89. Debrecen, 1849 január 19. Kossuth utasításai Torontál megye közönségének a délvidék katonai kiürítésével kapcsolatos teendőkr…

Teljes szövegű keresés

89.
Debrecen, 1849 január 19.
Kossuth utasításai Torontál megye közönségének a délvidék katonai kiürítésével kapcsolatos teendőkről.
A megye közönségének folyó hó 8-áról kelt, de ide csak 18-kán érkezett az iránti kérelmét tartalmazó hivatalos levelére, hogy a haderő kebeléből el ne vonassék, a honvédelmi bizottmány nevében ezennel válaszolom:
Mindazon okokat, mellyeket a megye közönsége a haderőnek kebelébőli el nem vonása mellett felhoz, valamint a kormány teljesen méltányolja: úgy azon roppant veszteségnek, melly seregeinknek onnan elvonulásából békövetkezhetik, nem kevésbé vérző szívvel néz elibe mint az atya, kit a balsors szeretett gyermekei egyikének elvesztésével fenyeget.
És legyen meggyőződve a megye közönsége, mikép ha arról volna szó hogy a kormány azon erővel, mellyet Torontál áldásdús földéről elvonni kénszerül – a hazának más vidékét szándékoznék az ellenség birtokába jutástól megóvni, de sőt egy más vidéket az ellenségtől visszafoglalni, s hazának visszaszerezni is, – a kormány önmagára fogná a mostoha eljárás bűnét kimondani, ha Torontálból emiatt csak egy embert is elvonna.
De a szó nem a körül forog Uraim! a kérdés az: valjon a számos gyermekű atya, midőn egész családjának kiirtásával fenyegettetik, egyik, vagy másik gyermekének védelmére menjen é, vagy összeszedve, öszpontosítva erejét egész családját igyekezzék megmenteni?
Az a kérdés: hogy a kormány minden haderejét összevonja é, hogy a nemzet lételét, a hazát megmentse – vagy egyes seregekre osztva a hazának egyes vidékei védelmében hadja é a felosztott erőt megtöretni s a csekély erővel védett vidékkel együtt a hazát elveszni?
Meg vagyok győződve, hogy Torontál lelkes közönsége át fogja látni a szomorú kéntelenséget, mikép a nemzeti létünk eltiprására törő ellenséget csak úgy győzhetjük le, nemzeti függetlenségünket csak úgy menthetjük meg, ha minden haderőnket összeszedve az ellenség fejét zúzzák szét – át fogja látni, mikép ha a nemzeti lét biztosítva lesz – Torontál is lesz biztosítva. Ellenben ha a haderő öszpontosításának elmulasztása miatt a magyar nemzet elvész – nem lesz, akinek számára Torontál megvédessék.
Hiszem ezen megye közönségének lelkességétől, mikép maga sem kívánná Torontálnak humanisticus szempontbóli vidéki védelmét a nemzet halálának árán megvásárolni.
És azért szomorú, fájó kénytelenség, de a nemzet létele megvédése parancsolja. – A megye kebelében lévő haderőnek el kell vonulni, a Tiszánál összpontosulni s az ellenség főerőjével az élet-halál harczot megvívnia.
Tökéletesen áll, mit a megye közönsége helyzetének a többi tájéktuli különbségre nézve felhoz. Való, hogy ezen megye kebelében nem hadsereg áll hadsereg ellenében, hanem áll különfélekép felbujtogatott phanatizált népfaj a szabadságához ragaszkodó magyar és német nép ellenében.
És épen azért minthogy ez így áll, – került Torontál eddigi megtartása tíz hónapon át a nemzetnek tíz milliójába, került hadseregünk annyi véres harczaiba és az eredmény az, hogy még sincs nyugalom, Torontál még sincs biztosítva a Nemzet számára.
És nem is lehet azon népet, melly Torontált pusztítással fenyegeti, hadsereggel legyőzni – néppel lehet azt csak legyőzni.
Önök magok mondják Uraim, hogy 100 ezren vannak Torontálban magyarok és németek.
Legyenek meggyőződve, mikép ha a 100,000-nyi nép, támaszkodva a megye kebelében volt seregre, vitte volna a lázadók ellen a védelmi háborút ép úgy, mikint a lázadók az irtó háborút vivék tíz hónap óta, egy rácz sem volna Torontálban.
És ennélfogva mindaz, mit a kormány ezidőszerint Torontál megtartására tehet, azon felszóllítás:
Szedje össze a magyar és német szabadságszerető népe Torontálnak erejét – legyen a százezernek csak negyed része az önvédelemre elhatározott – legyen kitűrő és megóvja magát kétségtelenül azon kis ideig, amennyi kell, hogy minden öszpontosított seregeink együtt a nemzet életét s szabad országos existentiáját megmentve – Torontált magát újra védelmük alá vehessék.
Ezen esetre, ha Torontál magyar érzelmű népe ezt megtenni kész, – utásítást adott a kormány Damjanich tábornok úrnak* Versecz táján Maderspach ezredes vezetése alatt egy dandárt hagyni, – úgy azonban, ha az a népnek csatlakozása által annyira erősíttetik, hogy veszélynek kitéve nem lesz.
A Damjanicsnak szóló utasítást l. az előző szám alatt.
Hagyatik tehát egy dandár a megye kebelében gyűjtőmag kövül – ha hisz a megye közönsége jó érzelmű népében annyi lelkesedést, elhatározottságot és kitűrést, miszerint e dandárhoz 20, 25 ezren fognak csatlakozni, ha hiszi, hogy ezen dandár ott maradva a nép habozása által mészárszékre nem lesz állítva – akkor értesítse ez iránt Damjanics tábornok urat – ez a további intézkedéseket utasításaihoz képest megteendi.
Azon szomorú esetben pedig, ha a megye közönségének ekkép ön maga megvédéséhez sem lenne reménye – a megye székhelyének ezennel Szeged városa jeleltetik ki. Vonuljon a megye bizottmánya és tisztikara Szegedre s intézze onnan a megye dolgait – a tisztviselői kar Szegeden az ország pénztárából huzandván eddigi fizetését.
Gondoskodott a kormány arról is, miszerint a Szegedre menekülő egyesek is a lehetőségig némi segélyezést nyerjenek. Egyúttal midőn Torontál megye ideiglenesen Szegeden ütendi fel székhelyét: a megye közönsége még a következőkrőli gondoskodásra is felhivatik:
1. A levéltárból az intabulationalis jegyzőkönyvek s drágább oklevelek Szegedre átteendők.
2. A pénztárak, úgy azoknak kötelezvényei, lajstromai valamint a becskereki, s kikindai pénztárakat illetők is, valamint szintúgy a gymnasialis, kórházi és pupillaris fundusok is szintúgy átteendők.
3. A magyar és német rabok vagy kezességre bocsátandók, vagy katonai szolgálat kötelessége mellett amnistiálandók.
4. A megye insurrectionalis fegyvertárának készletei, ha a nép maga önvédelemre fel nem állana, megmentendők, valamint a magánosoktóli fegyverek is ezen esetben inkább beszedendők, hogysem az ellenség kezébe kerüljenek.
5. Az alispán a körülményekhez képest mindent megtegyen, ami a népfajok közt engesztelésre vezethet.
6. Jermasich Rudolf a felvonuló hadseregnél intendanturai kötelességek vitelére élelmezési biztosul kineveztetik.
Végre nem mulaszthatom el a megye közönségének némi vigasztalásául megjegyezni; mikép ügyeink Erdélyben annyira jó fordulatot vőnék, mikép biztos reményem van, hogy Torontál, bár a haderőnek onnan elvonulása által kis időre az ottani jóérzelmű népnek önvédelmére hagyatik is, – ez oldalról rövid időn a nemzetnek biztosíttatni fog.
Tehát összetartás és kitűrés uraim!
Ha hazánk lesz, mindenünk lesz.
Ez igen nagy munka – ellenségeinknek Istent és embert sértő igaztalansága oda kényszerít bennünket, hogy újon szerezzük meg hazánk szent földét – mikint ezred év előtt az őseink megszerzék.
E munka minden ép kart igénybe vesz – és feltétlen feláldozást kíván.
De amint nagy a feláldozás – olly nagyszerű leend a megmentett, a szabad hazának jutalma is!
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel.
O. Lt. OHB 1849: 667.
Mellette Torontál megye fentemlített hosszú, megrázó tartalmú kérvénye.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem