407. Nádudvar, 1849 március 21. Kossuth tudtul adja a seregvezéreknek Bem újabb erdélyi diadalát.

Teljes szövegű keresés

407.
Nádudvar, 1849 március 21.
Kossuth tudtul adja a seregvezéreknek Bem újabb erdélyi diadalát.
A seregvezéreknek!
Bem tábornok (már altábornagy s a magyar érdemjel nagykeresztjének vitéze) győzelemről győzelemre halad. Erdélyt az oroszoktól megtisztította, a hitszegő osztrák vezéreket a magyar szabadság szent földjérül kikergette s csak kevés s aránylag csekély munkája maradt még hátra, hogy Erdélyt a magyar nemzetnek tökéletesen visszaszerezte légyen.
Utamban itt Nádudvaron vettem Bem altábornagynak örvendetes jelentését, kedves kötelességnek ismerem azt azonnal Önnel, általa vitéz hadseregével hivatalosan közleni.
Nagyszeben bevétele után Bem altábornagy egy hadsereg-osztályt küldött a Verestorony felé, hogy onnan az oroszokat, kiket a szász nép honárulólag behívott, Austria pedig szövetségesévé fogadott, kiűzze, a verestoronyi szorost megrakja s az Oláhországgali közlekedést elzárja.
Ezen expeditio olly eredményesen sikerült, hogy az oroszok mártius 15-kén éjjel 11 órakor vad futamlásban ezen erős pontról s vele az országból kiverettek.
A magyar szabadság születési napját, márt. 15-két erdélyi vitéz seregeink e roppant eredményű győzelem által a legméltóbban ünnepelték meg.
A hitszegő osztrák hatalom erdélyi vezérei, Puchner, Pfersmann, Gräser és Jovich három század katonaság romkíséretében futásban keresve menedéket szintúgy az országból ki Oláhországba szöktek, számos törzstisztek pedig elfogattak, közöttök Koper ezredes a Savoyen dragonyosoktól, Berger alezredes, az aradi hitszegő várparancsnok fia, Teichert őrnagy és mások.
Bem altábornagy hadseregeinek egy másik osztálya az austriai sereg megfélemlett romjait űzi Brassó felé, merre azok rettegés közt szétbomolva futamlanak, főerejök márt. 16-kán már Bogarasra érkezvén.
Bem altábornagy a verestoronyi szorost olly karba tevé, hogy azon többé az orosz despotizmus zsoldosai be ne törhessenek, három négy nap alatt Brassót is bevenni ígéri s minthogy a dicsőség és győzelem nem fáraszt, hanem edz, seregének egy részét azonnal átteszi Magyarországra.
Jelenti még azt is, hogy Szebenben az angol consulátus egy ügynökével találkozott, ki az angol kormány által különösön avégett volt küldve Szebenbe, hogy a muszka avatkozást figyelemmel kísérve bizonyost tudjon, harczba mert-e az orosz velünk ereszkedni, vagy pedig nem, s az angol ügynök a szebeni harczban meggyőződvén arról, hogy vitéz seregeink nagyobb részben orosz erő ellen küzdöttek, Bem altábornagy urrali hivatalos értekezés után azon kijelentéssel sietett kormányának jelentést tenni, hogy az angol kormány az orosz avatkozás ellen tiltakozik s azt tűrni nem fogja.
Szeben bevételével özönlik a fegyver kezeink közé, miáltal a csak fegyverre váró ezernyi ezer honvédkarok alkalmat nyernek megosztozni az Ön vezérlete alatti vitéz hadsereggel hazánk megmentésének dicsőségében.
Adja Ön ez örvendetes híreket a vezérlete alatti vitéz hadseregnek napi parancsban tudtára azon kijelentéssel, hogy pár nap alatt személlyesen körébe sietendek, személyes tanuja leendő azon dicsőséges harcznak, mellyel egy győzelmes döntő csatában kedves hazánkat megmentendi.
Éljen a haza!*
A rendeletet Görgey kőnyomatban sokszorosította és kihirdette a sereg előtt. (Kőnyomatos példányát l. O. Lt. Kossuth Archiv 565. fasc.)
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 4161.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem