük.
Soha nem halott az embernek fia olly istentelenségeket, mint a minőket a szegény magyar nemzeten elkövetnek.
Ime nézzétek Erdélyt. Ott a császáriak fellázították az oláhokat, hogy irtsák, gyilkolják, pusztítsák a magyar fajt.
Megtették, vérbe lángba borították Erdélyt. A nemzet egy hadsereget küldött oda, a vitéz Bem tábornok vezérlete alatt. Ez a császári pártütőket mindenütt megveri; s győzelme közben, a gyilkos pusztító oláhoknak bűnbocsánatot hirdet. És mi történik? mivel hálálják meg e kegyelmet? a mint a nemzetnek törvényt oltalmazó seregei előbbre nyomulnak diadalmasan, a császári hadvezérek ismét felizgatják a vad oláhokat, hogy rohanják meg a békés magyar falvakat és városokat; és ezek megrohanják, és ölnek, pusztítanak, olly kegyetlenséggel, minőt ember a legvadabb időkben sem hallott soha; megnyúzzák elevenen, megsütik a magyar asszonyokat, gyermeket, rakásra gyilkolják a magyarokat, leégetik lakásaikat és ezen irtózatos vad állatokat a császári hadvezérek kedves híveik gyanánt gyámolítják, s nekik a legistentelenebb vétkekre szabadságlevelet adnak.
És ezen vad canibálok, egyen bérenczei az idegen önkénynek, minket a törvény híveit mernek pártütőknek rágalmazni!
Isten a mennyekben, ki az igazságnak Istene vagy! a te boszuló karod bélyegezze meg az örök ítélet bélyegével azt, a ki vétkes! azt, a ki pártot ütött a királyi eskü, a törvény ellen!
Ha van Isten az egekben, a magyar nemzetnek győzni kell ennyi istentelenség, ennyi hitszegő gaz árúló bűnök ellen.
Azt mondjátok ti istentelen zsoldosai a császári német önkénynek, hogy ti a királyi hatalmat jöttetek fentartani, s békét szerezni ez országban.
Ki bántotta itt a királyi hatalmat? egyetlen egy magyar sem.
Bántották azon pártütők, kikkel ti szövetkeztetek! Bántotta azon udvari összeesküvés, melly a tehetetlen V-dik Ferdinándot hitszegésre kényszerítette, s végre a trónusról lelökte.
Ki zavarta meg a békét Magyarországon? Mi békében éltünk azon törvények oltalma alatt, mellyekre tavaly a király önként megesküdött. – Ti lázítottatok fel minden rablót, gyújtogatót, ti borítottátok vérbe, lángba az országot! – és ti nem pirultatok az örökkévaló Isten előtt a magát védelmező magyart pártütéssel vádolni.
Nem! ennyi istentelenséggel szemközt dühbe kell jönni a báránynak is! s a leggyávább asszonynak is tigrissé kell változni, melly benneteket széttépjen.
Ti most, ha fegyveres csordáitok valamelly falut meglepnek, békét hirdettek! azt mondjátok: nem bántotok senkit.* Természetes! mert ha bántotok most, mikor a nemzet még legyőzve nincs, reátok rohannának a népnek milliói, elseperni benneteket a magyar szent földről, mint a szél elsepri a port.
Az előző jegyzetben említett proklamáció igért „minden jó érzelműeknek személy és vagyon bátorságot és oltalmat”
Ezért hizelegnek a népnek! De a népet nem fogjátok megcsalni. E népnek hazája van, mellyet ti rabigába vertek, nemzetisége, mellyet ti német biztosaitok által elnyomtok; van szabadsága, melly szálka a ti szemeitekben, van vagyona, mellyet ti az austriai adósságok fizetésére akartok kizsákmányolni, van vére, mellyet ti a népek elnyomására akartok felhasználni, és van vallása, melly megiszonyodik a ti istentelenségtek felett.
Az Isten ítélete közelg! Az Isten irgalma legyen veletek. E nemzet nem irgalmazand!!
Két eset adja magát elé a történetek között:
1. Vannak katonatisztek, ki elfogadták a nemzet kezeiből a kitüntetést, a jutalmat, kik megesküdtek az ország alkotmányára, kik költötték e nemzet véres verejtékkel szerzett pénzét és ették annak kenyérét, most pedig azt merik mondani: hogy ők az ország ellenségei ellen a császáriak ellen nem küzdenek.*
Ez a hangulat különösen a bácskai hadsereg tisztikarában volt érezhető s éppen ezekben a napokban robbantott ki olyan súlyos válságot, amely majdnem a bácskai sereg felbomlásához vezetett. (V. ö. az Almássynak adott utasítás utolsóelőtti bekezdésével, 153. l. valamint alább, a 102. és 107. aktákkal, 187. és 199. l.). Lehet, hogy a kiáltvány írásakor már kezében volt Kossuthnak Eszterházy tábornok és Nádossy ezredes lemondólevele is. (L. alább, 102. sz. 187. l.)
Ez becstelenség. Becsületes ember nem játszik esküjével – aki férfiú, az a veszély perczében magát nem húzza hátra.
Ezekre nézve tehát a nemzet nevében rendeltetik s az örökké való Isten szent igazsága nevében parancsoltatik:
a) Külföldi, a ki a magyar nemzet szolgálatában állott ekkorig s ette a nemzet kenyerét, most pedig, midőn az eldöntő harcz következik, gyáván kihúzza magát; ha esküt tesz, hogy a magyar nemzet ellen soha nem harczol, s az ellen sem szóval, sem tettel semmit nem teszen, az ország határaiból szabadon kiutasíttatik, hordja keblében saját lekiismerete fullánkját. De ha esküjét megszegve, a magyar nemzet ellen szavát vagy karját felemeli s megfogatik, halál fia lesz kérlelhetlenül.
b) Ha ellenben belföldi és letette az esküt az alkotmányra, hogy hazáját bármelly ellenség ellen védeni fogja, s most kötelességét teljesíteni gyáván és hűtlenül vonakodik, az honáruló, s katonai törvényszék elibe állíttatik.
2. Vannak emberek, kik amint az ellenség valamelly helyet megszáll, annak kezeiből a zsarnokság szolgálatában hivatalokat fogadnak el: Havas »k. comissair« Pesten.*
Havas József főbíró, Pest városa konzervatív követe a reformországgyűléseken; Szemere küldeménye Havas budapesti császári biztosi proklámációit is tartalmazta. (Havas pesti működésére l. még a Közlöny jan. 18-i tudósítását.)
Babarczy (ismeretes a magyar nemzet előtt)* comissarius Pestmegyében, Fiáth Ferencz Fejérben és így tovább; és Babarczy német vasasok uralma alatt gyűlést tart Pestmegyében, és alispánná teszi Jankovicsot; és némelly tisztviselők kihirdetik, hogy felségsértési büntetés alatt hódolni kell a császárnak stb. stb.
Babarczy Antal volt az 1847/48-i országgyűlésen Somssich Pál mellett az alsótáblán a konzervatívok vezére, Kossuth szenvedélyes harcokat vívott vele. Windischgrätz Pest megye császári biztosává nevezte ki.
A nemzet, az Isten és az igazság nevében pedig kijelenttetik: hogy a ki a haza s törvény ellenségeinek kezéből bár mi megbízást, vagy hivatalt elfogad, az honáruló; s a népnek Isten vagy a haza iránti kötelessége azt, mint honárulót, a nemzet seregei legközelebb fekvő vezérének katonai törvény szerinti büntetés végett átszolgáltatni.
A ki fél, az gyáván meghajolhat a kényszerítés előtt, de hogy tettleges szolgálatot tegyen valaki a haza ellenségeinek, arra kényszeríteni senkit sem lehet; s aki mégis szolgálatot teszen, az vétkés honáruló s mint illyen fog büntettetni, elébb utóbb. Számára Istennél van az irgalom. Emberi törvény előtt nem lehet.
El fognak következni az igazság Istenének segítségével a számadásnak napjai. A törvény és alkotmány nevében figyelmeztetve volt mindenki kötelességére. Magának tulajdonítsa, kit az igazság utólérend.
A magyar nemzeti kormány eddig túl-kegyelmes volt. Az igazságos Isten ezrenkint adá kezébe a fegyveres pártütőket, – a kormány még egyet sem bántott, hanem hadi foglyokul tekintette.
Csordultig* telt az irgalomnak pohara. – A magyar nemzet honárulást tűrni nem fog, honárulókat büntetlenül nem hagyand.
A Közlöny szövegében itt sajtóhiba következtében „csudálatig” van.
Kelt Debreczenben, január 20. 1849.
A honvédelmi bizottmány nevében
Közlöny 1849 január 21. és egykorú nyomtatvány:
O. Lt. 1848/49-i nyomtatványok.
Megjelent Pap D.: Okmánytár II. k. 314 s köv. l.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT