463. Eger, 1849. április 1. Kossuth levele Görgeyhez a Komáromba küldött tisztek sikertelen próbálkozásairól s a támadó hadművele…

Teljes szövegű keresés

463.
Eger, 1849. április 1.
Kossuth levele Görgeyhez a Komáromba küldött tisztek sikertelen próbálkozásairól s a támadó hadműveletek irányáról.
A honvédelmi bizotmány elnökétől
Görgey Tábornok úrnak
Eger, april 1-ő napján 1849. Gyöngyösre
Nagy aggodalommal értesülök, hogy sem Guyon, sem egyike is azon tiszteknek, kik 4–5 hét óta pénzzel küldettek Komáromba, nem tudtak oda bejutni.* – Én ezt jórészt ügyetlenségnek nevezem, mert ha cernirozva van is Komárom egy vékony cordon által, melly egyes ember bemenetelét akadályozza, lehetetlen hogy a várőrség néha-néha kitöréseket ne tegyen, s ezek által időnkint a cernirozó cordont egyes pontokon meg ne szakítsa; a küldötteknek tehát az volna hivatása, hogy valamelly városkában az ellenséges cordon vonalon kivül tartózkodjanak, a körülményeket szemmel tartsák, s várőrségi Ausfall által előidézett kapunyitás momentumát rögtön felhasználják. De ezek az urak nem így tesznek, hanem megkisértik az utat, s nem succedálván, nem az hogy a legvégső biztos ponton tartózkodnának, hanem visszajönnek egyik Egerbe, másik Szabadkára, harmadik Isten tudja hova, s a messze távolban várják a sült galamb röptét.
Kossuth intézkedéseit a komáromi parancsnokság leváltására s a vár pénzellátmányának biztosítására l. előbb, 357. sz. alatt, 632. s köv. l.
E szerint Komárom aggaszt. Ha a Commando erélyességébe bizhatnék, nyugodt volnék. Mert a városból tehetne egy-két hónapra kényszeritett kölcsönt. De a mostani Commando fejetlenségétől félek.
Mit kell tehát tenni?
Két alternativa van. Vagy kiszámíthatja Ön, mennyi idő kell ahhoz – miszerint a főczél mellett »vereint bleiben und schlagen« ütközet után egy hadtest detachiroztathassék Komárom ostroma felmentésére – vagy nem számíthatja.
Első esetben a pénzt vivőknek a hadsereg mellett kellene maradni addig, míg a detachirozás megtörténhetik. Ha ez meglesz, feltehetni vélem, hogy az ellenség hírét kapván haderőnk közelítésének, nem fog hosszú vonalon elszórva maradni a vár körül, hanem erejét összehúzza ellenünkbe, s valamelly pontot a körben üresen hágy. Ekkor a küldöttek csapjanak egy vargabetüt, kerüljék meg felülről az ellenséget, s vigyék be a pénzt.
Második esetben nincs más mód, mint az, hogy mennyenek a meddig mehetnek, a végponton várakozzanak, s ha a várőrsereg kitör, használják fel az alkalmat.
Mellyiket kell a kettő közül tenniök, ez stratégiai combinatióktól függ. Én hát nem tudok mást tenni, mint az itt lebzselő küldötteket Tábornok úrhoz a végett küldeni, hogy 10–12 nap alatti hadi operatióinak probabilitásait számba véve, őket vagy az első, vagy a második módnak követésére utasítsa.
Van még az ellenségről is annyi újabb bizonyos tudomásom, hogy azon 8000 ember, mellyet Benyiczki Losoncz felé csalt,* nem ment be egészen Losonczra, hanem miután Törincsig nyomult, onnan pénteken reggel visszatért, de Gyarmatnak – Vácz felé ment e vissza, vagy Gyarmatnak Ipolyságh felé, hogy Komáromnak tartson? azt nem tudom. Hanem hogy pénteken visszatért, az bizonyos.
Beniczky sikeres losonci vállalkozására l. a 445/a. sz. aktát, 755. l.
A tudósítások, miket tegnap este küldöttem, oda látszanak mutatni, hogy a volt nagykátai hadsereg Tápjó Bicske felé vonulván, nem annyira hátra Gödöllő felé, mint inkább a vasútvonalnak tart. Ha ezt Kegyed kémletei szintúgy verificálnák, akkor Gödöllő körül alkalmasint nem sok ereje lehet – erre látszik a sánczolás is mutatni.
Hogy ennek következtében mit tanácsos tenni, azt Kegyed bölcsen meg fogja ítélni. Én csak annyi megjegyzést teszek igénytelenül; hogy
1. A Zagyván én csak Hatvannál tudok egy hidat. Vettert előre figyelmeztetém, hogy a Zagyván hidakra lesz szükség, s hogy Poroszlón, elég fa van. Mondá, hogy rendelt nehány öl hidfát összeveretni. De megvan e? nem tudom, Gyöngyösön túl nem lesz reá materiale található.
2. Ha Nagykáta felé operáltatna Tábornok úr, igaz hogy Jászberénynél a Galga, Zagyva és Tarna már egyesülve vannak s ott is van híd, de Kátán túl ismét van két folyócska a két Tápjó, s nem hiszem, hogy a hidakat csak úgy rajta hagyná az ellenség.
3. A Galga völgye borzasztó sáros, gonosz völgy – aligha tanácsos másutt, mint Aszódnál rajta átmenni.
Végre még ne nevessen ki azon felesleges megjegyzésemért, hogy a jobbszárnyon, Hatvan és Aszód közti rész kivételével számos cavalleriának alig fogja Ön hasznát vehetni; míg ellenben ha czélja volna a vasútvonalat coupiroztatni, arra felé minél több lovasság, annál biztosabb volna a siker. Azonban midőn ezt írom, magam mondom magamnak »ne sutor ultra crepidam«.
Azon 4000 pár lábbelin kívül, mit Danielis Miskolcz vidékéről Tábornok úr corpsja számára átvett, ismét teremtettem 2000 bakkancsot, 3000 csizmát.* – Kérem adassa be Tábornok úr Daimanics, Aulich, Klapka és Nagy Sándor által legnélkülözhetlenebb szükségeik zászlóalj szerinti kimutatását, hogy osztályozhassam a segítséget – nehogy egyiknek depotjában heverjen a készlet, míg a másik mezitláb jár.
V. ö. alább, Nyáry márc. 30-i tudósításával és Kossuth Lipcsey Imréhez intézett rendeletével, 469/d. sz. alatt, 793. l.
Az idő isteni. Legfőbb kérésem az, használjuk gyorsan.
Bem sajnálattal jelenti, hogy April 10-ke előtt nem lehet Szegeden!! – de akkor ott lesz – én nem hiszem.*
Ezt Bem kétségtelenül a következő jegyzetben említett két levél egyikében írta, szövege, sajnos, egyiknek sem ismeretes.
Várom becses tudósítását. Mert szeretnék Önök társaságában lenni.
Szives tisztelettel
Kossuth Lajos
S. k. eredeti. Hadtört. Levéltár. 1848/49-es vegyes iratok. 10. fasc.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages