524. Debrecen, 1849 április 14. A képviselőház történelmi ülése: Kossuth beszámolója a diadalmas felszabadító harcokról, indítván…

Teljes szövegű keresés

524.
Debrecen, 1849 április 14.
A képviselőház történelmi ülése: Kossuth beszámolója a diadalmas felszabadító harcokról, indítványa a habsburg-lotharingiai háznak a magyar tróntól való megfosztására és felelős minisztérium létesítésére. Kossuth kormányzó elnökké választása.
Kossuth április 12-én érkezett vissza a táborból Debrecenbe s még aznap este döntő jellegű tanácskozást folytatott a Honvédelmi Bizottmány tagjaival. Másnapra zárt ülésre hívta össze a képviselőházat, hogy a katonai sikerek politikai következményeként felszólítsa a nemzet képviselőit, adjanak méltó választ a márc. 4-i jogfosztó császári »alkotmányiratra«, mondják ki Magyarország függetlenségét és száműzzék Magyarország trónjáról a habsburg-lotharingiai házat. A zárt ülésen az indítvány lényegét az egész ház elfogadta, az időszerűségét azonban számos békepárti képviselő igyekezett vitatni. A többség döntése azonban az lett, hogy a következő napon nyilvános ülésben kimondják a nagyfontosságú határozatot.*
Kiadványunk jellegénél fogva nem térhetünk itt ki a függetlenségi nyilatkozat politikai hátterének, előkészítésének, létrejöttének sokat vitatott kérdéseire. A gazdag irodalomból – Mód A. i. műve, Révai József fejtegetései (Marxizmus, népiesség, magyarság 141. s köv. l., és Varga Z. A trónfosztás (A Szabadságharc fővárosa Debrecen c. kötetben) és Az államforma és kormányforma kérdése a trónfosztás után (Századok 1949. évf.) c. értekezései mellett – elsősorban Révész Imre tanulmányára utaljuk az olvasót, (Kossuth és a függetlenségi nyilatkozat. Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára. Bp. 1952. I. k. 409. s köv. l.) amely a kérdés elvi tisztázása mellett jó eligazodást nyujt a vélemények sokféle árnyalatát tükröző irodalomban is.
Másnap délelőtt 11 órakor, a református kollégium nagytermében, Almássy Pál elnöklete alatt megkezdődött a képviselőház történelmi ülése:
Jegyzőkönyv hitelesítése után;
Drágos János: Képviselők! A mai nap, úgy hiszem sokkal fontosabb, mintsem hogy annak jelentőségét kiemelni szükséges ne lenne. (Közbeszólások.) A mai ülés sokkal ünnepélyesebb, sokkal nagyszerűbb, mintsem hogy azt illy kis körben tartsuk meg, hol kevesen férnek el. A dolog jelentősége tehát igényelvén, hogy a képviselőház a tárgyhoz méltó komolysággal intézkedjék, hogy lárma és tolakodás a teremnek szűk köre miatt ne történjék, miután a nép nagyobb része a nagytemplomban van, kivánom határozatilag kimondatni, hogy a mai ülés ott tartassék.
Elnök; Ha a képviselőház kivánja, általmehetünk. (Maradjunk!) A mai ülés tárgyát kormányelnök úr fogja előadni, tehát bevárjuk őt. (Szünet.)
Kossuth kormányelnök megérkezvén,
Besze János: Képviselők! A nagytemplomban több ezer ember van. Amik a mai ülésben mondatni fognak, ájtatos érzelemmel sovárogja hallani a nép, mellynek képviselői vagyunk; ami ma itt történik, kivánatos, hogy minél több szájról szájra hangozzék szerte az országba; itt alig vagyunk egy pár százan, a karzatok üresek, odaát pedig a nagy templomban ezerek várakoznak. Felszólítom tehát a képviselőket, menjünk által, és hirdessük a valót ezerek s ezerek előtt. (Helyeslés.)
Elnök; A ház kivánsága következtében a mai ülést a reform. nagytemplomba teszem által.
A képviselőház tagjai a nagy templomba átmenvén,
Elnök: A ház tisztviselőit felszólítom, hogy azon padokat, mellyek itt előtől végig vonulnak, üritsék ki a képviselő urak számára, míg ez nem történik, az ülést nem fogom megtartani; képviselő urakat pedig kérem, hogy mindannyian kijelölt helyeikre vonulni méltóztassanak. (Megtörtént.) És most az ülést megnyitván, felszólítom a hallgatóságot, hogy a tárgy komolyságához képest, mely a kormányelnök úr által indítványoztatni fog, illő és kellő csendben lenni sziveskedjék, aminek megtartására, amint kellend, bizonyosan intézkedni fogok. Már most kérem kormányelnök urat, méltóztassék előadni indítványát.
Kossuth Lajos: Részemről is csendet vagyok bátor kérni, mert e templom nagy, s én kissé rekedt vagyok, mellem fáj; nem fognak érteni különben.
Hazám lépviselői! Méltóztattak velem parancsolni, hogy amikor szükségét látom, a táborba menjek; voltam legközelebb, – s onnan visszaérkezvén, kötelességemnek ismerem, habár nem újak azok, minthogy már a honvédelmi bizottmány által közhírré vannak téve, itt a t. képviselőház előtt nyilvános ülésben hivatalosan megemlíteni egy pár szóval hadjáratunknak eddigi eredményeit.
Vetter altábornagy úr, ki a magyarországi hadseregek fővezérévé lőn kinevezve, mindjárt Tiszafüreden meghülés következtében veszélyesen, legalább súlyosan megbetegedvén, a magyar seregeknek ideiglenes fővezérletéről intézkednem szükséges vala; mert bármennyire fájlaltuk is a tisztelt férfiúnak betegségét, de úgy vélekedtem, hogy amiatt a hadi munkálatokban fennakadást engedni nem lehet az ország kára nélkül; s azért az egyesült hadseregnek, melly Görgei, Damjanits, Klapka és Aulich tábornokok hadseregének osztályaiból állott, fővezérletét ott a seregnél jelenlevő tábornokok rangbani legidősbbikére, Görgei tábornokra bíztam, és szerencsésnek tartom magamat jelenthetni a t. képviselőház előtt, hogy a nevezett fővezér és a többi vezérek között, valamint az ügy lelkétől, a hazának szent szeretetétől általihletett lelkesülés, úgy kölcsönös legjobb egyetértés, és a munkálatokban ezáltal biztosított öszhangzás a legjobb siker, mellynek előmozdításában személyes jelenlétemmel is részt vehettem: a legörvendetesebb esemény, a mellyet tudathatok örömmel a t. képviselőházzal. (Tetszés.) Átalában a magyar hadsereg lelkesülve van; annak utolsó tagjait is által hatotta az ügy szentségére, s az isteni gondviselésnek erre alapított biztos oltalmazó reményére fektetett meggyőződése a győzelemnek; s amelly sereg igaz ügyében, hazája mellett, Istenben és vitéz karjaiban bízva, a győzelemnek biztos hitével megyen az ütközetbe, az nem féli a halált, az a neki kijelölt pontot elfoglalja bizonyosan; és én láttam örömmel vérzeni el sokakat, kiknek még dülőfélben is utósó szavuk az volt: »Éljen a haza!« – Illy auspiciumok között, illy vezérek által, illy lelkesült hadsereg folytatván a maga munkálódását az ellenség ellenében, melly Galga völgyén Mácsától mintegy Fémszarúig erős, megerősített állomást vőn, két úton folytattattak a munkálatok: az egyik hadsereg a Gyöngyös-hatvani úton ment előre, a többi hadsereg-osztályok Jászberénynek kerülve, ott egyesültek, s a Zagyva és Tarna vizeni hidon általléptek, – s ezáltal az ellenségnek oldalába jutottak szemközt Hatvannál. – Görgei mint fővezér a maga hadosztályának közvetlen parancsnokságát Gáspár akkori ezredesre bízván, – Gáspár megütközött az ellenséggel Hatvannál, és annak elbizakodott vezérét Schlicket, ki magához hivatta volt embereit ebédre épen neve napján azon biztatással, hogy egyszersmind egy kis magyar nyúlkergetést fognak majd látni, diadalmasan meg- és visszaverte, és Hatvant ostrommal foglalta el; melly tette által eddig is tapasztalt vitézségén kívül, hadvezéri képességét bebizonyítván, és különben is a hadseregben az ezredeseknek egyik legidősbje lévén, a reámbízott hatalomnál fogva őt tábornoknak neveztem ki. (Helyes.) A többi seregek Jászberény felé mozdulván elő, legelőször találkoztak az ellenséggel Tápió-Bicskénél Jellasich vezérlete alatt, és a positiónak minden kedvezőtlensége mellett is, valamint szinte azon kis tévedés mellett, hogy a hirek, mellyek érkeztek, a falut üresnek mondották, míg az a keritések mögött erős hadseregekkel a legjobb állásban meg volt rakva, s ezáltal a legelől nyomult seregeink pillanatig hátrálni voltak kénytelenek: a vezéreknek bátorítása és új vitéz zászlóaljaknak, különösen a 3-ik és 9-ik és az ezelőtt úgynevezett Schwarzenberg ezred 3-ik zászlóaljának megérkezése, s a csatábani részvéte által a csata a legdiadalmasabban végződött, és Jellasichnak egyesülve volt, mintegy 18 ezernyi serege tökéletesen meg- és visszaveretett! A visszavert sereg Kóka felé vette visszavonulását azon czélból hogy a Windischgraetz személyes vezérlete alatt és Schlick alatt levő sereggel egyesüljön, az írtózatos, és csaknem bevehetetlennek látszó positiókon, mellyek Pestmegye azon részén, Isaszeg vidékén vannak. Kókától kezdve Gödöllőig; és csakugyan Isaszegnél, a legnehezebb positiókban, hol a lovasság erejét tökéletesen kifejteni nem is lehetett, ott, ahol a batteriákkal keresztülkasul megrakott erdős dombokat nyílt védtelen mellel, szuronyszegezve kellett bevenni: vitéz hadseregünk az ellenség összes, egyesített erejét, Windischgraetz, Schlick és Jellasich személyes vezérleteik alatt a legdicsőségesebben megverték. (Éljen!) És e nehéz positiók elfoglaltatván, mikor egyszersmind combinative a hatvani útról Gáspár tábornok a maga hadosztályával előrenyomult, Gödöllőt, a főhadiszállást az ellenség által kiüríttetni kényszerítette úgy, hogy már Gödöllő maga ütközet nélkül vétetett be; és én a szabadságot védelmező Isten fiának feltámadási ünnepén estve azon ágyba fektettem le fáradt fejemet, mellyből reggel huszáraink Windischgraetzet kiriasztották. (Tetszés.) Innen folytatván további működéseiket vezéreink, nyomban, mindjárt Kerepest, Czinkotát seregünk megszállotta; míg egy másik hadosztály a szolnoki vasútvonalon előnyomulva, azt mindenütt a nemzet hatalmába vette, és akkor Monorig, Üllőig előrenyomult; seregünknek jobbszárnya pedig Váczig terjedt el. A fővárosba nyomban minden haladék nélkül bemenni a legkisebb nehézség sem volt volna, mert egyrészről seregeink a folytonos három-négyszeri győzelem által még inkább fellelkesülve, és a győzelem reményeiben megedzve, más részről pedig a legerősebb positióiból kivert ellenség folytonos fárasztó marschok és hátrálások által üzetve, és moralis erejében depotencirozva – úgy állott egymásnak ellenében a két hadsereg, hogy legkisebbé sem lehetett volna kételkedni azon, hogy Pestre nyomban bemehetünk. Azonban én, és a vezérek számbavettük a körülményeket: ha az országnak kára, s nagy időveszteség nélkül a fővárost Budavár fokáróli veszélyétől, kárától és szenvedéseitől megmenteni lehet, ha egyszersmind meg lehet kímélni vitéz honvédeink becses vérét, amelly kiontandó vala, ha Budavára Pestről ostromoltatik: abban állapodtunk meg, hogy ollymódon intéztessenek a hadi munkálatok, miszerint, ha Isten igazságos fegyvereinknek kedvez, kevés napok alatt a főváros anélkül, hogy ágyúztatásnak volt volna kitéve, és kevesebb véráldozattal kerülhessen vissza a magyar nemzetnek birtokába, azon magyar nemzet birtokába, melly nemcsak a fővárosban él ugyan, mert nincs hely az országban, melly magát a magyar nemzetnek mondhatná úgy, mint az ország maga összesen, de a melly mindenesetre egy igen drága, egy igen becses kincse Magyarországnak.
E szerint intéztetvén a hadimunkálatok, s az ellenség látván Vácz felé nyomulásunkat, arra szinte erőt küldött, és ápr. 10-kén Damjanics tábornok és vezér, a Götz tábornok vezérlete alatti ellenséges sereget megverte, és Váczot ostrommal bevette, maga Götz az ellenséges vezér halálosan megsebesítve fogságunkba kerülvén.
Méltóztassanak megengedni a tisztelt képviselő urak, hogy a hadi munkálatoknak további tervezetét nyilvánossá ne tegyem, amíg függőben, míg kivitel alatt vannak, csak annyit mondok tehát: miként, valószínű lévén több adatoknál fogva az ellenségnek azon szándéka, hogy, ha már seregeink által megveretnék is, legalább egy pár nagy tekintetű és fontosságú erős pontot biztosítson egy ideig magának Magyarországon, hogy onnan azután, ha mindent elvesztett, szőhesse ismeretes ármányainak fonalát, és annak birtokából intézhesse cselszövényeit arra, hogy a magyar nemzet essék megint vissza régi nagylelkűsége hibájába, miszerint annyiszor megcsalatva, nemzeti életének legbecsesebb erejében annyiszor megtámadtatva – ha kényszerítve volt is fegyvert fogni nemzeti léteért, le nem igáztatott ugyan soha az ellenség fegyvere által igazságos harczában, de mindig elvesztette harczának gyümölcsét túlfeszített nagylelkűsége által. (Igaz !)
Más részről tudva van a tisztelt képviselőház előtt, miként Perczel tábornoknak a bácsi hadsereg vezérletére lett kiküldetése az általa eddig kivívott dicsőséges eredmények által annyira biztosítva, annyira igazolva van, hogy azt kell mondani, mikép az ő oda való kiküldetése egyike volt azon szerencsés húzásoknak a sors úrnájából, mellyek körül a nemzet szabadságának megszerzése s biztosítása forog. (Igaz! Éljen Perczel!) Pétervárad, melly már már Eszék sorsával volt az ellenség ármányai következtében fenyegetve,* megmentve, biztosítva lőn. Szent-Tamás, melly a magyarnak annyi haszontalanul elpazarolt nemes vérébe került, mert az ott folyni kész nemes vért árulók vették volt körül, Perczel tábornok által bevéve, s az ellenség a római sánczokból is, honnan a magyar és német falvak porrá égetve pusztítattak, s azon legszebb vidéken Magyarországnak a békés és iparos magyar faj földönfutó koldussá tétetett volt, ostrommal kikergetve, s maga az egész Csajkás-kerület is már a törvénynek s magyar hatalomnak meghódolt.* – Meg vannak téve az intézkedések, hogy Bánátra nézve legközelébb hasonló biztos sikerrel történjék meg az, a mi e nemzetnek érdekében van, s Bánát az ellenségtől szintúgy kitisztítva s a nemzetnek visszaszerezve legyen.*
Eszéknek árulás által történt elvesztésére l. az 522. l. 2. jegyzetét.
Perczel – miután ápr. 8-án a római sáncok bevételét jelentette – ápr. 9-én újabb jelentésben közölte, hogy »a goszpodincei ostrom diadalmas bevégeztével a megrémült csajkás kerület is sietett magát megadni«. (OHB 1849: 5513. sz.)
V. ö. Kossuth Bemnek, ápr. 12-én írt levelével, 519. sz. alatt, 866. s köv. l.
Meglehet tisztelt képviselőház, hogy az ellenség nem elégelve meg azon szenvedéseket, miket a nemzet nyakára eddig hárított, új meg új invasiokkal fogja megkísérteni megölni a magyar nemzetet: de legyen nyugodt a nemzet, mert ha leéltük a mult idők nehéz napjait, a midőn bennünket az ellenség kész hatalma, a saját kebelünkben bújtogatott pártütéssel, fegyvertelenül, készületlenül, erő, pénz, katona, fegyver, lőszer, puskapor, ágyú és minden nélkül talált, a mivel egy nemzet magát az igazságtalanul megtámadó ellen védelmezheti, s mégis most ápril havában úgy állunk, a mint elmondani szerencsém volt: tehát hiszem a magyar nemzetről, hogy nem lehet többé olly gyáva, miszerint arra, ami még hátra van, ha tízszeres erővel akarnának is reánk rohanni, megmérkőzni elhatározott ne legyen, s elhatározott annyival inkább, mennyivel bizonyosabb, hogy már most készületlenek nem vagyunk, s ha imitt-amott sorainkban megritkultunk is, de legyen áldva az Isten érette, meg is tisztultunk. (Úgy van!)
A kormány kötelessége szerint, gyámolítva a tisztelt képviselőháznak rendíthetlenül elhatározott resignativus hazaszeretete által s gyámolítva a népnek magasztos hazaszeretete által, mellynek tanuja valék utamban mindenütt, de mellyet olly magas fokon nem találtam mégis sehol, mint épen azon vidékeken, mellyek az ellenség nyomását érezték volt, – a kormány, mondom, mindezektől gyámolítva, nem fog semmit elmulasztani, hogy ha új meg új ellenség fenyegetné is az országot, azzal is diadalmasan megmérközhessünk, és én nem csak a szívnek* szent hitével, hanem az észnek meggyőződésével mondom: elérkezett a percz, midőn Magyarországnak szabaddá, függetlenné kell lennie, – elérkezett a percz, midőn Magyarországnak, s különösen a nemzet képviselőinek kötelessége, Isten, a világ, Európa és a nép előtt kimondani, hogy szabadok, függetlenek lenni akarunk! (Leírhatlan lelkesedés, éljenzés és tapsolás.)
Itt az összes kiadványok a hitnek szent hitével-t írnak, logikailag azonban csak a fenti szöveg lehet a helyes. (V. ö. Révész I. fejtegetéseivel, i. h. 428. l.)
Uraim! ha én visszaemlékezem azokra, amik épen most egy esztendeje történtek, és amik közt az isteni gondviselésnek kiszámíthatlan rendelete szerint én magam is az események által a szerénység porából, mellyet örömest vallottam magaménak, kiemelve, némi tevékeny részt vevék: ha visszaemlékezem azon hűségre, mellyel az idők viszontagságai alatt iparkodtam az austriai háznak tronusát megtartani segíteni; s ha végig tekintem az árulást, hitszegést, ha végignézem azon hálátlanságot, mellyel ezen indulat, – melly indulata keblemnek közös volt a nemzet összeségével, – az austriai ház által viszonoztatott: talán mentve volnék Isten és emberek előtt, ha személyes bosszúval, s a szenvedélynek némileg felingerült hangjával mondanám azt, hogy velem rendelkezhetik Isten akármint ez életben, bocsáthat rám szenvedést, bocsáthatja reám a vérpadot, bocsáthatja reám a bürökpoharat, vagy a száműzést de egyebet nem bocsáthat reám soha, azt nem, hogy én valaha az austriai háznak alattvalója legyek. (Általános tetszés, közlelkesedés!) Azt nem bocsáthatja reám Isten sem, mert az embernek, ki el van határozva valamire, bár lánczokba szoríttatnának minden tagjai, mindig marad elég ereje meghalni tudni, ha máskép nem mentheti meg magát. (Roppant hatás.) Hanem Uraim! én mint egyike a nemzet azon képviselőinek, kiket a nép bizalma e nehéz időkben meghívott arra, hogy Magyarországot először megmentsék, azután újjáteremtsék, s tegyék jövendőjét szabaddá, naggyá, dicsővé, – én mint a nemzet képviselője, a személyes ingerültség, a személyes indulat és szenvedély minden gondolatát esküm szerinti kötelességemnél fogva keblemből a nemzet nagy kérdéseinek megítélésénél száműzni kötelesnek vallom magamat: azért mindezt mellőzve, higgadtan, szárazon, nem akarva szólni az indulatokhoz, veszem fel röviden az eseményeket, mint előttünk állanak.
Az 1848-ki törvények erős meggyőződésem szerint, Magyarországon nem revolutio szüleménye. Az 1848-ki törvényekkel a magyar nemzet nem tett revolutiót, nem volt az semmi egyéb, mint biztosítása azon jogoknak, mellyek papiroson, és ha királyok esküje a papiros malasztjánál több volt volna, a királyok esküjében s a velök kötött alkukötésekben mindig sajátunk volt Isten s világ előtt. Törvényeinkben ki volt mondva, hogy Magyarország szabad és független, és semmi más nemzetnek alávetve nincs*; még az is, hogy a király távollétében a királyi hatalom nagy részének gyakorlata a nádorra, mint helytartóra bizatott az új törvények által, nem új s nem ismeretlen szerzemény történetünkben, mert a nádor ezer év óta mindig a királyok helytartója volt, s más változás nem történt a dologban, mint csupán az, hogy amelly szabadságot, függetlenséget, s önállást ennek előtte a kormányszékek, s különösen a magyar királyi úgynevezett helytartótanács törvény szerint fentartani köteles lett volna, ezen törvényeknek fentartása, végrehajtása s biztosítása ministerekre, nem pedig egy collegialis tanácsra bizatott. Ez volt az egész változás, aminő változásokat azok, kik a magyar historiát ismerik, többeket fognak feltalálni; mert hiszen maga a helytartótanács is nem olly régi institutio, a mint században hozatott be csak.* Hanem azon magában csekély változás, hogy az igazgatóságok helyett igazgatók, s a tanácsnokok gyűlése helyett ministerek állíttattak, az országnak mégis egy nagy szerzemény volt, azon szerzemény t. i., melly által egyes emberek személyes felelőssége alá valának helyezve a törvények, s a nemzetnek azon jogai, mellyeket a collegiumok, a collegialis administratiók nem őriztek meg, mert testület magában véve, személyes felelősséggel praxisban nem bír; hanem épen az, hogy a ministerialis kormányzat által a nemzetnek jogai, mellyekhez tartozott, hogy a népnek vérével s pénzével az austriai ház s bécsi tanácsnokai kényök kedvök szerint ne rendelkezhessenek, mondom, épen ezen ministeri felelősség, melly azon jogokat biztosítandó vala, azt ragadta ki az austriai zsarnok hatalomnak kezéből, mit mindeneknél nagyobbra becsült, t. i. az önkényes uralkodás lehetőségét az országon, s a hatalmat, hogy a magyar nép vérével nem saját hazánk javára, megmentésére, hanem önkényes czéljaira kénye kedve szerint disponálhasson. S e szándékát valósította is 300 éven át; mert ha látjuk, hogy Isten a jólétnek s boldogságnak minő elemeit adta e földnek; ha látjuk, mennyi erő, pénz, egészséges, ifjú erő van e népben, s végig nézünk az országon: keserves fájdalommal kell elmerülni az embernek a mult előtt, milly borzasztó végzet volt az, hogy a boldogság annyi elemeivel, e jobb sorsra érdemes népnek olly szegény, olly nyomorultnak kellett lennie, mert vérének az önkény támogatására, idegen nemzetek rabigába fűzése végett kellett omlani, s keserves véres verejtékének az austriai udvar végetlen, s a népek szabadságával ellenkező szükségeinek fedezésére kellett fordíttatni. (Igaz!) Azt pedig nem lehetett megengedni, hogy nálunk fejlődjék ki az erős vagyonosság, mert féltek, hogyha majd vagyonosabbak leszünk, nem fogunk akarni szolgák lenni. Ez a 848-ki törvényeknek, nem mondom historiája, hanem belső lényege. Ezen törvényekre esküdött meg a király, V-ik Ferdinánd, de alig mondotta ki azt, hogy megtartom, s mások által megtartatom: már nevezett Horvátországba egy bánt a még akkor egészen meg nem alakított ministerium befolyása nélkül* azon megbízással, kezdjen Horvátországban lázadást, pártütést a magyar nemzet ellen; s csakhamar elkövetkezett a ráczoknak fellázadása, amelly annyi borzasztóságokkal volt összekötve, minőket alig ismer az újabb korban a historia. S a király és az ő házának tagjai az egyik nyilatkozványt a másik után küldötték, hogy ekint s akint roszalják a pártütést, hogy parancsolják, térjenek vissza a törvény s magyar ministerium iránti engedelmességre; s míg minekünk jó bolondoknak, kik a ministeriumban valánk akoron, e port szemünkbe szórták; míg mi lehetetlennek hittük az árulás azon nemét, hogy midőn egy király s annak családja kárhoztat valamit s bünnek mond, azt a bűnt tettekben minden hatalmával gyámolítsa: addig azon pártütőknek küldöttek fegyvert, bíztatták csókokkal, küldöttek pénzt, küldöttek austriai tiszteket, szóval mindent a magyar nemzet elleni háborúnak folytatására, miszerint a nemzet ereje önmaga keblében szerteszaggatva leendvén, ő aztán a maga császári seregével, mint a gyenge bárányra lecsapó sas, egyszerre semmivé tehesse e nemzetet! S e képmutatás annyira ment, hogy Önöket magukat uraim, tisztelt képviselők, azon király avégett hívta össze, hogy teremtsenek katonai erőt s pénzerőt a kormánynak avégett, hogy azon lázadást s pártütést, mellyet ő s királyi családja, leghatározottabban kárhoztatott, minél előbb legyőzzék, s Magyarországban a békét s a királyi esküvel szentesített törvények tekintélyét helyreállítsák, s ez az alapja Önök együttlétének: – de míg minket evégett együvéhittak, csak azt lesték, hogy érkezzék meg az idő, midőn biztosan betörhet Jellacsics az országba, s nyomban a császári ótalom nyílt paizsa alá vette őt az austriai ház, a pártütő kedves emberré vált, sőt annak, kit honárulónak bélyegzett egynéhány nappal előbb, kezébe akarta letenni a Magyarország feletti hatalmat, s a magyar polgárok élete s vagyona feletti önkénytes zsarnokoskodhatást. Mert azt gondolá, hogy ha mi a ráczokkal nem tudunk elkészülni Szent-Tamásnál az ott fenforgott árulások miatt: a betört Jellacsicscsal annál kevesebbé fogunk megmérkőzhetni; mert nekünk minden kísérteteken keresztül kellett menni, s így keresztül mentünk saját hazánk fiai árulásának kísértetein is, s maga azon vezér, kit a Drávához küldénk, hogy őrizze a magyar határt, már akkor czimborált az ellenséggel, valamint most nyíltan küzd ellenünk, ha ugyan valahol meg nem lövetett.* (Nevetés.) Bizott tehát az austriai hitszegés abban, hogy a magyar hadseregek romjai, mellyek az országon imitt amott tengődtek volt, az armádia egységének eszméjét magosabbra becsülendik, mint a haza szeretetét, és nem fognak a sárga fekete zászlók ellen küzdeni, mellyek alatt küzdöttek sokáig, és ha személyes bátorság s vitézség a dicső tettek sorába tartoznak, küzdöttek dicsőségesen, de fájdalom küzdöttek gyakran a szabadság ellen! Azonban e számításában megcsalatkozott az austriai ház. A készületlen nép tömegestül állott fel, s 10–12 ezrével fogta el a fegyveres ellenséget, s míg Jellacsics csaknem Buda alá vonult, már a sukorói partokon annyi ereje volt a magyarnak, hogy ezen erő által az ellenség megveretve, fegyverszünetet volt kénytelen koldulni, amit nagylelkűen megadánk neki, s amit ő hitszegően megtört, s minden fegyverszünetnek azon feltétele ellenére, miszerint mind a két sereg előbbi positiójában szokott maradni, úgynevezett Flankenbewegunggal kiszökött Bécs felé, seregeink utána mentek; bár sebesebben nyomultak volna utána! De Austriában, nem csak le nem fegyvereztetett Jellacsics, sőt inkább seregei Bécs szabadságának leigázására felhasználtatván, levetették nyiltan az álarczot, maga a császári fővezér, császári seregekkel jött Magyarországba azon pártütést nemcsak védeni és oltalmazni, mellyet maga a császári ház szítogatott, hanem Magyarország leigázását be is végezni, s megindította seregeit minden szomszéd austriai tartományokból s fellázasztott minden szenvedélyt, vadságot, embertelenséget, mi csak az országban feltalálható volt. S miután annyi erő ellenében akkor még készületlenek lévén, a fővárost megtartani nem tudtuk, hatalmában elbizakodván végre annyira ment, hogy Magyarországnak nemzeti lételét eltörlöttnek s a magyar nemzetet a nemzetek sorából kitörlöttnek nyilatkoztatta ki martius 6-iki manifestumában. De mielőtt ezt tette volna, egy oly bűnt is követett el, mellynél nagyobbat sehol a népek nem ismernek, azt t. i. hogy saját ügye mellett, saját alattvalói ellen egy idegen hatalomnak, az orosznak fegyveres segítségét használta fel a népnek legyilkolására: s midőn a magyar nemzetnek status életét eltörlöttnek mondotta ki, egyszersmind hazánknak területi épségét eldarabolá. Erdélyt, melly sokáig tőlünk elszakadva volt, de végre, Istennek hála, a két nemzet közös egyetértésével, s az akkori királynak hozzájárulásával visszacsatoltatott, a magyarnak keblétől elszakította, sőt Erdélyben is a Szászföldet közvetlen az austriai birodalomnak kiegészítő tartománya gyanánt nyilatkoztatta. A magyar koronától Horvátországot és Slavoniát elszakította, s Magyarországban rácz vajdaságot alakítván, Magyarországtól külön testté változtatta.* – Ezek szárazan a tények, s merényletek, mellyek ellenünk elkövetettek. Már most kérdem én lehető-e az, hogy valaha legkisebb pietással viseltessék a nép egy ollyan uralkodóház iránt, melly a multaknak sok bűnei után legközelébb ellenünk mindezeket követte el. Én ezt Uraim, lehetetlennek tartom. (Általános felkiáltás: Úgy van!) S azon véleményben vagyok, ha valaha még ezen ház Magyarország fölött uralkodnék, nem találkozhatnék bíró az országban, ki a gyilkost, a rablót, a tolvajt, a gyujtogatót büntetni merje, midőn a trónuson ül a rabló, gyújtogató, gyilkos, és tolvaj. (Közhelyeslés.) Az austriai háznak Magyarország trónusán ülése nemcsak a jobbérzésnek, de az erkölcsiségnek szertetiprása volna az ember keblében. (Igaz!) S el kellene bomlani a moral minden kötelékének, melly a statusban az országot összetartja, s Magyarországnak rablók és haramiák országává kellene változni. Ennek kitenni egy országot nem szabad, ennek kitenni a nemzetet a legnagyobb bűn volna, melly nemcsak határos az öngyilkolással, hanem mondhatni öngyilkolás! És kérdem én, ha olly méltányosok és mérséklettek valánk, hogy nem léptünk ki a forradalmi térre, hanem védelmeztük magunkat az igazságtalan megtámadás ellen, s védelmünknél közbejön minden, ami egy nemzet ellen bűn lehet, magának a nemzetnek az élők sorábóli kitörlése merénylete is, kérdem én, ha ezeknek ellenében a nép erejének érzetére felébredett, nem tartozunk e mi a magyar szabadságharczban elhunyt testvéreink szent emléke iránt azon tartozással, hogy a miért ők elvégzettek, annak jutalmát vegyük el a nemzet számára: kérdem én, nem tartozunk-e mi nemzeti képviselők a nép iránt azon kötelességgel, hogy a nép, melly a kormány s az országgyűlés parancsára, nemcsak örömest adja fiait a szabadságharczban elvérzeni, nemcsak örömest viseli a hadjáratnak minden terheit, hanem egyszersmind készséggel s örömmel teszi ezt, nem kötelességünk-e nekünk megtenni azon lépéseket, mellyek magukban foglalják a biztosítást, hogy valamint az érettünk végző vitéz hadsereg, úgy az annyi áldozatokat hozott nép el fogja venni méltó gyümölcsét áldozatainak, s hogy a harcznak vége nem alku leszen egyesek javának, vagy dicsvágyának számára, hanem győzelem, a szabadság győzelme a nép és nemzet számára! (Leírhatlan hatás.) Uraim! a magyar nemzetet mérsékelt és óvatos nemzetek sorába fogja iktatni e napokra nézve a historia, mert mi mindekkoráig nem mondottuk ki a szót, melly szónak kimondásával más nemzetek szabadságharczaikat kezdették, s akaratjukat nyilvánították, hogy többé rabszolgák lenni nem akarnak.* De én azt gondolom, hogy ennek ideje már elkövetkezett. A népnek határozottsága, seregeink győzelmes előhaladása, és a hazafiúi becsületbeli kötelességnek érzete azt sugaltatja velem, hogy itt van az idő, midőn ki kell mondanunk, hogy az austriai ház által a köztünk és közötte fenállott kapocsnak elszakítását, a nemzet a maga népfelségi akaratával szentesíti, (közhelyeslés, lelkes éljenzés) s hogy a magyar nemzet fellép az európai statuscsalád sorába, mint önálló független hatalom, melly készületlenül találtatván a mult hónapok harczaiban, ellenében azon hatalomnak, mellyet Europa legnagyobb hatalmasságai közé számítottak, ennyi időn keresztül, nemcsak meg tudta magát tartani a legnagyobb vészek közt, hanem elég erőt tudott kifejteni, hogy előtte fussanak az annyira elhiresztelt császári seregek: megmutatta, hogy a szabadságra méltó, hogy a szabadságra elég erős. Most Magyarországnak ki kell mondani, hogy akarata is van ezen erejét utolsó csepp vérig a szabadságra, mellyre méltó, felhasználni. (Helyes!) Egyszersmind Uraim, ki kell ezt mondanunk azért is, hogy az európai statuscsalád, mellytől magunkat elszakítottaknak semmi esetben nem tekinthetjük, tudja meg, hanyadán érez, miképen gondolkozik, s mit akar a magyar! Azért ki kell mondani, hogy az austriai ház árulása, hitszegése s a magyar nemzet ellen fegyverfogása által elszakítván a közte és köztünk fenálló kapcsolatot, Magyarország uralkodására méltatlannak nyilváníttatik, s örökre számkivettetik: úgy másrészt meg kell mondani Európa népeinek, hogy midőn kényszerítve voltunk önvédelmünkért fegyvert fogni, s az annyi veszélyek közt vívott harcznak ezen gyümölcsét elidegeníthetlen természetes jogainknál fogva magunknak decretáljuk, Európa népei irányában a békét és barátságot óhajtjuk, s tisztelni fogjuk minden nemzetnek jogait, de megkívánjuk, hogy a mieinket is tiszteljék. (Helyes!) Mert némelly hatalmasságok már ismét hozzá kezdenek nyúlni azon tacticához, mellyet régóta szoktak követni, hogy elérjék diplomatiai ármányok útján azt, amit fegyverrel nem tudtak elérni: congressust részint kezdettek, részint tartani szándékoznak* a végett, hogy az 1815-ki bécsi congressus alkalmával megállapított elvek alapján rendelkezhessenek a nemzetek fölött, mellyek igazságos önvédelmökben vérzenek az önkény ellenében; akarnak rendelkezni a nemzetek fölött, mint rendelkezik a majoros a nyáj fölött, ide és amoda csapva, darabolva és szakítva szét országokat, vagy kapcsolván össze elemeket, mintha a nemzetek semmik nem volnának, mint allodiumok, mellyek felett a congressus osztozhatik. Nekünk Uraim, el kell foglalni Európában azon állást, hogy valahányszor az európai nemzetek hatalmának képviselői nem saját ügyök, hanem Európa ügyei fölött akarnak intézkedni, rólunk nélkülünk senki ne intézkedjék, hanem szavunk legyen azon kapcsolatnak kérdésében, melly köztünk és a civilisált Európa többi népei között feláll, s mellyet a jognak, méltányosságnak és barátságos békének alapján a civilisatio előmozdításával öszvekötve fenntartani legforróban ohajtunk. (Helyes!)
Az 1791: 10. tc. szavai.
L. erre a 110. l. 3. jegyzetét.
Kollowrat államminiszter, aki Metternich bukása után a kamarilla politikáját irányította, a márc 17-i királyi döntés után márc. 20-án emlékiratban javasolta Jellacsics horváth bánná való kinevezését. Emlékiratában leplezetlenül feltárta azokat a szempontokat, melyek szükségessé tették az összes forradalomellenes és magyarellenes erők tömörítését a dinasztia körül. A kinevezés március 23-án be is következett s Jellacsics ettől kezdve kész végrehajtója volt a kamarilla politikájának. (Jellacsics kinevezésének hátterét és indítékait Károlyi Á. leplezte le korábban nem ismert okmányok alapján, i. m. 1. k. 378. s köv. l.)
Ottinger Ferenc tábornok, aki a drávai magyar sereg első parancsnoka volt, miután Csányi László kormánybiztos leleplezte árulását, 1848 augusztusában átmenet a császáriakhoz. November óta egy lovasdandárt vezényelt, de januárban Perczellel, Szolnoknál Damjanicscsal, Isaszegnél pedig Aulich hadtestével szemben alulmaradt.
V. ö. a 666. l. 2. jegyzetével.
Kossuth itt elsősorban az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatra gondol; a gyarmatosító Angliával szemben 1774 elején indult meg az északamerikai nép szabadságharca, 1776 júl. 4-én tették közzé a Függetlenségi Nyilatkozatot, a háború azonban még sokáig váltakozó sikerrel folyt s csak az 1782 végén kötött békével zárult le.
L. a 616. l. 3. jegyzetét.
Tehát mind a jog, mind a hazafiúi kötelesség, mind a körülmények állása, mind a hadsereg iránti méltányosság, amelly hadsereg megkívánhatja már, hogy a nemzet egyszer mondja meg, hogy míg a hadsereg vérzik, biztos is lehet abban, hogy senki őfelette alkudni nem fog olly feltételek mellett, melly feltételek végett nem volt volna méltó vérét ontani; és a kötelesség a nép iránt, miszerint a nép tudja, hogy elveendi áldozatainak gyümölcseit, melly a jólét, szabadság és boldogság: én mindezen indokoknál fogva itt az Isten templomában felhívom Önöket uraim, nemzeti képviselők, hogy számot vetve Isten, lelkiisméretök, s haza iránti kötelességükkel, vegyék bölcs tanácskozás és elhatározás alá indítványomat, mellyet a következőkben van szerencsém előterjeszteni:
Mondassék ki a nemzet nevében határozatilag:
1-ször: Magyarország a vele törvényesen egyesült Erdéllyel és hozzá tartozó minden országokkal, részekkel és tartományokkal egyetemben szabad, önálló és független europai statusnak nyílváníttatik, és ezen egész status területi egység feloszthatatlannak s épsége sérthetetlennek kijelentetik.
2-szor. A Habsburg-lotharingiai ház a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyvert fogása által, nem különben azon merény által, miszerint az ország területi épségének eldarabolását, Erdélynek és Horvátországnak Magyarországtóli elszakítását, és az ország önálló status életének eltörlését fegyveres erőszakkal megkísérteni, s e végett idegen hatalom fegyveres erejét is a nemzet legyilkolására használni nem iszonyodott, saját kezeivel szaggatván szét úgy a pragmatica sanctiót, mint általában azon kapcsolatot, melly kétoldalú kötések alapján közötte s Magyarország és tartományai között fenállott: ezen hiteszegő Habsburg-lotharingiai ház Magyarország, a vele egyesült Erdély, és hozzá tartozó minden országok, részek és tartományok feletti uralkodásból ezennel a nemzet nevében örökre kizáratik, kirekesztetik, és az ország területéről, s minden polgári jogok élvezetéből számkivettetik. Aminthogy ezennel trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek a nemzet nevében nyilváníttatik. (Szónok, kezeit ég felé emelve mondja:) Úgy légyen Ámen! (Az egész templom magasztos lelkesedéssel Áment viszhangozott.).
3-szor. Midőn a magyar nemzet elidegenithetlen természetes jogánál fogva az europai statuscsaládba önálló s független szabad statuskint belép, egyszersmind kinyilatkoztatja, hogy minden más statusok irányában, ha saját jogai nem sértetnek, békét és barátságot tartani, s különösen azon népekkel, mellyek ezelőtt velünk egy fejedelem alatt állottak, valamint a szomszéd török birodalmi és olasz tartományokkal jó szomszédságot alapítani s folytatni, s a kölcsönös érdekek alapján barátságos kötésekkel szövetkezni elhatározott akarata.
Mielőtt a még hátralévő indítványt megtenném, méltóztassanak megengedni, hogy az itt felolvasott indítványok nyomán a megteendőnek némi indokolására egy pár szót mondjak.
Ha ezen indítványokat a nemzet képviselői elfogadandják, és, a mit ohajtok, a kezökbe tett nemzeti hatalommal szentesítendik, úgy az új kormányrendszernek kérdése az, a mi ez után következik.
Kormányrendszereket kidolgozni minden részleteiben nem egy percznek, nem egy napnak feladata; és a nemzetnek kötelessége, midőn egy nemzet jövendő kormányzatformái felett határoz, magát kellőleg tájékozni nemcsak bent, hanem tájékozni egyszersmind az európai nemzetek és conjuncturák irányában, miszerint mindenek felett ollyat tegyen, ami szabadságát és függetlenségét az országnak megóvja és biztosítja; s egyszersmind ezzel kapcsolatban tegyen ollyat, tegyen annyi jót, amennyi jót csak tenni a körülmények gondos megfontolása enged. Én amondó vagyok, hogy e nemzetnek jövendő kormányformáit is senki más, mint csak a nemzet képviselői határozhatják meg. Amelly perczben Magyarországon akadna ember, aki urává akarna lenni e nemzetnek, aki bármelly hatalmat mástól, mint e nemzet képviselői testület kezéből akarna venni, azon emberre uraim vigyázzanak Önök, az egész nép, és soha semmi esetben ne tűrjék, ne engedjék azt, hogy e nemzet felett más határozhasson valaki, mint e nemzet maga.* (Köztetszés.) Hanem addig, míg a nemzet képviselői a körülmények megfontolásával a jövendő kormányzati rendszert minden részleteiben kidolgozandják, az országban kormánynak lenni kell, és mennél nagyobbak és nehezebbek a körülmények, annál inkább szükséges, hogy ezen kormány tagjai személyes felelősség mellett sáfárkodjanak a nemzetnek reájuk bízandó ügyével. Eddig a körülmények úgy hozták magokkal, hogy a honvédelmi bizottmány, mellynek én is, Uraim, Önök parancsából tagja és elnöke vagyok, testületileg kormányozta ez országot; hogy, miként teljesítettük kötelességünket, ítélend felettünk a historia, valamint ítélni joguk van Önöknek Uraim. Hanem, mi a nemzet által alakítandó s a személyes felelősség básisára alapítandó új kormánytagok kezébe azon tiszta meggyőződéssel teendjük le azon sáfárkodást, melly eddig reánk bízva volt, hogy nehéz körülmények között tettünk legalább annyit, hogy a nemzet nemcsak nem veszett el, hanem hogy joggal, óvatossággal, méltányossággal elérhettük azon napot, mellyre nekem nem mint kormánytagnak, vagy elnöknek, hanem mint e nemzet egyik szolgájának s képviselőnek lélekismeretemmel számot vetve kimondanom lehet, hogy én elérkezettnek látom azon időt arra, hogy Önöket felhívjam: kimondani Magyarország státus életének önállóságát, függetlenségét s az austriai hitszegő háznak elkergetését. S hogy a körülményeket ennyire legalább vezetni tudta a honvédelmi bizottmány, ez, énnekem is, valamint tiszttársaimnak, ha majd, amit Isten adjon reám nézve, mihamarább visszatérendek a szerény és szegény magánéletnek csendébe, hogy érezzem mint egyszerű polgár a törvények oltalmát és azon szabadság jótékonyságát, mellynek megoltalmazásában magam is egyik csekély eszköz voltam a nemzet kezében, azon meggyőződést nyújtja nyugalmunk párnájául, hogy nem rontottuk el a nemzet ügyét, hanem segítettünk azon annyit, erejét nevelve, mennyire tehetségünk s a körülmények engedték. (Közmegelégedés, éljenzés.) Hanem, itt az idő, a midőn a collegialis kormányzati rendszer többé a jelenkor nagyszerű igényeinek meg nem felelhet; – itt az idő, amidőn nem olly kormány kell, amelly csak a háznak választmánya, hanem olly kormány, amelly egy kormánynak minden kellékeivel fel lévén ruházva, nagyobb körben, nagyobb hatalommal intézhesse a nemzet kormányzati ügyeit, de egyszersmind személyes felelősséggel is álljon az országgyűlés és az országgyűlés által a nemzet irányában, s ne fedezhesse magát azon palásttal, hogy ő egy választmány. Hogy ha másként tetszik az országgyűlésnek, másként határozhat, s azt mondhatja, hogy a collegialis kormányzatot akarja; – én nem! Midőn a nép viseli a terhet, vérzik ott, ahol kell, és midőn a nép adja az áldozatokat, akkor kell, hogy a kormány férfiai is fejeikkel játsszanak, ha meg tudnak feledkezni azon kötelességről, amelly kötelesség az ő hű kezökre bizatik; s azért, mert illy felelősségre szükség van, azt indítványozom Uraim, hogy addig is, míg a nemzet a fenebbi indítványok alapján az ország kormányzati rendszerének, minden részleteit megállapítaná, méltóztassanak ideiglenesen egy, a személyes felelősségre fektetett kormányról gondoskodni aként, hogy annak tagjai birjanak a kellő hatósággal és hatalommal a nemzet javát eszközölni, de egyszersmind legyenek felelősek fejökkel minden cselekvéseikért a nemzetnek, és amelly kormány ne legyen úgy alakítva, hogy akár folio akár duodez kiadásban valamelly sine curista legyen közötte, de cselekedjék mindenki saját felelőssége mellett az elsőtől az utolsóig. (Közhelyeslés.) És ezért indítványom következő:
V. ö. Kossuth márc. 25-i beszédének Görgeyre célzó befejező részével. (725. l.)
4. Az ország jövendő kormányzati rendszerét minden részleteiben a nemzetgyűlés fogja megállapítani, addig pedig, míg ez a fentebbi alapelvek nyomán megállapíttatnék, az országot egyetemes kiterjedésében egy kormányzó elnök fogja* a maga mellé veendő ministerekkel úgy saját magának, mint az általa kinevezendő ministereknek személyes felelőssége és számadási kötelezettsége mellett kormányozni.
A határozat végleges szövegében: a nemzeti képviselők egy ajkú felkiáltásával s közmegegyezéssel kinevezett kormányzó elnök Kossuth Lajos...
Méltóztassanak ezen indítványokat aként venni, hogy én itt elveket akartam csak kimondani, nem pedig az egész nyilatkozványt, mellyet a netán ma hozandó határozatok nyomán kell formulázni, s ezért még szükségesnek látnám, hogy:
5. Ezen határozatokban foglalt elveknek nyilatkozványba foglalása s fogalmazása három tagbóli választmányra bizassék.
Tisztelt képviselők! Előterjesztettem indítványaimat. E nap Magyarország történetében talán mind ekkoráig élt napok között a legnevezetesebb leend, hogyha én nem hibáztam felfogásában a körülményeknek, és ha nem hibáztam azon számításban, hogy mások is akint éreznek a haza irányában, a mint én érezni kötelességemnek ismerem. Én nem ajánlom Önök pártfogásába Uraim ezen indítványokat, sőt arra szólítom fel Önöket, hogy félretévén minden tekintetet a világon, pusztán Isten és önlelkiisméretöktől s a haza iránti kötelességüktől kérve számot, vegyék bírálat s ítélet alá ezen indítványokat, és ha úgy látandják, hogy ezen indítványok jók, tegyék le Önök ma Uraim Magyarország jövendő szabadságának, jólétének, boldogságának alapját! (Általános lelkesedés, éljenzés!)
Elnök: Kíván-e valaki az előterjesztett indítványokhoz hozzászólani? (Elfogadjuk egészen!) Pontonként kivánják felvétetni? (Igen!) Méltóztassanak tehát minden pontokra megegyezésöket felállással kijelenteni.
Irányi Dániel jegyző olvassa az indítvány 1. pontját.! (Felolvasása után a képviselők ünnepélyes felállással megegyezésöket kinyilatkoztatják.)
Elnök: A ház elfogadja az 1-ső indítványt, s a nemzet nevében ezennel kimondom, hogy Magyarország a hozzá tartozó minden országokkal, részekkel és tartományokkal egyetemben szabad, önálló s független europai statusnak kinyilatkoztatik, s területi egysége feloszthatlan, épsége sérthetetlennek kijelentetik. (Lelkes éljenzés, öröm.)
Olvastatik a 2-ik pont, melly hasonló lelkesedéssel s hazafiui elszántsággal elfogadtatott.
Elnök: Tehát a ház közös akarattal elfogadta azt, hogy a Habsburg-Lotharingiai ház trónvesztettnek tekintessék, és örökre a nemzet nevében száműzessék! (Új helyeslés, s örömkifejezés.)
Olvastattak a 3-ik és 4-ik pontok, mellyek hasonló átalános többséggel, és helyesléssel elfogadtattak. A 4-ik pontnál egyhangúlag felkiáltá a ház: Éljen Kossuth L. kormányzó elnök!
Elnök: A 3-ik és 4-ik pontok hasonlólag a t. ház által elfogadtattak.
Szász Károly: Kétségkívül mint Önök, úgy én is azt kivánom, hogy azon kormány mindazon tulajdonokkal bírjon, mellyekkel egy erélyes kormánynak birnia kell mindig, mindazáltal, a mostani körülmények között egy kivételnek kell lenni, t. i. az országgyűlés eloszlatását nem akarom azon kormányra bízni (zaj), hanem azon jogot a jelen körülmények között az országgyűlési testületnek kivánom feltartani, és kivánom, hogy ezen kivétel tétessék be a határozatba.
Bernáth József: Az előttem szóló nézetében egyátalában nem osztozkodom. Akárki lesz a kormányelnök, kit a ház bizalma megtisztel, első bizonysága volna az irántai bizalmatlanságnak, ha a felhozott indítványt elfogadnók. Azt hiszem, hogy a hallott igék által, ha azok testté válnak, biztosítva van a nemzetgyülés arról, hogy nem fog eloszlatni, ha az eloszlatás a nemzet kárára lenne; de ha a jövendőség netalán azt kivánná, hogy eloszoljanak, ugyan miért akarnánk nolle velle tovább is együtt maradni akár bírjuk, akár nem a nemzet bizodalmát. Azért én a felhozott indítványt egyátalában mellőzendőnek tartom, mellőzendőnek annyival inkább, mert tisztelt kormányelnökünknek nyilvánításából megértettem, hogy az elvek tisztába hozatalára egy háromtagú választmány fog kiküldetni; várjuk be tehát ennek eredményét, akkor aztán hozzászólhatunk a dologhoz alaposabban.
Elnök: Figyelmeztetem a házat arra, hogy akkor, midőn a kormány meg lesz alakítva, ezen országgyülésnek mindig hatalmában leend azt meghatározni, hogy azon kormány hogy járjon el, melly felelős, mert a felelősség eszméjében rejlik a kormány jövendője, ha a kormányforma megállapíttatik, azt a jövő ülésen akármikor elővehetjük, és felette érdemlegesen mindig lehet határozni. (Helyes !)
Madarász László: Nem tudom miként támadhat aggodalom bármelly képviselőben is akkor, midőn épen a kormány megalapításának főeszméje mondatik ki. A kormányra nézve elég kimondani azt, hogy bírjon mindazon tulajdonokkal, mellyekkel kell Magyarország, mint független europai status kormányának bírni; én ennél többet nem kivánnék, nem azért, mert azon tulajdonokat megszabják neki azon kormányzati határok, mellyeket a nemzet képviselői szabnak mindig elébe, és ha a nemzet képviselői bármelly törvényt, vagy határozatot akarnak hozni, az mindig a nemzet képviselőinek hatalmában áll. Hanem engedjenek meg Önök, hogy ünnepélyes óvást teszek, hogy itt a törvényhozás eltérve azon főeszmétől, mellyben kormányzatot állít fel ideiglenesen, egyszersmind magát a végrehajtó hatalmak körébe kívánja áthelyeztetni. (Zaj.) Méltóztassanak meggondolni, minden országban szükséges, 1-ör a törvényhozó, 2-or a bírói hatóság, 3-or a végrehajtóhatalomnak szigorú és szoros elkülönzése. És ha önök e kérdést vagy mind a három hatalmat Magyarország törvényhozására akarják bízni, akkor azon eszmék zavarába jőnek, mellyből kibontakozni nem lehet. Az nem lehet tanácskozás tárgya, mint a kormány elnöke is tegnap mondá,* ugyan azon szavakkal élt, mint itt a szerkezetben vannak, és akkor elfogadta azt a ház egyhangúlag, mikint a kormány birjon mind azon kellékekkel, mellyekkel bírnia kell minden kormánynak, és megmondá, hogy ne birjon olly kellékekkel, mellyekkel nem szabad bírnia; már szeretném tudni, ha egyet kivesznek Önök, nem kellene e százat oda tenni, hogy a nemzet jövendője kivételekkel koczkáztassék, mert minden kivétel megtörése a törvénynek. Kötelességem kimondani nézeteimet, midőn Magyarország ideiglenes megmentéséről van szó, (zaj) midőn Magyarország kormányzati formájáról legkisebb szó sem lehet, épen e kérdésben gördítsünk elő olly nehézséget, mellynél fogva nem bízunk abban, hogy azon kormány felelős lesz mindenkor a nemzetnek. (Felkiálltások: napirend!) Ez sokkal komolyabb, mintsem napirendre utasítással elálljak képviselői jogomtól. (Felkiáltások: eláll, eláll!) Engedjenek meg, nem állottam el. A kérdés sokkal fontosabb, ha egyszer e kérdés a parlamentalis discussio terén elővétetik, nem lehet anélkül napirendre menni, hogy az egész kérdést napirendre áttegyük, ha úgy nyilatkoznak Önök, hogy az egész tárgyat utasítsák napirendre, akkor elállok szavamtól.
A fentebb ismertetett zárt ülés vitái során.
Szunyogh Rudolf: Megvallom Uraim, én azért tartom feleslegesnek ezen indítványt, mert én itt egy főbb hatalmat nem ismerek, mint a nemzet törvényhozását, s azon kormányt, mellyet a nemzet törvényhozó testülete most kinevez, és annak elnöke által kinevezendő ministereket kifolyásának tekintem ezen háznak. Én azt hiszem, hogy ezen házat, melly most a souverain hatalmat viszi az országban, semmi más mint önmaga oszlatja csak fel, mert ez a legfőbb hatalom, és a nemzet képviselőit csak a legfőbb hatalom képes eloszlatni. És én figyelmeztetem a házat egy itt Debreczenben tartott ülésre, mellyben a honvédelmi bizottmány elnökének felhívására tették Önök azon szent fogadást, hogy még Magyarország tökéletesen megmentve nincs, addig a ház együtt fog maradni,* – ennélfogva feleslegesnek és szükségtelennek tartom azon indítványt, mert azt hiszem, hogy ezen törvényhozás, melly hittel fogadta, hogy még az ország – nem ideiglenesen, mint Madarász László mondá, hanem – átalánosan megmentve nincs, együtt marad.
A jan. 13-i képviselőházi ülésben történt ez. (L. előbb, 114. l.)
Elnök: A ház elfogadta azt, hogy a collegialis rendszertől elállva szükségesnek látta a felelősség eszméjére állapítani a kormányt.
Olvastatott az 5-ik pont:
Elnök: Minthogy itt elvek vannak megállapítva, azokat szükséges formulázni, mellynek megtételére ajánlom Kossuth L., Szacsvay Imre és Gorove István urakat. (Közhelyeslés.)
Madarász László: A kormány eddigi elnöke Kossuth Lajosnak nyilatkozata szerint szükséges, hogy a hazában egy erős kormány legyen, önök elfogadták azt, miként a kormányzati forma Magyarországra nézve megváltozzék, azon perczben mellyben kimondatik, hogy a honvédelmi bizottmány, melly eddig vezette a dolgokat megszűnt, szükséges arról gondoskodni, hogy egy más kormányzás állíttassék fel Magyarország ügyeinek vitelére. Én megteszem ekkép formulázva indítványomat. (Zaj: az egész ház Kossuthot élteti!) Addig is, míg a nemzetgyűlés a kormányzási forma felett intézkednék, Kossuth Lajos képviselő, a nemzet képviselőinek összes akaratával a magyar álladalom kormányzó elnökévé választatik, s a kormány alakítására utasíttatik.
Elnök: A t. ház elfogadta azon indítványt, hogy Kossuth Lajos kormányzó elnöke leend az álladalomnak. (Éljenzés.)
Kossuth Lajos: Azt gondolom, olly időket élünk, midőn valamint a túlbizakodásoknak, úgy a szerénységeknek sem lehet helye, hanem minden embernek kötelessége mindaddig, míg a veszély tart és a nemzet tökéletesen megmentve nincs, megállani férfiasan, becsületesen azon helyet, hova őt a nemzet akarata állítja, nem válogatni a térben, nem válogatni a munkában, hanem egyedül követni hazafiúi kötelessége, és a nemzet iránti engedelmesség ösztönét. Én Uraim, leéltem életemnek javát, és ha visszatekintek az életre, hosszas éveken keresztül nem volt egy napom, mellyben azt mondhatnám: nyugodt valék. Nékem csak akaratom nagy, tehetségeim csekélyek, s ha valamit életemben eszközöltem, vegyék azt, kik utánam következendenek például arra, hogy az erős akarat még a gyenge tehetséget is hasznossá teheti a nemzetnek! Hanem megvallom, és legyenek feljegyezve e szavak az Isten ítélő könyvének lapjain: hogy én hazám boldogságának meleg óhajtásán kívűl, semmi más vágyat nem ismerek, mint azt, hogy legyen nékem szabad nyugodnom, hanem addig, míg a veszély tart, akárhova fog velem parancsolni a nemzet, és a veszélynek akármelly állását bízandja rám, én engedelmesen fogom elfogadni, s tenni fogok, mit lehet. (Lelkes éljenzés.) De előre kikötöm azon feltételt, hogy ha eddigi életemben, és azt az Isten talán megengedi érnünk, kevés időnek mondhassam, mi még a nemzet tökéletes megmentéséből hátra van – valamit hazámnak javára eszközölni szerencsés voltam, vagy lehetek, a mint a veszély percze elmulik, szabad legyen nekem egy jutalmat kérnem, melly jutalom az, hogy engem bocsásson haza a nemzet, bocsásson vissza pihenni a magános polgárok körébe, élvezni hátralévő napjaimban azon szabadságot, mellyet mindnyájunk közös kincse gyanánt kivívni, mint mindnyájan feladásunknak, úgy én Önök bizodalmánál fogva legszentebb kötelességemnek ismerem. És azért Uraim addig, míg Önök vagy mást választanak, mit bármikor tenni méltóztassanak, mihelyt csekély személyemet vagy feleslegesnek, vagy pedig a körülmények kívánatához nem eléggé tehetségesnek és erősnek látandják, addig, míg elérkezik az idő, hogy a 3-ik vagy 4-dik pontbeli határozat értelmében a kormányrendszert állandóan, minden részleteiben megállapítandják, vagy végre addig, míg azon megállapodás mellett is nyílt homlokkal nem mondhatom el azt, hogy a nemzet már tökéletesen biztosítva van, addig én Uraim, ha Önök úgy parancsolják, leszek kormányzó elnök. (Zajos éljenzés.) De az örökké való Istenre, önbecsületemre esküszöm, azon perczen túl egy pillanatig sem, nem semmi egyéb, mint szerény és szegény magán polgár! (Kitörő éljenzések.)
Ezzel az ülés eloszlott.*
Az ülés határozatait a felsőház elnöke, Perényi Zsigmond az ülés bezárása után azonnal, még hitelesítetlen állapotban magához vette és a felsőházban is beterjesztette. És a felsőház – írja a Közlöny ápr. 15-i száma – követve a nemzet képviselőinek példáját, minden további vitatkozás nélkül ünnepélyes felállással s egyhangú közmegegyezéssel magáévá tette a határozatokat s Magyarország függetlenségének megállapításához s a hitszegő dynastiának örökös számüzetéséhez hazafiui rendületlen elhatározottsággal segédkezeket nyujtani sietett! – A függetlenségi nyilatkozvány formulázásával megbízott választmányhoz a felsőház Horváth Mihály csanádi püspököt és Hunkár Antal veszprémi főispánt küldé ki – s Kossuth Lajosnak kormányzó elnökké megválasztását köztetszéssel fogadta.« (Az ülés részletes leírását l. a Közlöny ápr. 17-i számában.) – Az Országos Honvédelmi Bizottmány ezzel az aktussal formailag is, gyakorlatilag is befejezte müködését. A képviselőházban másnap, ápr. 15-én Kubinyi Ferenc által „indítványoztatott, hogy a már megszünt honvédelemi bizottmány irányában, hazafi készséggel teljesitett terhes szolgálatjáért, szavaztassék méltányló elösmerés. Az inditvány elfogadtatott, s az utókornak örök emlékül adatni határoztatott az, hogy szabadságharcunk folytában a rohanó vészteljes körülmények közt, a honvédelmi bizottmány e hon megmentésére nézve tanusított erélyes müködései által a nemzet képviselőinek hálás érzetét méltán megérdemelte.” (991. sz. képviselőházi határozat. Az ülés leírását l. a Közlöny ápr. 18-i számában.)
Közlöny, április 17. Megjelent külön röplapon is
O. Lt. 1848/49-i nyomtatványok.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT