66. Debrecen, 1848 január 14. Kossuth kiáltványa az ország törvényhatóságaihoz az országgyűlés határozatáról és az ellenséggel sz…

Teljes szövegű keresés

66.
Debrecen, 1848 január 14.
Kossuth kiáltványa az ország törvényhatóságaihoz az országgyűlés határozatáról és az ellenséggel szemben tanúsítandó magatartásról.
Debreczen, január 14-én 1849.
Az országgyűlés, a nemzetet képviselő ezen legtörvényesebb hatóság Debreczenben székel.
Innen teljesítendi a magasztos kötelességet, magyar hazánkat védelmezni az enyészet ellen, mellyel a zsarnokság nyiltan fenyeget. Védelmezni s az igazságos Isten segítségével meg is menteni.
Borúsak édes hazánk körülményei, de nehezebb időket is élt már a magyar; s az nem lehet, hogy ezred éves életét ép akkor veszítse el, midőn a szabadság ifjú életével ajándékozná meg a gondviselés.
E megye közönsége tudja, hogy a magyar nemzet sem fel nem támadt a királyi hatalom ellen, sem új szerzemények végett nem indított háborút.
Horvát, rácz, oláh fellázadt a törvények uralma ellen, miket királyi eskü megszentesített.
A király maga a végett hívta össze az országgyűlést, hogy gondoskodjék fegyveres erőről, s pénzforrásokról ezen lázadás ellen, mellynek kárhoztatását, az országgyűlés megnyitására leküldött királyi levelében, úgy maga mint egész családja nevében nyiltan és határozottan kimondotta.
De mig ezt mondaték, alattomban a leggyalázatosabb gyilkos pártütés szitogattatott; s midőn ezt elég erősnek vélték, hogy a magyar nemzetet semmivé tegyék, akkor rögtön a pártütőket, rablókat, a király kedves híveinek nevezé, királyi tekintélyével melléjök – a pártütőkhöz – állott; a magyar nemzetnek azt mondá, ne merd magadat védelmezni, s a pártütés vezérének kezébe akará adni az ország feletti katonai zsarnok uralmat.
A magyar nemzet csak nem lehetett olly oktalan hogy védelem nélkül nyújtsa nyakát a bárd alá.
Tehát az önfentartás természeti ösztönéből indulva, mellyet Isten még a féregnek is megadott, védelmezé magát. E védelem terén vagyunk még ma is.
Soha az országgyűlés, a legkedvezőbb viszonyok között sem lépett az elbizakodás terére; soha serre mondott többet, mint azt: »védelmezzük a nemzetet pártütés, lázadás, hitszegés ellen.«
És – szégyen gyalázat! ők támadják meg a törvényt, lázadást támasztanak az országban, idegen fegyveres erővel rohanják meg az országot; s még ők merik nemzetünket rágalmazni, hogy a nemzet pártütő. – Borzasztó, hallhatlan istentelenség.
A király leköszönt, s a királyi ház egy mellékágának ivadéka feláll, és azt mondja »én vagyok császár és király« – mind erről a nemzetnek semmit sem szólnak – mintha a magyar nemzet egy birkanyáj volna, mellyet híre tudta nélkül adni venni lehet, tetszés szerint.
Soha még Árpád idejétől, egy király sem mert illyet megkísérteni.
Soha egy szabad, önálló, alkotmányos nemzettel illy botrányos játék nem űzetett.
És az ifjú herczeg, ki magát császár és királynak nevezi, első szavában nem azt mondja: »megtartom az alkukötést, melylyet őseim őseitekkel kötöttenek; megesküszöm törvényeitekre, tegyétek fejemre sz. István koronáját« hanem egyetlen szava, mellyet mondott ez: »nyakatokra küldöm seregeimet, s fegyverrel foglalom el országotokat.«
És mégis az országgyűlés illy körülmények közt sem akará kisérletlenül hagyni a békés kiegyenlítést.
És mit feleltek ajánlatára? letartóztaták emberi s nép jog ellenére az országgyűlés követeit, s Windischgrätz kinyilatkoztatá: hogy »feltétlen megadást követel, elfoglalja katonai erővel az országot, s katonai kormányt hozand be.«
Feltétlen feladás! ez annyi mint nemzeti halál. Mert kimondták az ausztriai minsterek a kremziri országgyűlésen, hogy Magyarországot kitörlendik az önálló nemzetek sarából, s tartomány gyanánt olvasztandják be a szabadság vesztett Ausztriába.
A nemzetgyűlés, mellynek még lételét is tagadni meri a bitor hatalom, ezen iszonyatos elbizakodásra a nemzeti s emberi önérzet indignatiojával felelt.
A zsarnok ellenség nemzetünk halálát kívánja a béke béreül. Ennél nagyobb baj a legroszabb esetben sem érhetne.
És az országgyűlés egy szivvel lélekkel elhatározá: hogy a nemzet védeni fogja hazáját, és országos önállását, életre halálra, míg egy magyar él.
Az igazságos Isten megáldandja a kényszerített önvédelem harczában fegyvereinket.
Budapest elvesztése még nem veszté el a nemzetet.
Az országgyűlés együtt van. 120,000 ember áll fegyverben a hazát megvédeni. Bem tábornok Erdélyben győzelemről győzelemre halad. A nemzet seregei concentráltatnak. A nép hű a hazához, és lelkesült, úgy a Tisza vidékén, mint amott a Dunánál.
Csak kitűrés és hűség a hazához, és Isten nem engedheti, hogy a hitszegő zsarnokság diadalmaskodhassék Magyarország ezredéves nemzeti életén.
Az ország kormánya tehát azon tántoríthatlan meggyőződéssel közli mellékletben e megye közönségével a nemzet képviselőinek határozatát, hogy ezen megyének lelkes közönsége semmit sem fog elmulasztani, mit a nemzeti hűség megkíván.
Ezen nemzeti és hazafiúi kötelesség alapján következők rendeltetnek:
1-ör: A törvényhatóságok netán közeledő, vagy a törvényhatóság területeit megszállott ellenségnek semmi nemű ellátást nyújtani és rendelni nem fognak, sőt úgy a tisztviselő kart, mint a törvényhatóság egyes lakóját eltilthatják, hogy az ellenséges hadseregnek szállásolás, élelemezés, elszállítás tekintetében segédkezet ne nyújtsanak.
Ennek következtében a nemzet iránti hűség kötelességénél fogva mindenki hazafiúi szoros tartozásának ismerje az élelmiszereket és takarmányt az ellenség elől eltakarítani, vagy ha eltakarítani nem tudná, megsemmisíteni. Fontolja meg kiki, hogy a hol arról van szó: miszerint az élelemiszereket vagy eltakarítsa s megsemmisítse, vagy ha ezt nem teszi, az ellenség kezébe fog kerülni, azt a kétkedés által semmi esetre nem menti meg, s csak azt eszközlötte, hogy az ellenség kezébe kerülend. Jobb tehát eltakarítania, jobb megsemmisítenie, mert ekkor az ellenség éhen veszend el, s a nemzet megmentetik; megmentetvén pedig becsületének lekötésével mindenkit biztosít, hogy az ekkint szenvedett károkat kamatostól együtt megtérítendi.
A nép győzhetetlen, ha hazájához hű. Ha semmi mást nem tenne is a nép, mint azon egyet, hogy az ellenségnek az élelmet lehetetlenné tegye, ezen egy dolog is elég arra, hogy a haza megmentessék.
2-or: Különösen megtiltatik pedig, hogy olly helyekre, mellyek az ellenség által elfoglalva tartatnak, élelmi vagy akármi más áruczikkeket bevinni, senki – hon árulási bűn súlya alatt – ne merészeljen; aki ellenkezőleg cselekednék, és az ellenségnek bármiben is segédkezet nyujtana, hadi törvényszék elébe fog állíttatni, és mint honáruló büntettetni.
3-or: A hivatalos, s magány levelezések, vagy bármelly érintkezés az ellenséggel hasonló vétek súly hasonló büntetés terhe alatt a nemzet nevében tilalmaztatik.
Ha valaki az ellenségtől bármelly megbízást, bármelly hivatalt elvállalni merészel, az a törvény oltalmán kívül állónak nyilváníttatik; s azt elfogni, s a legközelebbi rögtönítélő törvényszéknek átszolgáltatni mindenkinek nemcsak joga, de sőt kötelessége. S a végett valamint minden seregparancsnokok, s rendes katonaság és szabad csapatok vezérei vérhatalmi joggal ruháztatnak fel, úgy másrészt minden rendezett tanács rögtönítélő bírósági hatósággal ruháztatik fel.
4. Minden törvényhatóság, mellyet az ellenség megszállott, vagy megszállani készül, ostromállapotban levőnek nyilváníttatik; s a törvényhatóságoknak hazafiúi kötelességökké tétetik, szabad csapatokat alkotni, népfelkelést organisálni; s úgy a szabad csapatokat, mint a népfelkelést, a legközelebb működő nemzeti seregek vezérének, vagy várak parancsnokának utasításai szerint a haza védelmébeni közredolgozására alkalmazni.
5. Minden törvényhatóság a közadót s a haza védelmére áldozott magánajánlatokat, akármineműek legyenek, vagy a mennyiben helyzetök s összeköttetésük engedi, az ország központi pénztárába Debreczenbe, vagy pedig a közelében működő tábori kormánybiztos kezeibe, avagy pedig vidéki közelség szerint Munkács, Nagyvárad, Szeged, Eszék, Pétervárad, Komárom, Lipótvár s az ország kezeiben levő más akármelly erősség parancsnokságához szolgáltassák be; az álladalom mindennemű javait pedig hasonló módon biztosítsák.
6. Az ellenség minden mozdulatait a legéberebb figyelemmel kísértetve, annak minden lépéseiről az ország kormányát s a vidékükbeli nemzeti seregek vezéreit s várparancsnokait tudósíttassák; s az ellenségnek előőreit, kisebb csapatait, a nép legyőzhetlen erejével megtámadtatva, előhaladását az utak, hidak, átjárások akadályozásával nehezítve, annak előrenyomulását vagy concentratióját minden módon gátolják.
7. A törvényhatóságok állítsák ki még hátralévő ujonczaikat, részint a Királyhágón túliakat Bem tábornok úr rendelkezése alá, a Tiszán innenieket részint a miskolcz-tokaji táborba, részint Debreczenbe; a tiszántúliakat Debreczenbe, Nagyváradra, Aradra, vagy Szegedre, a Dunán innenieket Szegedre, Komáromba vagy az ott táborozó nemzeti hadsereghez, a Dunántúl táborozó seregvezérnek rendelkezése alá bocsássák.
Ezek a kormánynak részletes utasításai, mellyekhez általában azon figyelmeztetés járul, eszközöljék: hogy a népnek méltó haragja Isten boszuja gyanánt szállongja körül az ellenséget; a kormánybiztosok és csapatvezérek folytassák működéseiket, a megye közönsége a nemzet becsületének lekötése mellett biztosítson kárpótlást minden kárért, mellyet akár egyesek, akár egész községek hazafiúi hűségők miatt szenvedhetnek, és tartsák fel kebleikben és ápolják a hazaszeretet szent érzelmeit, és ha mindenki kötelességét teljesíti, az ellenség ephemer előnyomulása nem veend tartós diadalt hazánk szent szabadságán.
A kormány elvárja, hogy e megye közönsége biztos futárok által fentartandja a kormánynyal a folytonos hivatalos érintkezést.
Kelt Debreczenben.
Az országos honvédelmi bizottmány nevében
Kossuth Lajos elnök.
Közlöny. 1849 január 18. és egykorú nyomtatvány:
O. Lt. 1848/49-i nyomtatványok.
Megjelent Pap Dénes: Okmánytár
Magyarország függetlenségi harcának történetéhez, II. k. Pest, 1869, 305. l.
Ezt a felhívást – amely az OHB iktatókönyvében 439. sz. alatt szerepel, de fogalmazványa hiányzik – a képviselőház előző napi határozataival együtt küldték meg az összes seregparancsnokoknak, Beőthy kormánybiztosnak, a megyéknek és a városoknak azzal, hogy minden parancsnok és hatóság munkáljon erélyesen közre a benne foglaltak megvalósításában. (A kísérősorok fogalmazványait l. OHB 1849: 438. sz. alatt. Az egykorú nyomtatványhoz folytatólagósan hozzá vannak nyomtatva a képviselőház jan. 13-i ülésének jegyzőkönyvéből a 777., 778. és 779. pontok s a szövegben »megye« helyett »hatóság« szerepel a megfelelő helyeken.)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT