a) Nyílt rendelet Raksányi Imre őrnagynak, a nagyváradi lőszergyárban dolgozó osztrák tüzérek kártevő tevékenységének kinyomozásá…

Teljes szövegű keresés

a) Nyílt rendelet Raksányi Imre őrnagynak, a nagyváradi lőszergyárban dolgozó osztrák tüzérek kártevő tevékenységének kinyomozására:
Nyílt rendelet
Raksányi Imre tüzérőrnagy részére, ki egy, a nagyváradi laboratóriumban előfordult árulás kinyomozása végett mint vizsgáló kormánybiztos küldetik ki olly felhatalmazással, hogy e czélra rögtönítélő széket alakíthasson, vagy ha a vétkeseket másképen kinyomozni nem lehetne, a gyanuban álló császári tüzéreket a helyszínén megtizedeltethesse, ellenben a vétkesek feladójának jutalmat, és ha maga is részt vett volna az árulásban, kegyelmet biztosíthasson.*
Raksányi őrnagy a Nagyváradról a táborba indított egyik lőszerszállítmánynak volt a kísérője. (V. ö. 861. l. 2. jegyzet.) Neki adta át Kossuth a táborban felfedezett, homokkal töltött töltényeket.
Szigorú kötelességévé tétetik minden katonai és polgári hatóságoknak, valamint bármilly rangú egyéneknek, miszerint a fönn nevezett vizsgáló biztost az eljárásában erélyesen, támogatni és a fönn kitett czélra vezető rendelkezéseinek engedelmeskedni el ne mulasszák.
Ered. tisztázat. O. Lt. Vörös Antal-gyüjtemény 1117. sz.
A töltényhamisitási ügyben Görgey kérésére a hadügyminisztérium is elrendelte a vizsgálatot. A vizsgálóbizottság – melynek az elnöklő Lahner tábornok mellett Raksányi őrnagy és Friwisz százados is tagja volt – már április 15-én beterjesztette jelentését. A jelentés szerint a bizottság megállapította a hamisított töltények alkotórészei alapján, hogy azok nem készülhettek Nagyváradon, a tölténykészítő személyzet pedig olyan erős felügyelet alatt van, hogy nem követhet el visszaélést. Külön kiemelte a jelentés, hogy a lőszergyártásra felhasznált volt császári tüzérek szelleme jó s közülük naponta 5–6 lép át a honvédtüzérséghez. (A jelentést l. OHB 1849: 5746. sz. alatt.) A vizsgálat eredményéről Kossuth ápr. 17-én értesítette Görgeit is. (OHB 1849: 5738. sz.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages