455. Tiszafüred, 1849 március 30. Kossuth utasítása Batthyány Kázmérnak a dunántúli népfelkelés felhasználására.

Teljes szövegű keresés

455.
Tiszafüred, 1849 március 30.
Kossuth utasítása Batthyány Kázmérnak a dunántúli népfelkelés felhasználására.
Midőn Czibakházánál seregünk a Tiszán átkelt, csatát remélve, egy rendeletet bocsátottam ki, mellynek rövid merituma az volt, hogy ha a közel lévő városok és községek győzelmünk biztos hírét meghallandják, a harangokat verjék félre jeléül annak, hogy a nép keljen fel, s a szétvert ellenségnek hullongóit semmisítsék meg.*
A márc. 17-én kiadott felhívást l. előbb, 384. sz. alatt, 664. s köv. l.
Czibakházánál azomban nem lett csata. De ezen rendelet a Dunántúlra is eljutott; a hol ezen sorok átadójának állítása szerint a jobb érzésüeknek gyülekezete lévén, őt avégből küldték ide hozzám, hogy tudja meg: – az ottani nép mihez tartsa magát?
Szinte Czibakházáról Noszlopi Gáspár Somogy megyei polgárnak – Perczel tábornok által mondván magát szinte hozzám küldve – a tuladunai népfelkelés organisatiójára nézve adtam megbízást,* azon utasítással, hogy Perczel tábornok úrral magát érintkezésbe tevén, ennek rendelkezésétől fog függeni. A tábornokot pedig értesítettem, hogy hadimunkálataihoz képest ezen tuladunai nép erőt is vegye igénybe.
A márc. 19-én kelt megbízólevelet l. előbb, 396. sz. alatt, 676. s köv. l.
Ezen egyént olly végből láttam tehát [jónak]* Gróf főispán úrhoz utasítani, hogy ha a tuladunai néperő az alsóvidéki hadi mozdulatok nagyobb sikerére felhasználható, Perczel tábornok úrral egyértőleg e részben a körülményekhez képest belátásuk szerint intézkedni szíveskedjenek. Ez egyénnek egyszersmind szolgálatrai ajánlkozását, ha jónak látandják, felhasználandván.
A hiányzó szó értelem szerint kiegészítve.
Jelentette továbbá ezen egyén, hogy az eszéki várőrségből számos katonák, jelesül pedig tüzérek s tisztek, kik a vár általadását ellenezték, Baranyában. Pécsett tartózkodnak. Ezeknek összeszedése iránt felkértem volt már vezér főispán urat*, s sükerét is tapasztaltam.
L. Batthyányhoz intézett, febr. 21-i levelében; 291. sz. alatt, 511. l.
Minthogy azomban ezen egyén előadása szerint Pécsett mintegy 60 tüzér van ezen őrseregből – újabban is felkérem Gróf főispán urat, hogy ezeknek s az említett őrségből netalán még több a tájon lévő katonáknak összeszedése iránt a kellő intézkedéseket megtenni, s azok szolgálatát az alsó operatioknál felhasználni szíveskedjenek.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 4173.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem